Pozitív fegyelmezés

A pozitív fegyelmezés modelljét Jane Nelsen és munkatársai hozták létre. Ez a modell úgy gondolkodik a gyerekek életét szabályozó keretekről, hogy az egymás tiszteletén, motiváláson és megoldás-központúságon alapul, és mellőzi a büntetés és a megalázás eszközeit a megfelelő viselkedés elérésében. 

A képen egy felnőtt és egy gyerek összeérő ujjai látható.

A pozitív fegyelmezés modellje több, klasszikus pszichológiai elméletet fordít le a gyakorlat szintjére, és tanítja a szülőket és a pedagógusokat egyaránt arra, hogy hogyan lehet hosszú távon, hatékonyan megoldani a gyerekkel létrejövő konfliktusokat. 

A modell egyik forrása Alfred Adler és Rudolf Dreikurs pszichiáterek munkásságán alapul, akik már az 1920-as években kimondták a demokratikus nevelés elveit, mely szerint a gyerek elsőrangú szükséglete a valahova tartozás és a kötődés megélése. A viselkedésproblémák hátterében pedig az áll, hogy ez az igény nem tud megfelelően megvalósulni és a gyermek a környezet számára nem elfogadható módon igyekszik megkapni azt a figyelmet és törődést, amire szüksége van. A pozitív fegyelmezés arra törekszik, hogy megértse a gyerek viselkedése mögötti indítékot, érzelmi szükségletet

A modell szerint nem csak az érzelmi szükségletet írja le, hanem azt is, hogy hogyan reagáljunk egy-egy nevelési helyzetre. Elméleti hátterének másik forrása a behaviorista pszichológia alapjaiból táplálkozik. Skinner galambokkal való kísérletezésből írta le az operáns kondicionálás irányelveit és a megerősítés fogalmát. A megerősítéssel kapcsolatban a „pozitív” ebben az elméletben nem azt jelenti, hogy ez milyen hatással van a gyerekre, hanem azt, hogy megerősítés során kap valamit, aminek örülhet (pl. elismerés, jutalom, ez a viselkedés gyakoriságát növeli) vagy amitől rossz érzései lesznek (pl. leszidást, büntetést, ez a viselkedés gyakoriságát csökkenti). A kutatások szerint az a pozitív megerősítés bizonyult a leghatékonyabbnak, ami a gyerek számára egy kívánatos következmény, az eseményt közvetlenül követi és gyakori. Az a viselkedésre adott reakció, ami indulatból születik, büntető, vagy megvonó rövidebb távon fejti ki a hatását, és nem építő jellegű a szülő-gyerek kapcsolatban. 

A pozitív fegyelmezés tehát nem büntetést jelent, és nem is azt, hogy nincsenek szabályok a gyerek életében. Ez a nevelési módszer arra törekszik, hogy biztosítsa a gyereket arról, hogy szeretik és törődnek vele, mindamellett, hogy vannak bizonyos, lehetőleg közösen kialakított kereket, amiket be kell tartani. 

A modell 5 elve a következő: 

•    A szociális készségeket meg kell tanítani, ebben a problémamegoldás és az együttműködés kiemelten fontos. 
•    Törekedni kell az „Én képes vagyok” érzések kialakulására. Szülőként és pedagógusként támogassuk a gyerekeket abban, hogy megismerjék önmagukat, hogy mire képesek, és használják a problémamegoldó képességeiket, mások érzéseinek figyelembevételével. Ezt azzal tudjuk segíteni, ha nem megoldjuk helyettük a helyzeteket, hanem elősegítjük a saját megoldások kitalálását.
•    Fontos a kölcsönös tisztelet – a felnőttek példát mutatnak azzal, hogy határozottan, de kedvesen, saját és a gyerek igényeire egyaránt képesek koncentrálni. 
•    Meg kell érteni a gyerek viselkedését, és érzelmeit, hogy a megfelelő szükségletekre tudjunk reagálni. 
•    Általános dicséret helyett az elismerés az erőfeszítésre és a fejlődésre irányul.

Ez a nevelési módszer a felnőttek részéről is hatékony problémamegoldó és együttműködési készséget igényel. Hiszen sok-sok türelemre van szükség az egyes helyzetek átrágásához és a közös megegyezés megszületéséhez, és időnként az adott helyzetben gyorsabb választ és kevesebb erőfeszítést jelent egy-egy gyors rászólás. A hosszú távú hatás azonban összehasonlíthatatlan. 

A források innen és innen származnak. 
http://pozitiv-fegyelmezes.hu/mi-a-pozitiv-fegyelmezes/
https://www.positivediscipline.com/sites/default/files/what-is-positive-discipline.pdf

Jane Nelsen ebben az interjúban szemlélteti a pozitív fegyelmezést.