Osztálylétszám, vigyázz!

Kevesebb gyerek: kevesebb gond? Időről-időre felmerül a kérdés, vajon a túlcsorduló osztálytermek okolhatók-e teljesítménycsökkenésért, a fegyelmezési problémákért? Megéri küzdeni a kisebb osztályokért? Igen, de nem azért, amiért gondolnánk.

A képen egy iskolai osztály látható egy osztályteremben.


A tanulók szétosztása, az elegendő osztályterem és a megfelelően szakképzett pedagógus biztosítása világszerte örök kihívás. A hetvenes években születtek meg az első olyan tanulmányok, melyek az osztálylétszám és a jó tanulmányi eredmények fordított arányosságára hívták fel a figyelmet. Az eredményesség velejárója egyúttal a csökkenő korai iskolaelhagyás, a pozitív tanórai légkör, és a hátrányos helyzetű gyerekek jobb érvényesülése volt. Az oktatási hivatalok világszerte el is kezdték szorgosan megfelezni az osztálylétszámot és megkétszerezni a tanerőt. A szellős osztály máig vonzó tényező az iskolaválasztásnál – különösen az alternatív iskolák, és a tanulócsoportok esetében. 

Sok helyen, hasonlóan Magyarországhoz, a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek, ha szegregáltan, akkor csökkentett létszámú osztályokban tanulhatnak – mondván ők több figyelmet igényelnek. Franciaországban emellett a szociálisan hátrányos helyzetű településeken létrejött iskolákban megemelt bérekkel és csökkentett osztálylétszámmal teszik vonzóbbá (és elméletileg könnyebbé) a tanári munkát. Másutt, többek között az Egyesült Államokban, több állam csatlakozott ahhoz a programhoz, melynek keretében szisztematikusan emelik a tanárképzésben résztvevő hallgatók számát és bontják meg elsősorban a rosszabb eredményeket mutató iskolák osztályait.

SZERTEFOSZLIK EGY MÍTOSZ?

Az elmúlt időben azonban két átfogó, a bebetonozott elméletet kétségbe vonó tanulmány is napvilágot látott. Az OECD országaiban készült átfogó felmérés szerint a kisebb osztálylétszám nem bizonyíthatóan javít az ott tanulók eredményein – viszont a tanárok elégedettségén biztosan. Egy másik, az Egyesült Államokban készített kutatás pedig arra világított rá, hogy a létszámstop csak akkor lesz célravezető, ha bizonyos járulékos tényezőket is figyelembe veszünk. Például nem elég 30-ról 22-re csökkenteni az osztálylétszámot – az ideális az, ha egy tanárra 18 diáknál nem jut több. Továbbá az első három-négy évfolyamra kellene elsősorban koncentrálni – az iskola első éveiben lényeges, hogy a  készségtárgyaknál, az írás-olvasás és a matematikai alapvetések elsajátítása során mindenkire jusson elegendő figyelem és az alapokat minden tanuló helyesen tanulja meg: ez a következő tanévekre, egyúttal minden tantárgyra egyértelműen pozitívan hat. Arról nem is beszélve, hogy egy idősebb gyerek több osztálytárs mellett is jobban tud koncentrálni. A harmadik tényező, amit figyelembe kell venni, hogy a tanári módszereket is újra kell gondolni egy kisebb osztályban: értelemszerűen több egyéni és csoportos munkát, egyéni megnyilvánulást lehet a tanórákba beépíteni. A fenti alapvetésekkel természetesen már korábban is felmerültek, azonban idén először jelentek meg ilyen reprezentatív kutatások a két kontinensen.


Választási ígéretként sokszor meglebegtetik a politikusok, hogy csökkenteni fogják az osztálylétszámot, s számos pedagógusi érdekképviselet is ezt a kérést fogalmazza meg. Oktatási szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy frontális oktatás esetén ugyanolyan hatékonyan lehet 20, mint 40 tanulóval dolgozni. Jó példa erre Japán. A kivétel nélkül magas színvonalú iskolák osztálytermeiben 40 tanuló ül, mégis hatékonyan tudnak együttműködni. Sőt, aki nehézséggel küszködik valamelyik tárgyban, azt jótanuló osztálytársa segíti ki: az ismétlés, a korrepetálás őt is fejleszti. Egy kelet-angliai iskolában pedig az osztálylétszám átlagosan hetven fő: pedagógiai asszisztensekkel és sok csoportmunkával állítólag gyorsabban haladnak a gyerekek, mint korábban.

A KONSTRUKTÍV HOZZÁÁLLÁS

Nahalka István oktatáskutató, a konstruktív pedagógia legismertebb hazai képviselője szerint sem kéne a magas osztálylétszámtól a pedagógusoknak megrettenni. Azt tapasztalja, hogy sokan azért nem mernek több csoportmunkát igénylő feladatot elővenni, mert sok gyereket – sok csoportot nem lehet egyszerre felügyelni, és félnek attól, hogy elveszítik a kontrollt. Az önálló munkával hasonló a helyzet – lehetetlen egyszerre negyven gyereket ellenőrizni, kijavítani. Az oktatástudós szerint a pedagógusoknak meg kell tanulniuk – egészséges mértékben – átadni az irányítást, megszavazni annyi bizalmat a tanulóknak, hogy azzal élni tudjanak – és ne visszaéljenek. Ez tehát egy közös tanulási folyamat, hiszen mindkét félnek vajmi kevés tapasztalata van benne. Egyelőre.

Nahalka, a nemzetközi trendek, vagy a hazai tapasztalatok közös nevezője tehát az: van létjogosultsága az osztálylétszám csökkentésének, de önmagában nem vezet célra, csak ha az átrendezés az egész oktatási folyamatra is reflektál.