Országos Cigány/Roma Mesemondó Versenyt rendez a pécsi Gandhi Gimnázium

(MTI) – Országos Cigány/Roma Mesemondó Versenyt rendez november 21-én a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola - tájékoztatta az oktatási intézmény az MTI-t.

A közleményben felidézték, hogy Európa első cigány/roma nemzetiségi érettségit adó tanintézetében immár több mint egy évtizedes hagyománya van a megmérettetésnek, amelyre az ország bármely részéből várják a nevezéseket.

A cigány/roma kultúrában a mese nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek szórakoztatására is szolgált, és az örömeik, bánataik kifejezésének eszköze is volt. Azokat jellemzően férfiak adták elő, és érdekessége, hogy cselekménye még elmondása közben is formálódott, sokszor a hallgatóság is beleszólhatott - idézte az összegzés Jakab Natália igazgatóhelyettest.

Az idei országos megmérettetésnek november 21-én a Gandhi Gimnázium és Kollégium Komját Aladár utcai épülete ad otthont. A szervezők nemcsak általános és középiskolás diákok, hanem felnőttek jelentkezését is várják. 

A kiírás szerint legfeljebb tízperces produkcióval lehet nevezni, a témáját illetően bármilyen cigány/roma mesével, melyet vagy beás, vagy romani (lovári), vagy magyar nyelven adhat elő a versenyző. Jelentkezni november 15-ig lehet.

A tájékoztatás kitért arra is, hogy az intézmény a verseny napjára hirdette meg következő nyílt napját, amelynek keretében az érdeklődő felső tagozatos diákok kísérőikkel együtt tanórákra is ellátogathatnak, illetve bejárhatják a Gandhi oktatási-nevelési színtereit.

(MTI)