Óvóbácsi a láthatáron – interjú

„A cél közös: egy boldog, kiegyensúlyozott gyermek” – Dodek János óvodapedagógust kérdeztem munkájáról, nevelési elveiről, és egyáltalán arról, hogy miért és hogyan lesz valakiből óvóbácsi.

alt


Hogyan lesz egy férfi óvodapedagógus? 

Igazán jól hangzana, ha elmondhatnám, hogy már kisgyermekkorom óta óvodában szeretnék dolgozni és egész életemben erre készültem, de ez nem lenne igaz. Saját gyermekkori óvodás emlékeim elég haloványak, csak egy-két dolog ugrik be és azok is inkább csak egyszerű hétköznapi képek. 

A zenei általános iskola után a tatabányai vendéglátóipari és idegenforgalmi középiskolában tanultam tovább, az érettségi és a két technikusi vizsga után úgy éreztem, hogy jó lenne még továbbtanulni valamilyen irányba. Ekkor egy évig dolgozgattam különböző vendéglátós helyeken, közben megismerkedtem a feleségemmel, aki állami gondozott gyermekekkel foglalkozott és többször velük tartottam különböző programokon, eseményeken, és tetszett ez a munka, hogy a gyermekek és fiatalok életéhez, élményeihez hozzá lehet tenni, és ezért én is beiratkoztam Győrbe szociálpedagógia szakra levelező tagozaton. Közben Tatabányán egy gyárban dolgoztam, a főiskola befejeztével sajnos nem sikerült egyből a szakmában elhelyezkedni, ezért újból a tanulás mellett (is) döntöttem. 2009-ben kezdtem el járni Hajdúböszörménybe óvodapedagógia szakra. 

Mi az, ami megfogott ebben a szakmában?

Korábban is foglalkoztatott a gondolat, hogy miként lehet a gyermekek, fiatalok magatartását pozitív irányba befolyásolni. Az óvodás korosztály a legfogékonyabb a külső hatásokra, és úgy gondoltam, hogy ha a saját magammal otthonról hozott értékekből hozzá tudok tenni a gyermekek életéhez, és egy boldogabb, gondtalanabb gyermekkorhoz hozzájárulhatok, akkor nekem itt a helyem. Két év családgondozói munka után adódott a lehetőség, hogy szakmai gyakorlati helyemen óvodában helyezkedjek el. Az első 6-7 év tapasztalatai nagyon fontosak egy ember életében, még ha tudatos emlékek nincsenek is róla, ekkor sajátítják el az alapokat. Egy biztonságot nyújtó, derűs közeg jó alap lehet az élethez. Az óvodai nevelés kiegészíti a család szerepét, amely napjainkban sajnos sokszor nem teljesen kerek. Sok a csonka család, de ha számban és formában rendben is vannak, sokszor kevés az idő és a figyelem, ami a gyermekre jut. Valamelyest részben ezt hiányt is pótolhatja az én jelenlétem az óvodában.

Mi az, amit legjobban szeretsz a munkádban? Mi a nevelői alapelved?

A múltkorjában töltöttem a gyermekek személyiségfejlődési lapját a csoportban és minden gyermeknél azt tudtam bejelölni, hogy vidámak, jókedvűek. Ahányan vannak annyi féle családból, különböző szociális körülmények közül érkeztek, de amikor bent vannak az óvodában, sikerül megteremteni ezt a derűs közeget, hogy jól érezzék magukat, boldognak érezzék magukat. Ezt nem lehet túlzott engedékenységgel, vagy szigorúsággal elérni, meg kell találni az arany középutat, szem előtt tartva a hosszabb távú célokat, és mindvégig következetesnek kell maradni. Fontosnak tartom, hogy elérhető legyek számukra, ne olyat lássanak bennem aki „lenéz” rájuk, hanem aki ott van, ha szükségük van rám.

Tudom, hogy vannak gyermekeid. Ők is abba az óvodába jártak, ahol dolgozol?

Igen, két gyermekem van: Beni, negyedik osztályos, Peti középső csoportos. Mindkettőnek ebből az óvodából vannak tapasztalatai. Az egészséges viszony megtartása érdekében másik csoportban koptatták a kisszéket, de így is különleges helyzetben voltak, hogy napközben többször összefuthattak apával. Az iskolai éveim alatt és most is jó alanyai a gyakorlati munka tesztelésének (nevet).

Hogyan fogadnak a szülők egy óvóbácsit? Örülnek neked? Inkább jó, vagy rossz tapasztalataid vannak? 

A szülőkkel sikerült jó kapcsolatot kialakítani, sokszor azt mondják, hogy férfi mintára is szükség van és jó, hogy itt megkapják a gyermekek. Amikor az óvodában kezdtem dolgozni, az első napokban még sokszor ment a „méregetés”, meg találgatás, hogy hogyan kerül férfiember erre a pályára, mit fogok tudni csinálni ezekkel a gyerkőcökkel, jó kezekben lesznek-e a gyermekek? Rövid idő alatt tapasztalataik meggyőzték őket arról, hogy aggódniuk nem kell, a gyermekekkel jól megtalálom a közös hangot és rajtam keresztül kapnak egy kis „apa kiegészítést” akár a játékban, akár mókázásban, akár például barkácsolási tevékenységekben. Ha egy szülő azt látja, hogy gyermeke boldogan és vidáman megy az óvodába, ez megnyugtatja és örül neki. Ha a szülő efelől nyugodt, akkor úgy beszél az oviról, hogy a gyermek előtt is egy pozitív kép jelenik meg. Úgy gondolom, hogy ezt a célt egész jól sikerül megvalósítanunk.

Tehát egy férfinak automatikusan sikere van ezen a pályán?

Azt szeretném, hogy ne az legyen a fő értékem, hogy a sok nő között férfiként ott látnak, hanem ahogy hozzáállok, amit tenni szeretnék a gyermekekért. A csoportbeli élet az nem egyszemélyben rajtam múlik, hanem a kollégákkal való együttműködés is nagyban meghatározza.

Mennyire találkozol előítéletekkel?

Hála Istennek negatív tapasztalatom nincs. A szülőkhöz partnerként fordulok, a kölcsönös párbeszéd híve vagyok. Nyitottsággal fordulok mindenki felé, és remélem a jó kapcsolat mindig megmarad. Az elsődleges szocializációs színtér a család, az ovi ezt kiegészíteni tudja. A cél közös: egy boldog, kiegyensúlyozott gyermek, és ezért együtt munkálkodunk.

Melyik óvodában dolgozol, milyenek nálatok a körülmények?

A Hajnalcsillag Tatai Református Óvodában dolgozom immár öt éve. Az óvoda épületében már több évtizede folyik óvodai nevelés, amelyet a református egyház 2011-ben vett át. 100 gyermek jár ide négy csoportba elosztva. Családi körülményeik változatosak, de mind nagyon aranyosak, szeretetre méltóak, figyelemre és elfogadásra vágynak. Az óvoda mindennapjait és programját meghatározza a keresztyén szellemiség. Például jó alkalmat nyújt a mindennap reggeli előtti áhítat. Manapság a felgyorsult világban, folyamatos ingerekkel telített környezetben nagy szükség van arra, hogy kicsit lelassítsunk és ne kelljen ezer felé  figyelnünk. A gyermekek ebben az óvodában is megkapnak mindent, amit egy önkormányzati intézményben, de itt remélhetőleg egy kis lelki pluszt is tudunk nyújtani.

Hogyan lehet kordában tartani a gyerekeket? Szigorú óvóbácsi vagy? 

Ahány gyermek, annyi személyiség, ez közhely, de így van. Törekedni kell a megismerésükre, úgy lehet tenni értük. Úgy gondolom, hogy a „kordában tartás” alapja lehet egy derűs, nyugodt hangulat megteremtése. Ha valahol jól érzem magam, ha szeretek valakit, akkor szívesen figyelek rá, együttműködök vele, megcsinálom amit kér. Azon munkálkodom, hogy mindegyik gyermek érezze, hogy fontos nekem, figyelek rá, elfogadom őt, és ha szüksége van, akkor elérhető vagyok számára. Nem tartom magam túl szigorúnak, de a következetességre nagyon törekszem. Nem szeretek indok nélküli, túlzó korlátokat felállítani csak azért, hogy megmutassam, hogy én vagyok a felnőtt. A korlátok azért legyenek, hogy legyen mibe kapaszkodni. Ha vannak egyértelmű, világos szabályok a gyermekeknek is könnyebb eligazodni a világban, mert a túlzott szabadságban könnyen eltévedhetünk. 

Mi a legnagyobb kihívás a munkád során?

A legnagyobb nehézség talán az, amikor egy túlságosan szabályok nélküli családból érkezik a gyermek, és 3-4 évesen találkozik vele, hogy vannak normák, amelyeket be kell tartani a normál társas együttéléshez. Ilyenkor van igazán szükség a kitartásra és következetességre. De a túlkorlátozott gyermeknél is hasonló méretű problémák lehetnek. Sokszor nem egyszerű feladat a nevelés, de ezért választottuk  ezt a hivatást, hogy megtegyük, amit tennünk lehet. „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”

Szerinted mi a legfontosabb feladata egy óvodapedagógusnak?

Azzal a céllal választottam ezt a hivatást, hogy a magam eszközeivel hozzá tudjam segíteni a rám bízott gyermekeket egy boldog, derűs, vidám gyermekkorhoz, egy egészséges személyiségfejlődéshez. Feladatnak tartom a példamutatást, értékek közvetítését, hogy az ember adja önmagát, és hogy legyen aki elfogadja és meghallgatja a gyermeket, élményt adjon, lehetőséget biztosítson az önálló cselekvésre, tapasztalatszerzésre és ablakot nyisson a világ felfedezésére, ezáltal elősegítse a gyermek személyiségének kibontakoztatását, lehetőségei maximumának elérését.

Mire emlékszel a legszívesebben az óvodai munkából?

Sok örömteli és vidám perceket, szituációkat éltem, élek meg az óvodában, például hallgatok már az anya, apa, papa, mama, óvónéni, stb… megszólításokra is. Két rövidke történetet elmesélek a közelmúltból: Egy, már elsős kislány anyukája írt Karácsony előtt, a gyermek suli élményéről, aki örömhírrel ment haza:

„Anya megtanultuk a J betűt, vagyis, anya, most már le tudom írni, hogy Jani bácsi. Vagy még sem? Nem baj, szóval megtanultuk anya a Janibácsi betűit!"

Aztán egy másik, az óvoda utcájában lakó kislány anyukája megírta a facebook csoportunkba a gyermek által kigondolt tervet:

„Anya, én közel fogok lakni hozzátok, hogy a kislányom is ebbe az óvodába járhasson.”

Az ilyen ás hasonló gyermeki visszajelzések mindig jó érzéssel töltenek el és motiválóan tudnak hatni egy-egy fárasztó nap után.