„Orgona ága, barackfa virága…”

A fent idézett szavak nyomán Magyarországon kinek-kinek az anyák napja és a kapcsolódó ünnepségek jutnak eszébe. De vajon mióta ünnepeljük meg ezt a napot? És milyen egyéb hagyományok kapcsolódnak hozzá?

alt


Már a régi görögök is… 

Az anyák napját ma már világszerte megünneplik – jóllehet az egyes országokban más-más napra esik. (Az Egyesült Királyságban és Írországban nagyböjt negyedik vasárnapján, Thaiföldön augusztus 12-én, Oroszországban november utolsó vasárnapján.) Az édesanyák megünneplésének számos kultúrtörténeti hagyománya volt a az ókori Görögország Rhea-ünnepeitől kezdve a keresztény Mária-ünnepekhez kapcsolódó szokásokig. 

A mai ünneplések közvetlen őse azonban Julia Ward Howe nevéhez fűződik: az ő kezdeményezésére 1872-ben ünnepeltek az Egyesült Államokban. 1907-ben Anna M. Jarvis javasolta, hogy nyilvánítsák nemzeti ünneppé május második vasárnapját az édesanyák tiszteletére. Igyekezetét 1914-ben koronázta siker, amikor is Wilson elnök az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította ezt a napot. Magyarországon 1925-ben Petri Pálné, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt társelnöke „importálta” ezt az ünnepet. Olyan eredményesen, hogy már az első évben is csupán e szervezet keretei között 223 ifjúsági csoport tartotta meg.

A magyarországi ünneplők nemcsak amerikai hagyományok nyomán tájékozódtak. Az Evangélikusok Lapja egyik 1926-os számában egy németországi anyák napja-bizottság rövid leiratára hivatkozott, amikor néhány praktikus ünneplési módra hívta fel a figyelmet – és világított rá az ünneplés számos formájára „»Vegyél el anyádtól vasárnap minden munkát; állíts korán reggel virágokat szemei elé; ha távol élsz tőle, irj neki levelet; menj a temetőbe, ha ott pihen az édesanyád! Figyeld meg, hogy a szomszédodban nincs-e szenvedő, vagy nélkülöző édesanya; ha tudsz egy anyáról, aki valahol a kórházban fekszik, gondolj rá és ne kérdezd, hogy mások is megteszik-e ugyanezt. Ha az utcán öreg anyókát látsz, menj oda, adj neki néhány szál virágot. Röviden: tiszteld mindenhol és mindenkor az édesanyát!”

„Ezüst, arany, gyémánt szókat…”

Az 1929-ben, Pozsonyban megjelent Tanügyi tanácsadó című tanügyi, pedagógiai, jogi és közigazgatási kézikönyv szerint május 6-án (ha ez vasárnapra esik, május 5-én) ünneplendő az anyák napja, melynek alkalmából „az elemi és polgári iskolákban polgári erkölcstani vagy más alkalmas órán a tanító az anyák munkáját, önfeláldozását és a családi élet jelentőségét ismertesse.” A kiadvány összeállítói szerint e napon ünnepséget is lehet rendezni, „melyhez az iskolaigazgatóságok kívánságára alkalmas beszédeket az anyák és gyermekek védelmi központja szívesen küld”. Javasolják továbbá, hogy az ünnepségek szervezői Arany János, Tompa Mihály, Gyulai Pál és Petőfi Sándor költeményeiből válogassanak az ünnepségekre. 

Az évtizedek során számos anyákról szóló vers született – természetesen nem feltétlenül az ünnep tiszteletére. Mindenképpen az anyák ünneplése ihlette az Anyám fekete rózsa elnevezésű versmondó versenyt, amelynek döntőjét 1991-től kezdve évtizedeken keresztül ezen a napon tartották meg. Szervezője, Dániel Kornél Csoóri Sándor azonos című verse nyomán nevezte el a találkozót, a kiírás szerint a szabadon választott szövegek mellett egy-egy anyáról, anyaságról szóló költeményt is meg kellett tanulni a nevezéshez.

Fehér virág, piros virág…

A Dunántúli Protestáns Lap közleménye szerint az egyik közgyűlési határozat foglalta össze az anyák napja megünneplésének irányelveit. Az ezzel kapcsolatos körlevélben külön kitértek az ajándékozásra is: „…ezután az iskolásgyermekekkel szemben elhelyezkedő édesanyáknak gyermekeik hálájuk kifejezésére néhány piros virágszálat nyújtanak át, a IV. osztálytól felfelé maguk fogalmazta üdvözlő levél kíséretében. Esetleg egyéb ajándék legfeljebb odahaza adható át, a nyilvános ünnepélyen semmi esetre sem, mert értékesebb ajándék nyilvános átadása a szegény gyermekeket és szülőket, akiktől ilyesmi nem kerülne ki, nagyon lesújtaná.” A virág színe egyáltalán nem volt mellékes tényező: „Igen szép s felkarolásra méltó szokás, hogy »anyák napjá«-n nemcsak az iskolások, de a felnőttek is virágot tűznek ki. Akiknek édesanyja él, pirosat, akiké meghalt, fehéret. Amerikában, honnét az »anyák napja« ered, még a szószéken is a különben palást nélkül fungáló lelkész gomblyukában is ott a piros, vagy fehér szegfű.” 

A virágokkal kapcsolatos hagyomány ismertetéséhez hozzátartozik a „jelvény-hagyomány” kialakulásának bemutatása is: már 1922-ben rögzített tény volt, hogy a virágárak (különös tekintettel a fehér és a vörös szegfűre) igencsak megemelkedtek ezekben a napokban. A „lehetőségek hazájában” természetesen erre a helyzetre is találtak megoldást: „Az élelmes amerikaiak úgy rázták le magukról ezt a kizsákmányoló törekvést, hogy most már a fehér szekfühöz hasonló jelvényt hordanak az anyák napján.” Több országban eleve a jelvényhasználattal kapcsolatos szokást vették át – például Magyarországon is divat volt ez a korai években: 1927-ben Debrecenben a városi ünnepségek keretében 20 000 jelvényt osztottak ki erre a célra: azok, akiknek már meghalt az édesanyja, fehér mezőben fekete pontos jelvényt viselhettek ebből az alkalomból.