Nosztalgikus játékok a nyáriszünetre

A legtöbb szülő nem igazán örül annak, ha a gyermeke az egész nyarat a négy fal között tölti és a virtuális térben szórakoztatja magát. A napsütés, a jó levegő és a társaság mindenkire nagyon jó hatást gyakorol, éppen ezért fontos, hogy gyermekeinket rávegyük arra, hogy minél több időt töltsenek a szabadban. Ehhez gyűjtöttünk össze néhány olyan – már-már elfeledett – játékot, amelyek inkább a kisebbeket de akár a nagyobbakat is átmozgathatják.

alt


1. Kelj fel Jancsi!

A gyerekek a játékterület egyik oldalán egymás mellett sorakoznak fel. A „játékvezető” tőlük 25-30 lépésnyire áll meg, és szembefordul a többiekkel. Az egyedül álló gyerek – sorban haladva – minden társát megszólítja: „Kelj fel Jancsi!”, ő erre megkérdezi: „Hány órára?”. Ezt követően a játékvezető mond egy számot, és egy lépéstípust, amit az illetőnek meg kell tennie. Ilyen lehet például a három tyúklépés, a két óriáslépés, a hét békaugrás vagy az egy forgás is, de a lépéstípusoknak csak a gyerekek fantáziája szabhat határt. Addig folytatják a játékot, amíg valaki be nem ér a célba. Egyes területeken nem csak győzelemig, hanem a dobogós helyezésekig játszák a játékot. 

Ennél a játéknál nem egészen az ügyesség dönt, sokkal inkább az egyéni kedvezmények dominálnak, ezért nem is beszélhetünk valódi győzelemről. A játék azonban mégis hasznos, hiszen fegyelemre nevel, fejleszti a figyelmet, sőt az ötletességre és a humorra is alkalmat ad. A közeli barátoknak nyújtott kedvezmény az erős összetartozás érzését is fejleszti. A játéknak viszont meg lehet az a veszélye, hogy a gyakori hátráltatások miatt ellenérzés alakulhat ki, vagy mélyülhet el a gyermeki kapcsolatokban. 

2. Nemzetes/nemzetesdi

A nemzetes, vagy más néven nemzetesdi, szabadban és zárt térben is egyaránt játszható. Az eszközigénye mindössze egy labda, amelyet egy előre megrajzolt kör közepébe helyezünk el. A gyerekek sorsolással vagy megbeszéléssel kiválasztanak maguk közül egy bírót. A kört annyi részre osztjuk fel, ahányan a bíró kiválasztása után bent maradtak a játékban. A körben állók választanak maguknak egy nemzet nevet (magyar, olasz, spanyol stb.), kisebbeknél lehet egyszerű szimbólumokat – virágokat, szívet, állatneveket – is használni. Ezt követően a bíró felírja vagy rajzzal jelöli egy papíron a választott neveket.  

A bíró a labdától pár lépésnyi távolságra helyezkedik el, a játékosok pedig közvetlenül a labda köré állnak úgy, hogy törzsből előre hajolnak, és az egyik kezüket a labda fölé tartják. A bíró hívására kezdődik el a játék: „Jöjjön az a híres, nevezetes olasz!”. Ekkor mindenki szétszalad, amilyen gyorsan csak tud, kivéve azt a játékost, aki az olasz nemzetet választotta magának, ő ugyanis a labdát fogja felkapni. A bíró tapsára, vagy utasítására a szaladgáló gyerekek megállnak. A labdásnak valakit el kell találnia közülünk. Ha sikerül, akkor a kidobott nemzet veszít egy életet, ha nem, akkor viszont a kidobó veszít el egy pontot. A hibapontokat, vagy életeket egymás között előre kell megbeszélniük a gyerekeknek, de a leggyakrabban 5 élettel szokták játszani. 

3. Tolvajlépés 1, 2, 3

Az egyik játékos egy fal vagy fa mellé áll hunyónak, a többiek tőle 25-30 méterre egy sorba rendeződnek. A hunyó hátat fordít a sornak, s amíg ő háromig elszámol hangosan, addig a többiek megindulnak, és léphetnek néhányat a hunyó felé. Több lépésre nincs igazán idejük, mert a három után egy tapssal fejezi be a hunyó a számolást, s közben megfordul. Aki a taps után megmozdul, annak a kezdővonalra kell visszalépnie. 

Addig folytatódik a játék, amíg valaki be nem éri a hunyót. Amikor odaér, a fára vagy a falra kell csapnia, ezzel jelezve, hogy most már ő veszi át a hunyó szerepét. 

A játék során mindenkinek ügyelnie kell rá, hogy nagyon óvatosan lépkedjen, hiszen elég csak annyi, hogy meginogjon, s rögtön a kezdővonalon találja magát. Nagy önkontrollra és fegyelemre nevel a játék, mivel mindenki köteles teljesíteni vita nélkül a hunyó döntését. A tolvajlépés emellett még fejleszti a koordinációs képességet és a mozgáskultúrát is. 

4. Székfoglaló

A székfoglaló is gyermekkorunk egyik legnépszerűbb játéka volt. Eszközigénye is könnyen teljesíthető, ugyanis csak székekre van szükségünk. 

A játéktéren két sorban helyezzük el a székeket, minden esetben eggyel kevesebbet, mint ahányan a játékban részt vesznek. A gyerekek egyike lesz a bemondó, ezt sorsolás, megbeszélés vagy szavazás útján is ki lehet választani. A bemondó egy meghatározott jelére a gyerekek megpróbálnak maguknak helyet találni. Amelyik játékos nem talál szabad széket, az kiesik a játékból. Minden kieső személy elvesz egy széket, hogy az arányok megmaradjanak. Az lesz a nyertes, aki legtovább bent tud maradni a játékban. A következő körben a győztes lesz a bemondó. 

Egyes területeken a székeket nem sorba, hanem kör alakban rendezték el, természetesen itt is a gyerekek létszámához viszonyítva eggyel kevesebb szék van a játékban. Ebben a változatban a gyerekek zenére indulnak el körben a székek előtt. Amikor a zene elhallgat, helyet kell találniuk maguknak. Ebben a típusban szintén kiesik, aki nem talál üres széket, és egy széket is kiveszünk a játékból. Az a játékos lesz a győztes, aki a legtovább marad a versenyben. 

Ez a játék nem csak szórakoztató, de még az ügyességet és a figyelmet is fejleszti. Nagyon résen kell lennie minden játékosnak, hiszen sosem tudhatják, hogy mikor fog jönni a jel, és akkor bizony gyorsan kell cselekedni.