Nevetés, iskola, közösség

Május első vasárnapján nemcsak az anyák napja, hanem a nevetés világnapja is egyben. Noha a jeles alkalom kapcsán némi késéssel írunk a nevetésről, bízunk benne, hogy ez senkinek sem szegi kedvét – hiszen nevetni az év során (csaknem) bármikor lehet. Például a közelgő gyermeknapon, pedagógusnapon – vagy akár egy egyszerű hétköznapon is. Akár akkor is, ha semmi vicces nem történik velünk…

alt


Miért „ragadós” a nevetés?

A befolyásolás pszichológiájával foglalkozó Robert Cialdini a ragadós nevetés okát egyfajta  „konszenzusban” látja. Nézetei szerint akkor, amikor az emberek tanácstalanok és/vagy bizonytalanok, akkor a hozzájuk hasonlók, illetve a körülöttük lévők viselkedését hajlamosak utánozni – mert így érzik megfelelőnek (azaz helyesnek, biztonságosnak, elfogadhatónak) viselkedésüket. Ezt támasztják alá a következő felvételek is:

Az utánzással kapcsolatos megállapítás természetesen az élet számos más területére is igaz, de nem véletlen, hogy a kutató a különböző műsorok „konzerv”, bejátszott nevetését említette példaként – melynek lényege a közösségi hatás: azért kacagunk fel (vagy mosolyodunk el), mert akaratlanul is helyesnek gondoljuk, ha csatlakozunk mások nevetéséhez. Heinrich Böll A nevető ember című novellájának főhőse – aki hivatásos nevettető – így „vall” erről: „Specialitásom – ehhez is értek – a magávalragadó nevettetés beindítása. Nélkülözhetetlen lettem a harmad- és negyedrangú komikusok számára, akik joggal reszketnek poénjaik csattanóiért. Minden este a varietében ülök, mint megbízható bértapsonc és előnevető. Feladatom, hogy a műsorban elhangzó számok gyenge és erőtlen pontjain magávalragadóan nevessek, kacagjak, vihogjak.” A novella tanúsága egyébként éppen az, hogy az ilyen módon kiprovokált nevetés nem azonos a spontán derűvel: „Akik nem ismernek, zárkózottnak tartanak. Bizonyára az is vagyok, mert rendszeresen kell a számat nevetésre nyitni. Életem ma már fanyar arckifejezéssel töltöm el, s bár időközönként még megengedhetek magamnak egy gyenge kis mosolyt, néha arra gondolok, vajon nevettem-e életemben egyetlen egyszer jót, szívből, igazán? Azt hiszem: soha. Testvéreim elmondhatják, hogy mindig komoly kisfiú voltam. Nevetek százféle módon, de a saját nevetésem örömét nem ismerem.”

A nevetéshez nem mindig kell vicc

Az idézett Böll-történet tanúságai közé tartozik tehát, hogy a spontán derűt nem lehet „csak úgy” kiprovokálni – a kutatások pedig mégis azt igazolják, hogy lehet… Akkor hogy is van ez? Azon túl, hogy Böll szépíró volt és nem pszichológus, az is magyarázat lehet, hogy nem érzett közösséget azokkal, akiket nevettetett. (Hiszen a munkáját végezte, míg a többiek szórakoztak – ezáltal „kívül rekedt” a közösségen.) A novella – és a már említett Cialdini-kutatás – nagy tanulsága viszont az, hogy a nevetéshez nem feltétlenül kell valami viccesnek történnie. Természetesen a derűt keltő események is kiválthatják (nem is ritkán), de bizonyos esetekben a közösségi tényező erősebbnek bizonyul. (Sokan ezt azzal is alátámasztják, hogy az első nevetés, az úgynevezett „szociális mosoly” már 4-8 hetes korban megjelenik a kisbabáknál – ezzel üzenve a környezetüknek, holott nyilván semmit sem értenek a környezetükben esetlegesen elhangzó viccekből.) 

A nevetésnek a későbbiekben is egyfajta kapcsolatteremtő, kapcsolaterősítő szerep jut a közösségi életben, hiszen önkéntelenül is az összetartozást élik meg „művelői”, hiszen magukéhoz hasonló (ráadásul pozitív) érzéseket fedeznek fel társaikban. Vagyis úgy érzik, közösen örülnek valaminek, és ugyanúgy élvezik az adott tevékenységet, mint társaik. A nevetés tehát sokszor egyfajta kommunikációs kódként (is) funkcionál.

Valószínűleg ez történt a Karinthy-klasszikusban szereplő Röhög az egész osztály című írás tanulóival is, akik minden különösebb előzmény nélkül, járványszerűen kezdtek nevetni – és különböző tréfákat kieszelni (olykor egymás kárára is). A történet – egyik – tanulsága szerint épp az derül a legjobban, aki pár perccel azelőtt dühös alanya volt a többiek csínytevésének. Ez azonban természetesen nem azt jelenti, hogy bármikor, bárkivel, bármiképpen lehet élcelődni, hiszen a nevetéshez nem kell örülni és pár percen belül úgyis feledésbe merülnek a sérelmek. A nevetéskutatás új irányai nem relativizálják a körülményeket és a nevetéssel kapcsolatos etikai normákat – „csupán” a nevetés eddig kevéssé hangsúlyozott dimenzióira irányítják figyelmünket.

Néhány további hatás…

Az osztálytermi nevetésnek tehát egyfajta közösségépítő szerepe is van – ugyanakkor az egyes személyekre is pozitív hatást gyakorolhat. Nevetés közben ugyanis könnyebben elernyednek az izgalomtól megfeszült izmok, ezzel párhuzamosan folyamatosan csökken a stresszhormonok mennyisége is. Sőt, a nevetés erősíti az immunrendszert és hatására emelkedik a fájdalomküszöb is. Mindezek a hatások egyfajta „lazaságot”, oldottságot eredményeznek – nemcsak közösségi szinten, hanem személyenként is. 

Ennek következtében nő a problémamegoldó képesség és a kreativitást – vagyis a nevetés segíti az ötletelést. Egy-egy logikai feladvány esetén megkönnyíti a feladatmegoldást – ez összefüggésben lehet a nevetés önbizalmat növelő hatásától is. Vagyis egy nevetéssel tarkított iskolai napon még a félénkebbek, visszahúzódóbbak is bátrabban tárják a közösség elé véleményüket, megoldási javaslataikat. A nevetés révén ráadásul több oxigénhez jut a szervezet – így nemcsak a „szellemi erőnlétet” növeli, hanem energiát ad a fizikai aktivitást igénylő tevékenységekhez is.