„Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe viszik a zavaros szagos vizet.” – a húsvéti locsolkodás kulisszái

A címben szereplő Kosztolányi Dezső idézet tanúsága szerint már 1907-ben, a vers megszületése idején is illatos vízzel öntözték meg a lányokat húsvét alkalmából. A locsolkodás napjainkban már szinte elfeledett szokás: a lányos családok inkább kirándulnak, míg decens nagyapák előkapják az Opera márkanévre hallgató kölnit, és elegánsan útnak indulnak.

alt


Népszokások egykoron – kölcsönvödör visszalocsol

A locsolkodás eredete az Újszövetségig vezethető vissza, ugyanis a hiedelem szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat vízzel locsolták le a zsidók és a megváltó sírját őrző katonák. Katartikus, azaz tisztító jellegű népszokásnak is tartják, hiszen a néphiedelem szerint a víz, gyógyító, termékenységvarázsló, tisztító erővel rendelkezik. A víz eredetének helye sem mellékes, hiszen fontos, hogy az kútból, patakból, netán esővízből, vagy szenteltvízből származik, de a vízzel való érintkezésnek is változatos módjait különböztetik meg: locsolás, vízben való megmerítés, vízbe dobás, behintés. Nagyanyáink fiatal lányokként nemigen várták a locsolás napját, hiszen több tájegységben, így például Szegeden a fiatal suhancok csoportokba verődve a kúthoz vitték a lányokat, ahol egy vödör friss és kellemetlen hőmérsékletű kútvizet zúdítottak a lányok nyakába.  A vízbehányó hétfő pedig még ennél is drasztikusabbnak bizonyult: a fiatal legények ugyanis az állatok számára kialakított itatóvájúhoz cibálták a lányokat, és többször belemerítették őket. (Valószínűleg nem kevés leány prüszkölt húsvét után náthából, megfázásból kifolyólag.) A locsolás jutalmaként – változatos módon festett vagy díszített – húsvéti tojást kaptak a legények, amely az egyházi szimbolika szerint a feltámadó Krisztus jelképe. A hétfőt követően, kedden a lányok visszaadhatták a tegnap elszenvedetteket, hiszen kedden a lányok locsolták a fiúkat. Ez a szokás azonban a két világháború közötti években kihalt. Az ünnep alkalmából nemcsak a fiúk locsolták meg a lányokat – vagy épp fordítva –, hanem nagypénteken bizony az állatokat is elvitték lefürdetni. A vízzel történő locsolásnak több változata él manapság: van, aki vízipisztolyt használ, egyes falvakban, városokban a helyi tűzoltóság is alacsony nyomású vízsugárral öntözi meg a hölgyeket. 

Csokitojás, parfüm – eltűnőben a locsolkodás?

Hogy a globalizáció átka-e avagy sem, mára teljesen átalakult a locsolkodás, mint népszokás. Napjainkban már csak kiemelt programokon, turistalátványosságként vagy hagyományőrzés céljából látni autentikus, népviseletbe öltözött, vödrös locsolást, mint például Hollókőn vagy a Szentendrei Szabadtéri Múzeumban. Erdélyben viszont sok helyütt tartják még a fiatalok a népszokásokat, ami tiszteletet érdemel, hiszen így örökíthetőek tovább nagyszüleink hagyományai. A festett, patkolt, míves húsvéti tojások is inkább már csak lakások dekorációjaként díszelegnek, amelyeket – hála az idősebb népi kismestereknek – még itt-ott megvásárolhatunk. (A patkolt tojásnak egyébként nincs köze a húsvéthoz, azokat ugyanis ügyesebb kezű kovácsok azért készítették libatojás és ólomlemez használatával, hogy bebizonyítsák kézügyességüket, szaktudásukat.) Az óvodás- és kisiskoláskorú „fiatalemberek” is már inkább örülnek egy-egy csokoládétojásnak, figurának, mint a festett tojásnak, habár a kézműves foglalkozáson megismertethetjük a gyerekekkel, hogy milyen fáradtságos munkába telt egy-egy szebb kivitelezésű tojás elkészítése. A kókányolást sem ismerik már a mai fiatalok: a húsvéti tojást öt gibiclépés (5 lábfejnyi) távolságból meg kellett dobni pénzérével, és akinek beletalált az érméje, az a kókányoló nyerte a versenyt.

A kellemetlenül erős kölnik is kezdenek kimenni a divatból, és elviselhetőbb illatú parfümök, locsolóvizek közül válogathatnak az urak. (Ki ne emlékezne még az Opera, vagy a Krasznaja Moszkva legendásan orrfacsaró illatára?) Sajnos a húsvét hétfői locsolás, mint tradíció egyre inkább kikopni látszik szokásainkból. Annak idején a még legényszámba nem vett fiúk elsőként keresztanyjukhoz indultak locsolkodni, de ma már ez nem jellemző. A locsolkodás elmaradását Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató azzal indokolja, hogy nincsenek már zárt közösségek, mint három-négy generációval ezelőtt, amikor egy faluban szinte mindenki ismert mindenkit.