A pénzügyi kultúra is az oktatás része

Nem válogatunk a pénzügyi termékek között, nem készítünk családi költségvetést, ám általánosságban véve tisztában vagyunk a pénzügyi fogalmakkal – nagyjából így foglalható össze a magyar lakosság pénzügyi tudatossága. A helyzet a fiatal korosztály esetében nem túl rózsás, ám szerencsére az iskolák számára már egyre több, a pénzügyi kultúra fejlesztését elősegítő program áll rendelkezésre.

alt


Rendkívül tanulságos következtetésekre jutott a GfK 2015-ös, a magyar felnőtt lakosság pénzügyi kultúráját és tájékozottságát felmérő reprezentatív kutatása. Ami a tervezést és tudatosságot illeti, a megkérdezettek kevesebb mint fele (47 százalék) mondta azt, hogy vannak pénzügyi céljai, ami nagyon alacsony mértéknek számít. Egy másik elgondolkodtató adat, hogy viszonylag magas azoknak az aránya, akik a pénzügyi termékek (folyószámla, biztosítás stb.) választásakor nem mérlegelik az ajánlatokat. Viszont a válaszadók pénzügyi intelligenciája magasnak bizonyult, ugyanakkor a kamatos kamattal és a kamatszámítással kapcsolatos kérdésekre jóval kevesebb jó válasz született, és a pénzügyi portfólió diverzifikálásának előnyeit is csak közel kétharmaduk ismerte.

A felmérés egyik végkövetkeztetése, hogy rendkívül ellentmondásos a magyar lakosság viszonya a pénzhez, illetve a pénzügyi kultúrához. Az öt évvel ezelőtt végzett kutatáshoz képest tendenciaszerűen csökkent a pénzügyekkel kapcsolatos feladatokat helyesen megoldani tudók aránya, s a felmérés talán legfontosabb megállapítása, hogy a gazdasági válság elmúltával a lakosság pénzügyeit tekintve kevésbé megfontolt és előrelátó lett. A magyar családok közül csak minden negyedik készít költségvetést a várható kiadásokról és bevételekről, míg Nyugat-Európában ez az arány 70 százalék. Jó hír ugyanakkor, hogy a napi megélhetési gondokkal kevesebb válaszadó találkozott, mint 2010-ben. 

Gazdálkodj okosan!

A GfK elemzése is rámutatott arra, hogy mennyire fontos lenne a pénzügyi tudatosság elmélyítése az oktatásban – 2017 szeptemberétől a pénzügyi ismeretek bekerültek a tananyagba a szakgimnáziumokban, és szerencsére egyre több, a pénzügyi kultúra fejlesztését célzó program közül választhatnak az iskolák, a következőkben ezeket mutatjuk be.  

Az Okosan a pénzzel elnevezésű, elsősorban a fiatalokra koncentráló hétéves stratégia végrehajtása tavaly kezdődött meg. Fontos mérföldkő volt 2015, ekkor csatlakozott Magyarország a European Money Weekhez, amelynek célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra a tanórákon és a különféle játékos, interaktív kísérőprogramok segítségével. 

A pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete, a Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) immáron negyedik éve tart, amelyhez a legutóbbi, 2017/2018-as tanévben 1249 iskola csatlakozott, több mint 200 ezer diák vett részt a programokon, s összesen 1645 regisztrált pedagógus tartott tanórát az „Okosan a hitelekről!" pénzügyi témában és az „Üzleti ötlet és együttműködés” vállalkozói témában. 

A tematikus hét kísérőeseménye a PontVelem Nonprofit Kft és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében megvalósuló pénzügyi tudáspróba, a BankVelem PénzOkos Kupa, ahol felső tagozatos általános iskolások mérhetik össze tudásukat háromfős csapatokban. A verseny öt online fordulóból, egy regionális és egy országos döntőből áll, ahova a kilenc legjobb csapat jut be. A versenyző diákok OkosPontokat kapnak PontSzámlájukra a helyes válaszokért cserébe, az első három helyezett pedig értékes pénz- és tárgynyereményben részesül.

A BankVelem Program részeként a PontVelem munkatársai idén is száz iskolába látogatnak el (Utazó Iskola Program), hogy játékos módon, interaktív környezetben segítsék elmélyíteni a diákok pénzügyi ismereteit, délelőtt 2-2, vagy délután 1-1 tanóra keretében. A cél, hogy minél kisebb korban megismerkedjenek a gyerekek a pénz fogalmával, illetve használatával. Fontos tudni, hogy a BankVelem utazó iskola kizárólag a PontVelem Okos Programba regisztrált iskolákba látogat el, és országos szinten több mint 1100 intézménnyel tartanak kapcsolatot. 

A Metlife életbiztosító társaság és a United Way Magyarország civil szervezet együttműködésében kidolgozott, a gyerekek pénzügyi tudatosságát fejlesztő LifeChangert tavaly hat általános iskolában tesztelték, idén szeptembertől pedig öt magyarországi iskolában indul egy pilot program keretében, 600 diák részvételével. A program lényege, hogy a gyermekek játékosan, motivációs pontrendszer mentén – az ún. OkoShopokban – sajátíthatják el a pénzügyi alapismereteket.

A pénzügyi kultúra fejlesztése nem csak a tanterem négy fala között valósulhat meg. Pénzügyi Hősképző néven érhető el a Pénziránytű Alapítvány élményalapú, telefonra és tabletre letölthető oktatójátéka, amelynek célja az ismeretátadás és a komplex képességfejlesztés. A „Küldetések a Pénz világában” című tankönyvhöz kapcsolódó applikáción kvízek, számolási feladatok, memória vagy egyéb játékok segítségével ismerkedhetnek meg a diákok a valós életben előforduló pénzügyi helyzetekkel.   

Szintén a pénzügyi ismeretek átadását segítik az egyedül vagy többen is játszható PÉNZ7 KVÍZEK, amelyek a "Kahoot!" alkalmazással, illetve honlapon érhetők el olyan témákban, mint a digitális biztonság, a pénzhasználat, sőt az Európai Unió pénzügyi működése is megismerhető vele. De – szintén a Pénziránytű Alapítvány jóvoltából – létezik már kifejezetten gyerekeknek szóló pénzügyi személyiségteszt is, amely ezen a linken érhető el.