Olyan nincs, hogy egy gyerek nem tud rajzolni

Ember a tankönyv mögött interjúsorozatunkban Boldizsárné Kovács Gizella tankönyvszerkesztővel beszélgettem rajzoktatásról, cirkuszpedagógiáról, az élménypedagógia hatalmas erejéről, de kiderül az is, vajon minden gyerek tud-e rajzolni, és hogy mi a művészettel nevelés lényege.

alt


„jéggel festettünk sarki fényt”

Miért délelőtt készítjük ezt az interjút?

Azért beszélgetünk délelőtt, ha sejtem, hogy mire gondolsz, mert nekem délután rendhagyó órám lesz a Fővárosi Nagycirkuszban. Alsó tagozatosoknak fogok egy különleges órát tartani a „víz” témakörben a vízi cirkuszi előadáshoz kapcsolódóan, amit a foglalkozás előtt megtekintettek. A téma aktualitását az adja, hogy most pénteken fogjuk ünnepelni az Óceánok Világnapját. 

Egyszeri alkalom lesz ez, vagy van ennek az együttműködésnek már története?

Már egy éve, hogy cirkuszpedagógiával is foglalkozom. Ez nagyon különleges és új területe a pedagógiának. A cirkuszpedagógiai koordinátor, Kardos Kata azzal a kéréssel keresett fel, hogy nézzem meg egy előadásukat, és ha van ötletem hozzá, hogy milyen tantárgyi témakörökhöz lehetne a cirkuszban látottakat hozzákapcsolni, akkor próbáljuk ki a gyakorlatban. Adta magát a felkérés, hiszen tanító végzettségem is van, jól ismerem az alsó tagozatos korosztály életkori sajátosságait, alsós tankönyveket szerkesztek és természetesen az elsajátítandó ismeretanyaggal is tisztában vagyok, így könnyű megtalálni a kapcsolódási pontokat a cirkuszi előadásokkal. Szerintem ez fantasztikus lehetőség, a gyerekek kikerülnek a megszokott iskolai környezetből, nem a padban ülnek és felelnek, hanem közvetlenül az átélt élményekből bontakozik ki a rendhagyó óra többféle műveltségterületi megközelítésben. Tavaly a jégcirkusz előadáshoz kapcsolódva tartottam órát a sarkvidékekről, felfedezésükről, élővilágukról. Ez például nagy kihívás volt, mert jéggel festettünk sarki fényt, eljátszottuk a pingvinek mozgását, de szóba kerültek olyan komoly dolgok is, mint például a fenntartható fejlődés, a biodiverzitás, vagy éppen a Föld megóvása.

Tehát leginkább környezetvédelemhez kapcsolódóan épülnek fel ezek az órák?

Nem feltétlenül, mindig a cirkuszi előadás témája ad inspirációt, hogy milyen tananyagtartalmakat tudok hozzákötni. Például a Ludas Matyi előadáshoz a felelősségteljes állattartást kapcsoltuk, mivel sok élő állat szerepelt benne. Lehetett kígyót, nyuszit, lovat, szamarat simogatni, a cirkuszban dolgozó állattanárokkal közösen különleges mutatványokban is részt vehettek a gyerekek. A lovak, kutyák különösen tanulékonyak, és nagy örömükre szolgál a gazdájukkal való együttműködés.

A Csodagömbhöz, a karácsonyi előadáshoz ügyességi játékokkal a gyerekeknek próbákat kellett teljesíteniük, hogy a végén eljussanak a király udvarába. Egy szép mese szolgált kerettörténetnek, és mesehősökké válva játszottunk. Az élményekben gazdag játékokkal fejlesztettük a társas kompetenciájukat, az együttműködési képességüket. De említhetném a farsangi rendhagyó órát, ahol síppal, dobbal, énekszóval, népi rigmusokkal, alakoskodással űztük el a telet. Közben megismerték a különböző népcsoportok szokásait a busójárástól kezdve a brazil karneválig.

„minden körjátékban, fogócskában benne voltam”

Látszik, hogy az élménypedagógia a szíved csücske, vagy inkább, mondhatnám, hogy a közepe. Fogunk is még beszélni róla a Komplex alapprogram kapcsán, de előtte térjünk ki egy kicsit a pályádra. Hogyan született meg benned az elhatározás, hogy tanár legyél?

A középiskolában volt egy fantasztikus rajztanárom, Zombori Béla, aki a művészettörténetet élmény szerűen tudta tanítani nekünk. Így hát elmentem az ELTE-re felvételizni, hogy művészettörténetet tanulhassak a továbbiakban. Abban az évben elég szűkös volt a keretszám, hat embert vettek csak fel erre a szakra. Nem sikerült bejutnom, így lettem átmenetileg kép. nélk. ped. Ma már nem nagyon tudják, hogy mit jelent ez a rövidítés. A nyolcvanas években komoly pedagógushiány mutatkozott, jelentkezésemet örömmel fogadták egy általános iskolába képesítés nélküli pedagógusnak. Napközibe kerültem, 8-10 éves gyerekek közé és hát imádtam őket! Játékosan tanultunk, rengeteget nevettünk, kirándultunk, játszottunk, minden körjátékban, fogócskában benne voltam én is. Közel éreztem magam a gyerekekhez és ők is magukat hozzám. Eldöntöttem, hogy tanítónő szeretnék lenni, és úgy is lett.

alt


 Újpesten születtem, azóta is ott élek, igazi lokálpatrióta vagyok és egy újpesti iskolában kezdtem el tanítani első osztályosokat. Rögtön bedobtak a mélyvízbe, mert tudvalevő, hogy a 6-7 éveseknek nagy kihívás az iskolakezdés, a pedagógusnak is óriási felelősség a „beszoktatás”, az olvasás-írás-számolás megtanítása. Iskolaotthonban tanítani, ahol a kicsik még ebéd után alhattak, mint az oviban, igazán „gyermekbarát” módszertant kívánt. Nagyon szerettem ebben a formában tanítani, de aztán jött egy új lehetőség. Mivel nyugdíj előtt állt a rajztanár kollégám, felajánlották támogatásukat a tanári rajzszak elvégzéséhez az Egri Ho Si Minh tanárképző főiskolán. Így lettem rajztanár. Valószínűleg jól csinálhattam és meg volt bennem a fiatalos lendület, ami viszi előre az embert, mert a kerületi kollégák megválasztottak rajz-munkaközösségvezetőnek. Kiállításokat, nyaranta képzőművészeti táborokat szerveztem, rajzszakkört vezettem, tulajdonképpen benne éltem a művészeti nevelésben, mikor ismét kaptam egy újabb lehetőséget, megkerestek a Nemzeti Tankönyvkiadótól.

Mielőtt rátérnénk erre, a tankönyvszerkesztői feladataidra, hadd kérdezzem meg azt, a rajzolásnál maradva, hogy maga a rajzolás mennyire tanulható dolog? Mit lehet mondani egy olyan gyermeknek, akinek nem olyan jó a kézügyessége?

Azt kell, hogy mondjam, nem minden a kézügyesség. Szoktam óvodásokkal is foglalkozni, és hihetetlen varázslatos világban élnek. Sokszor bonyolult téri helyzeteket nagyon egyszerű módon lerajzolnak és megörökítenek, amiket a későbbiekben persze majd tudatosan megtanítunk nekik. Ösztönösen vetítik ki a képeiket, amelyek nagyon találóak és kifejezőek. De egyébként a rajzkészség fejleszthető. Az például megtanítható, hogy egy adott felületet hogyan lehet kitölteni ponttal, vonallal vagy akár folttal, színekkel. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb gyerek alsó tagozatból úgy lép az ötödikbe, hogy „tanárnő, én nem tudok rajzolni”. És ezt a gátlást kell feloldani, amire különböző játékos módszereim vannak. 

Mik ezek a módszerek?

Véleményem szerint nem az emberábrázolással kell kezdeni, vagy a portrérajzolással, nem is természet utáni tanulmányrajzzal, mert ez valószínűleg kudarcélmény lenne a gyerekeknek az első rajzórákon. Változatosan használjuk a különböző papírméreteket, ami lehet gyufáscímke vagy csomagolópapír, és próbálgatjuk, kísérletezünk, hogyan működnek rajtuk a jelek, a rajzi elemek és a rajzeszközök. Ne az elvárásoknak és a konvencióknak akarjanak megfelelni, hanem szabadon alkothassanak. Ha ezen túl tudunk lépni, akkor tényleg beindul a fantáziájuk, kreatívan kezdik használni a különböző eszközöket és örömmel jönnek rajzórára. Szoktam absztrakt műalkotások inspirációját felhasználva olyan feladatot adni, hogy a foltba vagy a vonalrendszerbe mit látnak bele és azt hogyan tudják tovább építeni. Vagy kapnak egy képrészletet, azzal mit tudnak kezdeni…

Mint a firkarajzoknál…

Igen, pontosan, a firkarajzok is megmozgatják a gyerekek fantáziáját. Az eszközt kell birtokba venni, ha ceruza, akkor azt, ha zsírkréta, akkor azt, ha festünk, akkor az ecsetet és festéket. Szomorúan tapasztaltam, hogy vannak olyan iskolák, ahol keveset festetek a gyerekek, mert az „macerás”. Felborulhat a vizesedény, sok időt elvisz az előkészület, az elpakolás, ezért inkább bele sem kezdenek. Volt olyan tanítványom, aki a száraz ecsettel próbálta a vízfestéket felszedni a palettáról. Bár csak negyvenöt percünk van, még sem mondhatunk le arról, hogy a festés technikáját megtanítsuk és gyakoroltassuk. 

Mi a célja a művészettel nevelésnek?

A befogadás és alkotás változatos formáin keresztül, a művészettel nevelés dimenzióiban fejleszthetjük az önismeretet, az önreflexiót. Az alkotótevékenység során megélt érzelmek, motivációk, egyéni és közösségi élmények gazdagítják a gyerekek belső világát. A különböző művészeti ágak mint a zene, a képzőművészet, a mozgásművészet, a dráma, az irodalom bevonását a tanórákba fontosnak tartom. Ezek pozitív transzferhatásait a személyiségfejlődésben is és a kognitív képességfejlesztésben is számtalan kutatás már bizonyította. Sajnos kevés a heti egy-egy óra, amit a művészeti tárgyak a gyerekek órarendjében kapnak, ezért is gondolom lényegesnek, hogy akár a közismereti tárgyakba is „beszivárogjon” a művészettel nevelés. Itt lehet például párhuzamot húzni a cirkuszpedagógiával, hiszen ott meg az élményt kapcsoljuk hozzá a közismereti tárgyak ismeretanyagához.

„egy hívószóra mesék százai születnek országszerte”

Jelenleg az EKE OFI-ban tankönyveket szerkesztesz. Hogyan került bele az addig is igen színes életedbe a tankönyvkészítés, tankönyvszerkesztés? 

Megkerestek az akkori Nemzeti Tankönyvkiadóból, szinte ki sem merem mondani: huszonnégy évvel ezelőtt, mert szeretnék az alsó tagozatos tankönyvkínálatot megerősíteni. Új, korszerűbb taneszközök váltak szükségessé ezen a területen és ehhez a fejlesztő munkához gyakorló pedagógusokat kerestek. Azt kell mondjam neked, hogy a szerkesztői munkám során nagy hasznát vettem a tanulmányaimnak és a tanítási tapasztalataimnak. 

alt


 A huszonnégy év alatt, több mint 22.000 tankönyvi oldalt szerkesztettem, alsó tagozatos olvasókönyveket, művészeti kiadványokat, néprajzi sorozatot, színházas kötetet, rajzkönyveket. A szerkesztés az én szememben alkotómunka, amely során a kézirat egyfajta metamorfózison megy keresztül a kézbe vehető könyvig aszerint, hogy milyen szerkesztői koncepció van mögötte. Vizuális szakemberként már előre elképzelem és szinte látom a végeredményt. Ha választanom kellene a szerkesztéseim közül, nagy valószínűséggel a mesekötetekre szavaznék. Öt meseíró pályázat is indult az én kezdeményezésemre és a beérkezett írásokból nagy örömömre és a gyerekek örömére mesekönyvek készültek. És azt is megtapasztalhattam, hogy egy hívószóra mesék százai születnek országszerte, még a határon túli iskolákban is. Múltkor pont összeszámoltam, több mint 1500 gyerek küldte el írását a meseíró pályázatokra.

Kicsit lehet, hogy provokatív a kérdésem, de azon tűnődtem, hogy vajon mennyire fontos a tankönyv mint taneszköz a tanítási-tanulási folyamatban? Lehet akkor is jó órát tartani, ha nem olyan jó a tankönyv?

Hosszasan lehetne vitatkozni arról, hogy kinek készül a tankönyv. A tanárnak, aki abból tanít? Vagy a gyereknek, akinek abból kell tanulni? Vagy a szülőnek, aki beíratja a gyereket az iskolába? Mert sokszor kapunk szülői véleményt a tankönyveinkről, a szülők is nagyon intenzíven foglalkoznak azzal, hogy a gyerekek milyen tankönyveket használnak, miből tanulnak. Én azt gondolom, hogy mindenkinek a hasznára lehet, aki benne van az oktatási folyamatban: a pedagógusoknak, a gyerekeknek és a szülőknek is.  

Mivel a kisiskolásoknak elsősorban a tankönyvből kell tanulniuk, ezért nagyon lényeges, hogy játékos, szerethető legyen, kedvet ébresszen a tanuláshoz. Alapvető elvárás, a tankönyv ízlésformáló is esztétikus képanyaggal, a korosztálynak megfelelő illusztrációval és tipográfiával kell megjelenjen. Szokták mondani, hogy a huszonegyedik század képi nyelve ugyanolyan fontos, mint a beszélt vagy az írott nyelv, ezért szükségszerű, hogy a tankönyv mindig letisztult képet mutasson. 

Jelenleg milyen tankönyveken dolgozol?

A sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek anyanyelvi tankönyvein dolgozunk most együtt Hargitai Katalin gyógypedagógus szerzőnkkel. Ez egy nagy projekt, elsőtől hatodik évfolyamig a szegregáltan és az integráltan tanuló gyerekeknek szóló tankönyveket újítjuk meg. 

Tudom, hogy részt veszel a Komplex Alapprogram Művészeti nevelés alprogramjában is. Hogyan néz ki belülről ez a projekt?

A Komplex Alapprogramon belül öt alprogram készült el, ebből az egyik a Művészeti nevelés alprogram, melyben 2016 decembere óra dolgozom. Első lépésként egy háttértanulmányt állítottunk össze, amely rávilágít arra, hogy az egyes a művészeti ágak: a vizuális művészetek, a dráma, az ének, a mozgásművészetek, a népművészet és az irodalom együttesen hogyan fejthetik ki a pozitív hatásukat. A következő lépés az volt, hogy elkészítettük a művészeti neveléshez kapcsolódó pedagógus-továbbképzés tematikáját. A 20 kontaktórán a művészettel nevelés gyakorlatába vonjuk be a pedagógusokat, hogy saját élményeiken keresztül tapasztalják meg, hogyan válhat az iskolájuk is „élménysulivá”. A képzés gyakorlatcentrikus, amit jól kiegészít a 10 e-learning óra elméleti háttere. A munkacsoporton belül pszichológusokkal, különböző művészeti területeket jeles képviselőivel dolgozom együtt, közösen összeállítottunk egy feladatbankot, amely elérhető lesz a pedagógusoknak. A délutáni idősávokra koncentrálva komplex művészeti foglalkozásokat terveztünk elsőtől nyolcadikig. Készülnek tanítói és tanári kézikönyvek, mert azt szeretnénk, ha nemcsak a délutáni időben jelenne meg a művészettel nevelés, hanem a közismereti tárgyak tananyagát is bizonyos százalékban áthatná ez a szemlélet. A későbbiekben olyan hálózatot fogunk kiépíteni az „élménysulikból”, ahol ők is tudnak majd kommunikálni, a tapasztalataikat kicserélni és a jó gyakorlatokat megosztani egymással.

Végül arra gondoltam, tegyük fel, hogy egy nyolcéves gyerek azt mondja, hogy festő vagy szobrász szeretne lenni. Mit tanácsolhatunk neki, hogyan kezdjen neki?

A pedagógusok nagy figyelmet fordítanak a kiugróan tehetséges gyerekekre. Minden művészeti ágnak megvannak a saját speciális képzési helyei. Nyolcévesen még nehezen eldönthető, hogy kiben milyen tehetség lakozik, de mindenesetre lehet támogatni a kitartást és az érdeklődést. Ma már sok tehetséggondozó műhely létezik, alapfokú művészeti iskolák, tehetségpontok, iskolai szakkörök, különféle tanfolyamok, magánórák segítik a fejlődést. A hátrányos helyzetű gyerekek esetében még kiemelkedőbb felelősség hárul az iskolákra, hogy az itt felbukkanó tehetséges gyerekek is „utat törhessenek” maguknak. 

(Fotó: KaIiczka Gabriella)