Négy dolog, amit nem (biztos, hogy) tudtunk az OPKM-ről

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum számos kollégának és iskolai osztálynak szerzett már hasznos és érdekes perceket. Ezúttal néhány kevéssé ismert adatot és történetet elevenítünk fel az intézménnyel kapcsolatban.

alt


Tanszergyűjtemény a világkiállításon

Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum elődje 1877-ben (Trefort Ágoston minisztersége idején) nyílt meg. Megalakulásának azonban több előzménye is volt. A központi tanszermúzeum alapításának gondolatát a népnevelők pesti egylete vetette fel 1872-ben, de a gyűjtemény létrehozásában nagy szerepe volt az 1873 évi bécsi világkiállításon rendezett tanügyi gyűjteményes kiállításának is. Gönczy Pál javaslatára ugyanis együtt tartották az ott bemutatott anyagot. Ez a gesztus nemcsak a hazai iskolák tanszeriparának fejlesztését célozta, hanem a pedagógusok módszertani kultúrájának emelését is. Annál is inkább, mivel a külföldön bemutatott régi magyar anyag mellett korszerű külföldi termékeket is népszerűsített – emellett az intézmény felvállalta korabeli iskolai taneszközök bemutatását is. Az intézmény tehát először a technikai múzeumok közé tartozott (éppúgy, mint az akkori Kereskedelmi Múzeum vagy Népegészségügyi Múzeum). A gyűjtemény a későbbiekben (profiljához szorosan kapcsolódóan) tankönyvekkel, vezérkönyvekkel és ifjúsági irodalommal is bővült. Sőt, az iskolák szervezetére, adminisztrációjára vonatkozó törvényekkel, szervezeti szabályzatokkal, tantervekkel is! 

Tündérpalota

A gyűjtemény jelenleg az úgynevezett Tündérpalotában (Tündérkastélyban) található. A Népligettel szemben fekvő, a Könyves Kálmán körút, a Győrffy István utca, a Villám utca és az Elnök utca által határolt területen lévő, szecessziós épület eredetileg egy középiskolának adott otthont. Tündérpalotának ezen intézmény első igazgatója, az ifjúsági íróként és lapszerkesztőként is ismert Gaál Mózes nevezte, aki pedagógiai szakértőként tervezésében is részt vett – a hagyomány szerint elsősorban neki tulajdoníthatók hatalmas közösségi terei (díszterem, zsibongó). Az iskola egyik évkönyve szerint: „Október végén állott az épület, tető alá került … díszes homlokzatával szépen, fiatalosan néz a népligetre, melynek lombos fái közül úgy hat a szemlélőre, miként ha tündérkastély volna. Aki megpillantja, akaratlanul is megáll és gyönyörködik üde szépségében.” 

Kutatói Eldorádó

„Valóságos Eldorádója a kutatóknak — s nemcsak a pedagógia, hanem az egyetemes magyar kultúra kutatóinak is – a könyvtár!” – írták az OPKM gyűjteményéről 1984-ben. Nem véletlenül. Az intézmény tankönyvgyűjteménye ekkoriban ötvenezerre tehető, atlaszgyűjteménye is több ezer tételt számlál, köztük olyan ritkaságokkal, mint az Arany János kézírását őrző vagy egykor Petőfi Sándor tulajdonát képező dokumentumok.  1995-ben már Európa legnagyobb tankönyvgyűjteményéről számoltak be a lapok az OPKM kapcsán. Ekkor 110 000-re tették a gyűjteményben lévő dokumentumok számát, megjegyezve, hogy „a toplista második helyén álló franciák gyűjteménye nem éri el a százezer kötetet”. Az intézmény más szempontból is igen nagy népszerűségnek örvendett szakmai területen: különösen fontosnak tartották az évtizedes hagyományokkal rendelkező, magas szintű szaktájékoztatást, különösen a külföldi szakirodalomhoz kapcsolódó tevékenységet (amelynek beszerzése korábban komoly gondot jelentett Magyarországon). 

Könyvtári kutatás – akár egészségügyi okokból is

Az OPKM anyaga azonban nemcsak a klasszikus értelemben vett kutatók számára volt érdekes. Az intézmény dolgozói az évtizedek alatt számos izgalmas olvasói kérdést válaszoltak meg – olykor igen meglepőeket is. Akadtak például olvasók, akik orvosi javaslat nyomán keresték fel a gyűjteményt. „Olyan emberekről van szó – jelzi az erre vonatkozó tudósítás -– akik idegi eredetű bajokkal küszködnek, és az orvosok szerint gyógyulásukhoz egyenesen kívánatos a gyerekkori élmények felidézése, elfelejtett vagy elfojtott emlékek fölfrissítése. Rendszerint csak homályos emlékképeket tudnak felidézni, például a hatvan-hetven évvel ezelőtti elemista olvasókönyvből. (»Volt az én könyvemben, úgy középtájon, egy igen olvasmányos útleírás Amerikáról, és egy óriási medve képe illusztrálta az elbeszélést, a lap bal oldalán.«) Akadt olyan látogató is a gyűjteményben, aki a következő szavakkal fordult az intézmény jelenlévő munkatársához: "Iskolás koromban, ezerkilencszázjajderégen, volt nekünk egy kedves olvasókönyvünk. Abban volt egy szép vers (…). Nekem most erre az iskoláskönyvre (…) lenne szükségem, de sem a könyv, sem a vers címét nem tudom." Mindkét „küldetés” sikerrel járt. A történetek tanulsága pedig nem csupán kuriozitásukban, hanem sokkal inkább az OPKM dolgozóinak szakértelmében és empátiájában rejlik.