Nagy kutya

Nagy kutyának hívta anyám, hovatovább nagykutyának írták régen a többi kisemberek is a vezető beosztású, befolyásos embereket egymás között, de ma mégsem a nagykutyákról lesz szó, csak arról az egyről, hisz uborkaszezon, ráadásul kánikulai nagy meleg van éppen.

alt


Kutyacsillag

A szabad szemmel a Földünkről a legfényesebbnek látszó csillag, a Szíriusz, népies nevén a Kutyacsillag a Nagy Kutya csillagkép legcsillogóbb csillaga az ég boltozatán. Amiért ez most fontos nekünk, nem az, hogy netán a nyári égbolton kezdene először ez a bizonyos, az évkörben máskor rejtőzködő csillag, a Szíriusz mosolyogni ránk, mert ma bizony nem így van. 

Pedig ha mostanság már nem is, valaha ez mégis így volt, csillagászati ismeretek nélkül is. A nyelv viszont most is segít. 

Talán ez a nyáresti égbolton a sokhónapnyi láthatatlanságát követően megjelenő, Naphoz mérhető fényességes tünemény asszociálta volna az ókori ember fejében a szüntelenül perzselő hőség, a kánikula időszakának képzetét? Vagy egyszerűen a csillagállásból következtetett volna emberünk még ennél is okosabban? 

Nem tudni. Ami bizonyos, hogy ennek a csillagképnek, a Nagy Kutyának a latin nevéből, a Canis (vagyis kutya) és Majoris (azaz nagy) elnevezés canis részéből származik a canicula, vagyis eredetileg a ’kiskutya’ jelentésű szó. A canicula nemcsak az újlatin nyelvekben, mint az olasz, a spanyol vagy a francia, hanem a magyarban is meggyökeresedett a ’sokáig nem múló nyári hőség’, illetve az ilyen nyári nap vagy időszak értelmében. Mikor máskor rögzült volna mindez, mint kánikula idején…

Kutya-e a meleg?

A kánikulára egyébként számtalan gyönyörű magyar elnevezés született a tüzesen süt le a nyári nap sugára költői magassága alatt és felett. Ilyen a rekkenő hőség, a tikkasztó, bágyasztó forróság vagy éppen a gatyarohasztó meleg. Ezekből a szókapcsolatokból viszont mind hiányzik az a máskor fok-mérték határozóként gyakran használt főnevünk, amit mi sok egyéb szorult helyzetben is mondunk. Hova tűnt a kutya? 

Ha emlékeztek még a kutya szó eredeti, hangutánzó és állathívogató mivoltára, amiről itt (http://tantrend.hu/hir/fakutya-faja-marciusi-teli-rege) már meséltem, rájöttök, miért. A kutya, csakúgy, mint ebben az értelemben kizárólag a meleggel együtt érvényes „kuka” szavunk a ku- kezdetű, q-val is írható kezdetű szóbeli odarittyentés szépítő változata és szóferdítése, köze nincs az ember legjobb barátjához. Kuuuu… kuka meleg van, na. Kucsa meleg sose lesz, higgyetek az amatőr csillagásznak, nekem.

Más nyelvekben viszont a canis, canicula mintájára és értelmére születtek a kutyusokat, kutymákokat itt és most joggal emlegető aposztrofálások. Az angol dog daynek vagy dog days of summernek mondja, a német Hundstage néven illeti. A nyár pedig nem támad a magyarok beszédén, csak a tél, de az még messze van.

A nagy medve fiai

A csillagképek helyesírása sem olyan fontos most, ebben az orbitális melegben nekünk, hiszen patakok apadnak, folyók száradnak ki, gleccserek olvadnak, és tűzvihar tombol szerte. Engem mégis birizgál a Nagy Medvén belül a gyerekkorom óta megcsodált Kis és Nagy Göncöl, talán az augusztusi égbolt általam egyedül az égen felismert táltos szekere miatt.

Számomra ugyanis korábban megfejthetetlen volt, hogy a Nagymedve csillagkép, amelynek a Göncölszekér a hét legfényesebb csillaga, valaha miért volt egybeírható, ha a most jelelő Nagy Kutya és persze a Kis Kutya meg nem (Orion, Kaszás ide vagy oda), vagyis miért maradtak meg így akkortájt, különírva és nagy kezdőbetűkkel ezek a csillagképek, ugyanúgy, ahogyan mondjuk a Kis Róka és a Kis Oroszlán is.

A válasz a nyelvünkben rejlik. Amit sokszor látunk, mondunk, tapasztalunk és felismerünk, idővel megszokássá, úgymond fogalommá válik, mert befogadjuk, megszeretjük, megóvjuk. És bizony összeragad a két szó, ha akarjuk, ha nem. Hogy következetesen vagy a nélkül írjuk, rátok bízom, nekem örök rejtély marad, beismerem. A Nagy Medve végre a helyes helyére került. A fiaival együtt.

Nagy a meleg, bizony. Canicula, kis kutya, hőguta van, bizony.