Mit köszönhetünk Füst Milánnak?

Az egyik legsokoldalúbb és legeredetibb magyar alkotók egyike – ennek ellenére sokan nem tudják, mi mindent köszönhet az idén 130 éve született Füst Milánnak a magyar irodalom. Például a következőket…

alt
Fotó: cultura.hu


A Nyugat sajátos hagyományát

Kik is tartoztak a Nyugat első nemzedékéhez? Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy… és igen, Füst Milán is! De valamiért keveseknek jut eszébe őt is e nemzedékhez sorolni. Talán azért, mert a felsoroltak közül ő volt az, aki élt és alkotott a második világháború után is. Sőt, számos korábbi művének (így A feleségem történetének, vagy éppen drámái többségének) ekkor kezdődött meg az igazi „karrierje”. Jó példa erre a Boldogtalanok című dráma – 1914-ben németországi bemutatójáról tárgyalt (ezt az első világháború végül megakadályozta), ezt követően 1963-ban (!) volt a magyarországi ősbemutató…

Fiatalabb kortársai közül azonban sokan éppúgy mesterüknek tartották, mint Babitsot az „újholdasok” – így Weöres Sándor vagy Radnóti Miklós számára sok esetben jelentettek inspirációt Füst versei. És mint a Nyugatban megjelent írásából kiderül, Vas István étkezési (és szomorkodási) szokásait is megváltoztatta a Nyilas hava című Füst-költemény: „S tekintve, hogy e versben egy jószívű szellem «zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik», kedvenc almafajtám a zöldszínű volt, az őszhöz és bánathoz csak ezt tartottam illőnek.”

A szabadvers egyik változatát

„Általa szólal meg először a magyar vers libre… Nem szép akart lenni, hanem igaz önmagával szemben… Költészetének külön törvénye, égalja, szókincse van” – írta róla Kosztolányi Dezső.  Ugyanakkor vélhetően igazuk van azoknak is, akik a Füst-költeményeket nem feltétlenül sorolják a szabadversek (verse libre)  közé: többen is felhívják a figyelmet arra, hogy a „kötetlen költeményekben” gyakran érezhetünk egyfajta sajátos, klasszikus formákat idéző lüktetést.  Az idézett, Nyilas hava című versében például a következő sorok olvashatók:

Ősz van, korán sötétül és künn esik.
Vénűl az idő s könnyei szakállára peregnek.
Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg,
S csak ködös hajnalidőbe' derül, mikor rohanó,
Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószivű szellem,
Idegen szellem közeleg s tengerzöld
Szőllőfürtöt tart bús arca elé.

„Csehovi” drámákat

Csehov drámaírói művészetét legtöbben abban a sajátos „víz alatti áramlásban” látják, melynek révén a színpadon „semmi sem történik”, mégis drámai (sőt nemegyszer tragikus) történésbe torkollanak a jelenetek.
Hasonló álláspontot képviselt Füst Milán is, aki egy 1925-ös naplójegyzetében a következőképpen kifejezetten „előírta” magának, hogy az egyes színpadi jelenetek ne arról szóljanak valójában, ami a szavak szintjén a szövegkönyvben megjelenik: „Lehetetlen, hogy ugyanarról beszéljenek egy jelenetben, mint ami szemléletesen lejátszódik. Unalmas, mert kétszer látjuk ugyanazt. Másról kell folynia a szóharcnak, mint amiért a valódi harc folyik! Egy olyan jelenet sem létjogosult, amelyben az egyik ember a másikkal nincs valamily feszült viszonyban: vagyis az egyik ember a másiktól akarjon valamit. Ha érzéseit akarná kifejezni – ezeket dramatizálni kell –, legyen ingerült, szidja, tegyen a másiknak szemrehányást, vagy legyen gyanakvó, vagyis a közlött érzésen felül egy másik indulat vigye a mondanivalóit, mert csak ekkor van a mondanivalónak drámai élete!" 

Sajátos hangulatú tanórákat

Szerencsére ma még sokan találkozhattak „igazi” Füst Milán-tanítványokkal, akik legendákat meséltek róla. A Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen ugyanis népszerű – sőt sajátos nimbusszal rendelkező, rajongott oktató volt. (Órái előtt az egyetem akkori legnagyobb terme előtt tolongtak a hallgatók.) Nem véletlenül: állandó témakörben tartott óráit bármely bölcsészhallgató látogathatta. 

Jól jelzi népszerűségét, hogy lelkes, gyorsírni is tudó diákjai révén jelent meg előadásai nyomán a Látomás és indulat a művészetben című kötet. Shakespeare Hamletjéről szóló óráin viszont az általános esztétikai kérdésekkel szemben kizárólag e művel foglalkoztak – szinte szóról szóra elemezve az eredeti szöveget és Arany János fordítását. Már-már szállóigévé vált Füst Milán azon elmélete is a téma kapcsán, melynek értelmében a világirodalom két legbonyolultabb figurája Hamlet és Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésből…

Meglephet-e még bennünket?

A válasz határozottan igen. Még pedig A feleségem története című film adaptációja révén. A mű ugyan 1942-ben nem kapott különösebben jó kritikát, 1965-ben viszont Nobel-díjra jelölték. Érdekes módon megfilmesítésére eddig még nem került sor, holott több ízben is tervben volt már. Az egyik okra egy sajátos levél derít fényt – Elek Judit filmrendező írta a Szindbád-rendező Huszárik Zoltán emlékére készült kötetbe, a Füst-regényről: „Tudod, itt azóta (t. i. Huszárik halála óta) se mer senki hozzányúlni, merthogy a Tiéd, meg attól is félünk, hogy Te jobban tudnád.”

Ennek ellenére színpadon már többször is láthatta a közönség a kétezres évektől: a Darvasi László által készített, Störr kapitány című változatot Budapesten és Kaposváron is bemutatták, a Faragó Zsuzsa és Galambos Péter által jegyzett (a regény címével megegyező) átdolgozást ugyancsak a fővárosban és Tatabányán adták elő.

Úgy tűnik azonban a sajátos filmes (illetve jelen esetben éppenséggel „filmtelen”) hagyománynak immáron vége szakad: a Testről és lélekről című film rendezője, Enyedi Ildikó várhatóan 2019-ben kezdi el forgatni a saját verzióját.