A népmese napja

A XIV. Országos népmese-konferencián jártunk.

alt


Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság alelnökének köszöntője után a Hagyományok Háza képviseletében Dala Sára népmese szakelőadó mondott pár bevezető szót a Hagyományok Háza működéséről. A népmesemondás helyzetére Dala Sára szerint az jellemző, ami a mesebeli öreg királyra, amikor férjhez adja lányát: egyik szeme sír, a másik nevet. A nevetés köszönhető a népmesehallgatás és a népmesékkel való szakmai foglalkozások egyre bővülő körének – a számos népmesemondó rendezvénynek szerte az országban és határainkon túl: Kecskeméten, Budapesten, Sepsiszentgyörgyön, Apcon, Hatvanban, Kárpátalján, Füleken népmesemondó-verseny és -fesztiválok sokaságáról beszélhetünk. Paloznakon létrejött a Meseközpont, az Olvasástársaság kezdeményezésére pedig 2006 óta szeptember 30. a magyar népmese napja. Az Olvasástársaság évi rendes vándorgyűlései is rendszeresen foglalkoznak a népmesekincs kutatásával, a népmesék sok szempontú megközelítésével. Örvendetes, hogy az Európai Mesemondó Szövetség tagjai között ott vannak már a magyarok is, számos mesemondó társulat létezik, amelyeknek igen fontos szerepük van az élőszavas mesemondás megszerettetésében. A kormány 2015-ben indította el a népmese-stratégiáját, amelynek köszönhetően 14 népmesepont jöhet létre országszerte. A Magyar Olvasástársaság vándorkonferenciái szintén nagyon népszerűek, tehát pezsgő életről beszélhetünk.

Ugyanakkor sír is a király szeme, mert nagyon kevés a felnőtteknek szóló mesemondó verseny vagy ehhez hasonló tevékenység. A meséket réges-régen felnőttek mesélték felnőtteknek, ma pedig a felnőtt hallgatóság nem számottevő. A népmese mint műfaj erős támogatást kapott ugyan a kormányzattól, de fogalomzavar érződik a pályázat kiírása kapcsán – kis szerep jut az élőszavas mesének, és inkább az eszközökre építő produkciók szerepelnek nyertesként a pályázatokon úgy mint meseillusztráció, mesezenekarok, holografikus népmesei előadás stb. A médiában megjelenő „népi kultúra” leegyszerűsíti a dolgokat, és csak erősíti a sztereotípiát, a népmese ugyanis nem csak a meseterápia részeként létezik, vagy abból áll, hogy felolvasnák a meséket. Dala Sára kiemelte: az is fontos lenne, hogy a pedagógusok, könyvtárosok tájékozódjanak a népmesekincs igen gazdag világában, legyenek igényesek népmese-választáskor, ne csak a legegyszerűbben elérhető Benedek Elek-mesegyűjteményt lapozgassák, nézzenek körül. 

Ezt követően Varga Norbertet, az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny füleki szervezőjének rövid köszöntőjét hallhattuk. A népmesemondás üzenete: ápoljuk a saját kultúránkat, megismertetjük a hagyományos kultúrát, erősítjük a tájnyelv használatát. 

Ezután meghallgathattunk négy gyereket, illetve fiatalt, mindannyian a füleki verseny résztvevői, akik ízes magyar nyelven meséltek fantasztikus átéléssel, mimikával, fiatalkorukat meghazudtoló bölcsességgel.   

A mesemondókat Zalka Csenge Virág előadása követte. A „nemzetközi mesemondó”, ahogy magát nevezi, nemcsak magyar, de más népek meséit is szívesen meséli, immár diplomás szakemberként. A világban kevés helyen adnak diplomát mesemondásból, ő az USA-ban szerezte meg az oklevelét egy Fulbright-ösztöndíjnak köszönhetően. Ugyanakkor többször hangsúlyozta: a diploma nem garantálja a minőségi mesemondást, ahogy az sem feltétlenül igaz, hogy a diploma nélküli autentikus mesemondók mindegyike magas színvonalon végzi a hivatását. De fontosnak tartja, hogy létezik ilyen lehetőség. Az East Tennessee állami egyetemen működő mesemondóképzés tantárgyai között volt mesemondás-történet, nyelvészet, mesetörténet, mesekutatás, voltak gyakorlati órák hangképzéssel, hangtechnika-képzéssel, mesemondással és szerepjátékkal – ebből állt össze egy történetmondás a színpadon. Nyári kurzusaikon világhírű mesemondókat hallgathattak, s volt külön kurzus mesemondás és zene, mesemondás és a művészetek kapcsolatáról, illetve a mesemondás és marketing összeegyeztethetőségeiről. A képzés lehetővé tette, hogy a szomszéd mesemondó központban tehessenek szert gyakorlatra, s találkozhatott afrikai, indián, zsidó mesemondókkal is. 

Immár három magyar szervezet (Holnemvolt Alapítvány, Világszép Alapítvány, Meseszó) is tagja az Európai Mesemondó Szövetségnek (FEST), amely nem egyéneket, hanem a mesemondással kapcsolatos rendezvényeket koordináló szervezeteket támogat. A FEST által szervezett konferenciákon komoly szakmai viták zajlanak, például: hogyan definiáljuk a mesemondást, lehet-e egy meseszínház FEST-tag, vagy mi lehet egy mesemondó egyetem célja? Egyre több a fiatal mesemondó, léteznek mesemondó versenyek. Nagyon izgalmas verseny például itthon a mítoszok csatája, amikor többen több mitológiából visznek aznapra történeteket és a közönség szavazhat a különböző dolgokról, például, hogy melyik szörnyet vinné el magával háziállatnak vagy kivel szeretne megverekedni? Ezeken a találkozókon szerencsés módon nagy számú a felnőtt hallgatóság. 

Láposi Terka folklorista és drámapedagógus, a Vojtina Bábszínház egyik vezetője a népmesék és bábjáték viszonyában tartott intenzív és személyes élményekkel telített prezentációt. A meseszót is megelőzte a bábu, a „minden jelek előtti nyelv” (Lesznai Anna); ennek szellemében és a szó mágikus erejébe vetett hittel tart kurzusokat óvodapedagógusoknak és bölcsődei gondozó hallgatóknak a debreceni egyetemen, kiemelve: ne feledkezzenek el arról, kiket tartanak a kezeik között, a nyiladozó értelmű gyermek mint egy pillangó bábja előtt, kinyílik a potenciális tér. „A Teremtő bezárta az ember bőrébe mindazt, amit magába foglal az ég is” – idézte az előadó Paracelsust. Az ember képzelő- és teremtőereje találkozik a bábművészben, a bábot az ember mint Isten, önnön alkotóerejével teremtette, s ehhez a gyermeki játék teremtheti meg az alapokat – ahogyan a gyermek saját két kézfejére húzott bábokkal játszik, veszekszik, mint a mindenkori Vitéz László és az ördög. Láposi Terka megemlítette a népi bábjáték és a vásári bábjáték közötti különbségeket: előbbi egy rítus, egy szertartás része, míg az utóbbi kibeszél a közönséghez, kineveti a hülyeséget, a középszerűséget, a halált.

A lendületes és kicsit hektikus előadást Mikulás Ferenc rövid prezentációja követte. Mikulás volt a produkciós vezetője a Magyar Televízió világhírű sorozatának, a Magyar népmeséknek, valamint a Mesék Mátyás királyról című, országos népszerűségnek örvendő sorozatnak. A százrészes Magyar népmesék óriási karriert futott be, több ország televíziója megvette, s ma már díszdobozos kiadásban is kaphatók dévédén. Mindkét animációs sorozatból megnézhettünk egy-egy részt, a Mátyás király és az igazmondó juhász történetének feldolgozását. 

A szendvicsebédet követően ismét meghallgathattunk négy mesét az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny zseniális ifjú mesemondóinak előadásában, majd Domokos Mariann néprajzkutató a Népmesék, könyvmesék és ponyvamesék a 19. századi magyar nyelvű írásbeliségben címmel tartott felolvasásában a magyar népmeséket tette vizsgálati tárgyává, mégpedig történeti szövegfolklorisztikai szemszögből. Nagyon érdekes látni, hogyan válnak az írásbeliség által közvetített meseszövegek a néphagyomány részeivé, s mindez azután miként hat vissza a már írni-olvasni tudó szélesedő néptömegek részéről a szájhagyományozó szóbeliségre.  

Kriza Ildikó A Mátyás-hagyomány népszerűségének eredete című előadásában kiemelte: a Mátyásról szóló krónikák, mondák száma szinte megszámlálhatatlan, már a király életében monda jelent meg róla Thuróczi Jánostól. A Mátyás királyról szóló mondák nagy számának hátterében az írásbeliség elterjedése is állhat. A Mátyás-mondák száma mintegy 120, de Magyar Zoltán néprajzkutató a Mátyás-motívumindexben 540 verziót sorol fel. Legtöbb változattal a Mátyás és a kolozsvári bíró c. történet rendelkezik. A Mátyás-reneszánsz a 19. század második felében az írásbeliség terjedésével párhuzamosan erősödött, de hozzájárult az erős király népszerű alakja a Habsburg-ellenességben, a forradalom leverése utáni komor hangulatban. 

Varga Norbert az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny hagyományközvetítő szerepéről tartott előadásában kiemelte:  a folklór élő, organikus műfaj, a népmesének is így kellene léteznie. A közönség ma sokkal heterogénabb, mint a mesék születése vagy klasszikus mesélés idején. Az Ipolyi Arnoldról elnevezett népmesemondó versenyt megelőzte néhány más, de főként kortárs illetve klasszikus prózai szövegekre koncentráló verseny (Duna Menti Tavasz 1975, Tompa Mihály országos Vers- és prózamondó verseny, Palócország – Meseország Palóc Mesemondó Verseny), mígnem 2010-ben elindult az Ipolyi Arnold-verseny, amelynek célja a mai népmesekincs műfaji és táji jellegzetességeinek megjelenítése, valamint a hagyományos mesemondás mibenlétének megismerése, elsajátítása és népszerűsítése. A verseny az évek során számos ponton módosult, finomodott a szempontrendszer, módszertani felkészülési lehetőséget és ajánlott szövegeket biztosítanak, illetve bátorítják az adott régióra jellemző mesevariáns előadását. A versenyt hat kategóriában hirdetik meg Szlovákiában élő fiatalok és felnőttek részére. A zsűri néprajzosokból és előadóművészekből áll, a döntőnek pedig igyekeznek fesztiváljelleget adni: a kétnapos program mesebarát környezetben (tájház, művésztelep, táncház) zajlik számos kísérőprogram mellett. A döntőt a Magyar Interaktív Televízió kivetíti és archiválja később kikereshető módon.