Szülői értekezlet szülői szemmel

Szülői – van, aki mindig ott van, van aki sose. Van, aki mindig kérdez, van, aki sose. Van, aki szeretné gyorsan letudni, van, aki mindent ott akar megtudni. Hogyan tudna a szülői a szokott keretek között minél többféle elvárásnak megfelelni?

alt


Sokak számára az évkezdés, a félévkezdés réme a maratoni szülői értekezlet, ami a gyermek óvodás korától érettségiig végigkíséri minden szülő életét. Mégis ez azon kevés alkalmak egyike, amikor a szülő azokkal a személyekkel találkozhat, akivel csemetéje gyakorlatilag több időt tölt el, mint vele. Közhely, hogy a mai felgyorsult, teljesítményközpontú világban eltávolodott egymástól a szülő-pedagógus, és a tanuló generációja. Ezt a változást egyszerre kell észlelnie mindkét szereplőnek – és olyan válaszokat adni a gyerekek kezébe, amivel egymás partnereivé tudnak válni. Ezzel párhuzamosan az iskola elvesztette azt az autoritását, amelynek egy klasszikus, informatív szülői értekezlet szerves részét képezte. Végtére is a szülői értekezlet nem más, mint egy fontos lehetőség a szülő és tanár közötti, minél inkább az egyenlőségre alapuló partneri viszony kialakítására.  

Közösség: amilyen a szülőké, olyan a gyerekeké?

Ami a legkevésbé kézzelfogható, de annál fontosabb hozadéka lenne a tényközlésen túl a szülői értekezletnek, az a közösségépítés. Vitathatatlanul pozitív mintát mutatunk fel, ha érdeklődően, nyitottan állunk hozzá az osztálytársak szüleihez, ha kooperatívak vagyunk a pedagógussal, ha nem húzzuk az időt nem odavaló kérdésekkel. Szükségtelen baráti viszonyok, vagy közös programok erőltetése. Annál lényegibb a jól működő kommunikáció mind a három fél között.

Variációk szülőire

Egy alternatív iskola természetéből adódóan sokkal tágabb teret ad a szülő-tanár viszony ápolásának. Mindazonáltal hagyományos keretek között is vannak lehetőségek egy pedagógus, egy iskola kezében! Lehet az értekezlet része egy rövidke „csapatépítés” – a drámajáték, vagy egyéb szituációs játékok eszközeivel. Lehet évente egyszer informális szülő–tanár találkozót szervezni, akár több osztálynak, évfolyamnak közösen. Lehet akárcsak néhány körkérdést feltéve (Mit szeretsz a gyerekedben? Mi volt a kedvenc tantárgyad? Mi szerinted az iskola legfontosabb célja?) személyesebbé tenni az eseményt. És ezek mind-mind állami iskolákból vett példák. Egy vállalkozó kedvű pedagógus, vagy egy nyitottabb légkörű iskola, akárcsak egy lendületes, kezdeményező osztály- és szülőközösség révén, egyszerű eszközökkel sokkal jobban tud majd együttműködni a gyerekekkel, és ki tud alakulni a hatékony közös munkához elengedhetetlen bizalom.

(Ellen)példák a nagyvilágból

Máshol általában nem úgy értekeznek a szülők, mint itthon – sőt, sok esetben egyáltalán nem is ül a szülői közösség egésze össze. Az Egyesült Államokban, vagy Nagy-Britanniában egészen természetes, hogy a szülőin közlendő információt különböző csatornákon (üzenőfüzet, levelező lista, osztály honlapja, stb.) keresztül juttatják el a szülőkhöz. Rendszerint szülő és pedagógus hivatalosan évente kétszer találkozik – amikor utóbbi négyszemközt a tanuló előrehaladásáról ad tájékoztatást. Közös események elvétve adódnak, viszont sokkal közvetlenebb a viszony, és a közösségi médiát is előszeretettel használják – például teljesen hétköznapi, ha egy pedagógus az első tanítási napon a twitteren számol be új osztályáról. Francia- és Németország gyakorlata jobban hasonlít a miénkre, viszont a közös találkozók mellett a pedagógus egy külön alkalom keretében beszámol a tanuló előmeneteléről is. 

Végezetül néhány szülőbarát, praktikus tipp pedagógusoknak, hogyan tegyék hatékonyabbá a szülőit:

  • Érdemes előre átgondolni a napirendi pontokat és azokat felírni a táblára.
  • Ha esetleg könnyen kivitelezhető, jót tesz mindenkinek egy csésze kávé. De egy kancsó tea vagy víz is komfortosabbá teheti a résztvevőket – mellesleg a szülők is hozhatnak magukkal valamilyen apró csemegét.
  • Szintén, ha megoldható, ültessük máshogy a szülőket, mint gyerekeiket, pl. körbe rendezett, felnőtteknek szánt székekre. Így elkerülhető, hogy frontális, egyoldalú legyen az értekezlet.
  • A szülő nem kell, hogy gyermeke második pedagógusává váljon. Egyes szülők mégis szeretnének jobban involválódni vagy épp megkérdőjelezni egy-egy pedagógia helyességét. Erre nem ad egy értekezlet teret, viszont lehet néhány idevágó témájú szakkönyvet ajánlani az érdeklődőknek.