Mit mutat A közoktatás indikátorrendszere 2017-ről?

Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet kiadta szokásos éves oktatásügyi értékelőjét, megjelent A közoktatás indikátorrendszere 2017. Milyen összképet mutat a sok-sok adat?

A tanulmány bevezetőjében ez olvasható: „2015-ben az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetében kidolgoztunk és kötet formájában megjelentettünk egy közoktatási indikátorrendszert, azzal a céllal, hogy létrejöjjön Magyarországon egy rendszeres kiadvány, amely egyaránt alkalmas arra, hogy a szakpolitikai döntéshozók könnyen és pontosan tájékozódjanak a közoktatás aktuális állapotáról, illetve trendjeiről, és hogy az érdeklődő szakértő és nem szakértő közönség megismerje a magyar közoktatást jellemző legfontosabb mutatókat. Olyan indikátorokat alakítottunk ki, melyek amellett, hogy számszerűen leírják a jelenlegi helyzetet, lehetőséget adnak a mutatók ismételt megfigyelésére, mivel rendszeres adatgyűjtéseken alapulnak, melyek lehetővé teszik, hogy a kiadvány időközönként frissíthető, megjelentethető legyen. Jelen kötet az indikátorrendszer második kiadása, mely 2016-ig tartalmazza az indikátorok számított, frissített értékeit.”

A tanulmány kontextusindikátorok, ráfordításindikátorok, folyamatindikátorok, és eredmények szintjén vizsgálta a 2017-es magyar közoktatást. A tanulmány teljes terjedelmében itt érhető el. Az, hogy a tanulmány megjelenése nem keltett nagy sajtóvisszhangot, valószínűleg annak tudható be, hogy kiugróan pozitív és kiugróan negatív eredmények sem szerepelnek benne. 

A tanulmányt végig böngészve összességében az mondható el, hogy a legtöbb grafikon és statisztikai adat javuló tendenciákat mutat, legyen szó demográfiáról, a tanulók társadalmi-gazdasági hátteréről, pénzügyi ráfordításokról, a tanárok számáról, hozzáférésről és részvételről, továbbhaladásról és lemorzsolódásról, vagy tanulási környezetről. 

Van azonban egy évek óta visszatérő, negatívnak tűnő adat, mellyel érdemes külön is foglalkozni egy kicsit és kontextusba helyezni. 

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy még mindig kevés pályakezdő pedagógus van, akik államilag finanszírozott iskolákban helyezkednének el, és a pedagógus szakma öregedésével ez a felületes szemlélő számára aggódásra adhat okot. Nem kétséges, hogy kell az utánpótlás a pedagógusoknak, azonban érdemes emellé az adat mellé tenni azt is, hogy miközben három-négy éve 10 ezren, úgy 2017-ben már 13 ezren jelentkeztek valamilyen pedagógusképzésre országos viszonylatban.

Vélhetően ez az arány néhány éven belül mutatkozni fog a pályakezdő pedagógusok számában is. A megemelkedett érdeklődés a pedagógusi pálya iránt magyarázható azzal is, hogy négy-öt éve egy pályakezdő oktató bruttó 130 ezer forintot keresett havonta, míg ma ez az összeg 203 ezer forintnál tart, és a pedagógus életpályamodell bevezetésével még kedvezőbb bérezés érhető el az előírt szintek teljesítésével. Példának okáért egy két évtizede oktató szaktanár a korábbi 172 ezer forint helyett 334 ezer forintot kereshet jelenleg. Arról, hogy van-e pedagógushiány Magyarországon, már írtunk korábban is

Összességében az adatok, ha hurráoptimizmusra nem is adnak okot, de a grafikonok áttekintése után egyértelműnek tűnik, hogy stabil javuló tendenciák érvényesülnek, mely egyértelműen a pedagógusok befektetett energiáit és felkészültségét, adaptációs képességét dicséri. Ugyanis a legtöbb területen a korábbi évekkel azonos, vagy jobb eredmények láthatók, mely a pedagógusok önfeláldozó, alapos és lelkiismeretes munkája nélkül biztosan nem lehetne így.