Saját életmesénk adhatja a legtöbb önbizalmat

Idilli kép, amikor a nagyszülők ölébe kucorodva csillogó szemmel és szívvel hallgatják az unokák a múlt meséit. Együtt esszük a karácsonyi halászlevet és előkerülnek a fotóalbumok... Az ünnep közeledtével talán nagyobb hangsúlyt és több időt szentelhetünk ennek a merengésnek, mely fontosabb, mint hinnénk. Gyermekeinknek számára a legnagyobb ajándék az érzelmi biztonság és alkalmazkodóképesség, amit megadhatunk, ehhez pedig az életmeséjük felfedezésére, közös megírására van szükség. Ehhez adhat nagy segítséget a december elején megjelent Junot Díaz Pulitzer-díjas író érzékenyítő mesekönyve,  a Szigetlakó, mely különleges kalandozásra hívja a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. A csodálatosan illusztrált életmese egy Dominikán született kislány, Lola történetén keresztül tanít minket a saját életmesénk megismerésére, a másság elfogadására, az emberi kapcsolatok fontosságára.

A képen a könyv borítója látható.

„Csak mert nem emlékszel egy helyre, nem jelenti azt, hogy nem él ott benned.”

Junot Díaz Szigetlakó című varázslatos könyvében megelevenednek azok a történetek, amelyeket egy kislány távoli, ismeretlen hazájáról hallott. A gyermek – aki ismereteit úgy színesítgeti, hogy faggatja a környezetét a múltról, figyel, érez, illatokat, hangokat raktároz magának a jövőbe – szeretné megismerni a gyökereit. Lola iskolájában mindenki máshonnan jött. Az ő iskolája a távoli helyek iskolája volt. Ezért aztán amikor Lola tanítónője azt kéri a gyerekektől, hogy mindenki rajzolja le, hogy honnan emigrált a családja, minden gyerek izgatottan néz a feladat elé. Kivéve Lolát. Ő nem emlékszik a Szigetre – még nagyon kicsi volt, amikor eljöttek. De a család és a barátok segítségével – és az ő emlékeik révén – melyek között bőven akadt vidám, fantasztikus, szívszorító és ijesztő – Lolát elképesztő utazásra repíti a képzelete – vissza a Szigetre. Nekiindul, kérdezősködik, és minden válasz alapján készít egy rajzot. Amint jobban megismeri a családja valódi történetét, Lola megérti abuelája (nagymamája) által mondottak értelmét: „Csak mert nem emlékszel egy helyre, nem jelenti azt, hogy nem él ott benned.” 

Önismeret, hagyományok, családi szokások megismerésen, játékosan már gyermekkorban is

„Mit tudnak a gyerekeink rólunk? A gyermekkorukról? Az őseikről? Fontosak-e a gyökerek, és ha igen, miért? Kellenek-e a hagyományok vagy szükségtelenek? Milyen eltérő szokások, kultúrák vannak, ami számunkra távoli, de neki az a természetes? A gyerek az, aki érzi, hogy szükség van rájuk. Talán nem is kell megértenie, csak ismernie. A gyökértelenség szegénnyé teszi, mert sokszor csak akkor érti meg a családját, saját magát, ha tudja ezeket. Meséljünk minél többet a gyerekeknek, nem csak azért mert fejleszti a szókincset és a fogalmazást, hanem mert ebből tudja felépíteni saját magát.„ – fogalmaz Tihanyi Rita, gyermekagykontroll oktató, magyar tanár. 

A karácsony is bennünk él, de mindenkinél más, és amikor ezt a szót kimondjuk, azonnal megjelenik bennünk egy olyan kép, amely emlékeztet bennünket a múlt ünnepeire. Nem feltétlenül a vallási fogalom indít el bennünk egy jó érzést, hanem a hozzá kapcsolódó érzelmek, érzetek.  Egy emlék, egy hang, egy helyszín. A bejgli illata, a szaloncukor édessége, a csillagszóró szikrázása, a meleg szoba illata. A szó: szeretet. Vagy éppen Radnóti Miklós elhíresült soráról   - „s az iskolába menvén, a járda peremén,/hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én” -  beugrik egy emlékkép mindenkinek. Fontosak ezek, lényegesek a családi szokások, a kimondott és kimondatlan rítusok, hagyományok. 

Mese és a lélek, avagy mentálhigiéné a családban és az iskolában

„A mai gyerekek másként működnek, mint régen, ezt nagyon sok esetben tapasztaljuk. A játék, a megfelelő vizuális inger, a mese, avagy a narratíva sokkal hangsúlyosabb, mint valaha, mert ugyan sok gyerek  a virtuális térben el, játszik, de ennek ellenére vagy épp ezért issza az emberi szót,a  mesét, az ölelést, amit a mese, a művészet tud megadni. Miután megérinti egy film , egy mese üzenete, utána lehet kivezetni,mert tud mihez kapcsolódni. A Szigetlakó című könyv egy kiváló, értékes könyv, melyre építkezve, azt forgatva a szülők és a tanárok is fellebbenthetik a fátylat, a családtörténetekről, a kultúrák közötti különbségekről is. Tág értelemben akár természetismeretet vagy néprajzot is lehet tanítani ezen könyv használatával, de egy biztos, a színjátszó, drámapedagógiai foglalkozások alap eleme lesz. És ehhez csak annyi kell, hogy kezünk be vegyük a könyvet, bekucorodjunk egy „bunkiba” a gyerkőcökkel és hagyjuk hogy a mese betelepedjen a lelkünkbe es dolgozzon a mesevilág.” – hangzik Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetőjének véleménye.

Érzések, félelmek feldolgozása a mesével

„Mosolyt csalni egy gyermek arcára a legnagyobb öröm és kihívás, de néha a szomorúság és a bánat is megjelenni akár egy színpadi előadáson, akár a kórházban, ahol bohócdoktorkodom hosszú évek óta. Nem baj, jöjjön, aminek jönnie kell, az ukulelémmel, a mesékkel, a közvetlen kapcsolattal , olyan kapuk nyíltak meg a gyerekek és az én szívemben, amit soha nem gondoltam volna. Együtt éljük meg a betegséget, a félelmet, de a vidámságot is. Kimondjuk , megénekeljük, kinevetjük magunkat. Saját gyerekeim nevelésénél is azt vallom, minél többféle embert ismerjenek meg, találkozzanak más és más szituációkkal, dolgozzák ki a saját megoldási képletüket, én támogatom őket, de az önismeret és az érzelmek kifejezéséhez neki is sokat kell hozzátenni. Fantasztikus könyvnek érzem Diaz Szigetlakóját, melyet elsőként a december 8-án, - a Cor Leonis Kiadó es a Felelős Szülők Iskolája felkérésére - a sajtó számára mutatunk be drámapedagógiai, játékos formában, de bízom benne, hogy ez az érzékenyítő mesefoglalkozás bejárja majd az ország iskoláit is.” – fogalmaz Kárász Eszter, színész, bohócdoktor.

A Szigetlakó egy fantasztikus történet a képzeletről, a kötődésről, a családi összetartozás és a hagyománytisztelet fontosságáról. Csodálatos mese arról, hogyan tartanak össze bennünket a közös emlékek, történetek, szokások, és az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet. Több, mint egy karácsonyi ajándék, egy életre szóló mese, indíttatás a képzelet hatalmas birodalmának megismerésére, a kötelékek, hagyományok tiszteletére.

A Pulitzer-díjas és New York Times sikerlistás Junot Díaz lírai hangnemben megírt, és Leo Espinosa által gyönyörűen illusztrált könyve a kreativitás, különbözőség, és képzeletünk azon képességének dicsérete hogy összekötnek bennünket – a családunkkal, a múltunkkal, és önmagunkkal.