A részvétel korában – bemutatkozik a MOME Kreatív Technológia Labor

Sokféle korosztályt szólít meg sokféle módon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem műhelye. A közös nevező a végeredmény: számos kreatív, innovatív, és interaktív digitális oktatási eszköz született meg az elmúlt években.

A képen egy MOME által fejlesztett app látható.


A Labort az egyetem egyik oktatója, Ruttkay Zsófia hívta életre 2010-ben azzal a céllal, hogy az interdiszciplinaritást alapul véve a tudáskommunikáció új és eredeti formáit valósítsa meg úgy, hogy a társadalmi érzékenység, és egy kiforrott képi világ egyaránt lényegi szerepet játsszon. Ennek keretében a műhelyben együtt dolgoznak művészet-, természet-, és társadalomtudomány területéről érkező oktatók és hallgatók egyaránt, valamint természetesen informatikusok, programozók is. Alkotásaik három fő területre koncentrálnak: vannak külsős projektjeik, melyek egy-egy kulturális intézmény, vagy vállalkozás megrendelésére készülnek el. Végeznek továbbá kutatásokat, melyek egyfelől az egyetem tudástárát hivatottak bővíteni, másfelől pedig például a Terence nevű uniós programba kapcsolódnak be, ahol számos nemzetközi partnerrel együttműködve fejlesztenek ki egy hallássérültek szövegértését fejlesztő alkalmazást. Kiemelt szerepe az oktatásnak van: egyrészt a hallgatóknak indítanak gyakorlatias problémákat felvető kurzusokat digitális média és digitális múzeum témákban, másrészt szinte minden projektjük kulcsa a minden esetben egyedi, de a felhasználót mindig bevonó tudásátadás. Ezeket mutatjuk be részletesebben is.

Legelőször is a hazánkban még gyerekcipőben járó digitális zenepedagógiai munkákat. Akad közöttük megrendelésre készült művészeti installáció, mint a Hangos kotta: egy zenélő partitúra, melyet a Müpa Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára rendezett kiállításának keretében lehetett kipróbálni. Szintén 2011-ben készült el egy könyvecske is (Bors néni – Énekes lapozó), mely hagyományos, papírra nyomtatott mivoltát meghazudtolva megszólal, ha a számítógép kamerája is látja a képet (természetesen a szükséges program telepítése után). 2014-ben pedig kiviteleztek egy tényleges zenepedagógiai alkalmazást, a Madárszót, melynek segítségével a kisiskolások játszva tanulhatnak meg kottát olvasni vagy szolmizálni. 

A műhely továbbá számos múzeumi interaktív installációt és alkalmazást hozott létre, melyek a fiatalabb közönség számára emlékezetessé teszik a látogatást. Az egyik legsikeresebb és összetettebb vállalkozás talán a Petőfi Irodalom Múzeumban a Weöres-centenárium alkalmából megrendezett kiállítás volt, ahol olyan interaktív digitális játékokkal hozták a költészetet közelebb, mint a Gondolatfújó, Verstapintó, Verskoppintó, Gyümölcsversek, Versrajz, Versfal, Versfoltozó és számos egyéb installáció. Ezek olyan, a költő számára is lényeges elemeket tematizálnak, mint a ritmus, az érzékelés, a megújulás, vagy a dinamizmus. Érdemes továbbá a honlapon a hallgatók által egy-egy magyarországi múzeumban található műalkotást feldolgozó alkalmazások közül is szemezgetni, mert rengeteg gondolatébresztő és frappáns megoldással találkozhatunk.

Külön szót érdemelnének ezen kívül a digitális mesekönyvek, melyekkel azonban már korábban foglalkoztunk, így inkább térjünk még ki a városi játékokra, melyek ugyan már nem kifejezetten az ifjúságot szólítják meg, viszont a korábbiakhoz hasonlóan kifejezetten hiánypótló alkalmazások. Irodalmat és városismeretet ötvöz a Hajnali háztetők, mely Ottlik Géza azonos című kisregényét alapul véve lokatív technológiával vezeti végig a felhasználót Budapesten az egy útvonalra felfűzött regényrészletek segítségével. Ezt a szálat egy archív fotókkal, sajtóanyagokkal gazdagított írásos tartalom egészíti ki. Szintén egy professzionális városnéző alkalmazásokat gyártó céggel együttműködésben született meg a Mesélő Műemlékek Eger. Mindkét alkalmazás ingyen telepíthető Android és iOS rendszerű telefonokra egyaránt. 

Végül egy komolyabb húrokat megpendítő alkalmazást emelünk ki: a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a MOME Techlab tavaly egy nemzetközi viszonylatban is egyedülálló drogprevenciós honlapot és egy hozzá kapcsolódó appot (Volt egy szer) tett elérhetővé. A projekt egy fiatalok számára vonzó, hatékony, és informatív kommunikációs csatornát formált meg, mely ugyanakkor a szülőket is megszólítja, valamint a segítségkérés lehetséges útjait is felvázolja. 

A következő években remélhetőleg még sok hasonlóan érdekes és fontos projekt fog megvalósulni, melynek köszönhetően a fiatalok nemcsak észrevétlenül gyarapítják tudásukat egy adott témakörben, hanem a digitális világ is közelebb kerül hozzájuk.