Szülők vs. tanárok – Mi kell a sikeres gyerekneveléshez?

Talán fel sem tűnik a hétköznapok viharában, hogy hazánkban mennyit lazult a szülők és a tanárok közötti kapcsolat az utóbbi időszakban. A megfelelő együttműködés elengedhetetlen a hatékony és szeretetteljes neveléshez, ami egyrészt megkíméli gyermekeinket az iskolai feszültségektől, védheti őket a bullyingtól, másrészt gazdagítja otthonainkat és az intézményeket egyaránt.

alt


A szülők és az iskola kapcsolata meghatározó szerepet tölt be a gyereknevelésben, hiszen az otthoni és az intézményi oktatás nem egymás ellenségei, mindinkább egymás kiegészítő elemei. Napjainkban többnyire úgy tűnhet, hogy a két fél közötti jó kapcsolat ápolása kissé háttérbe szorul. A szülők nagy gondot fordítanak a megfelelő oktatási intézmény kiválasztására, de nem mindenki gondol arra, hogy a jó közösség kialakításában is szerepet vállaljon. Ennek fő oka legtöbbször az időhiány. Azonban azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az óvoda és az iskola nem önműködő gyermekmegőrzőként funkcionál, épp úgy, mint ahogyan az oktatás szempontjából sem elhanyagolható, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik a gyermek. 

Mind a szülőket, mind a pedagógusokat egyaránt érinti az örökös feszített tempó, de az eredményes, egymást segítő nevelés a két fél kapcsolattartásával folyamatosan fenntartható. Fontos tudatosítani a szülőkben, hogy a szülői értekezlet nem csupán unalmas kötelezettség, hanem a konstruktív együttműködés színtere is. A kommunikáció hatalma

A gyerek számára csak akkor hiteles a tanár és a szülei közötti jó kapcsolat, ha ez látható, érzékelhető. Megérzi a szüleivel szembeni tanári érzéseket (és fordítva is), még akkor is, ha azok nincsenek szóban megfogalmazva. A hangsúly, a gesztusok, a mimika mind arról árulkodnak, hogy milyen érzelmeket táplálunk egymással szemben. A szülő és a tanár részéről kölcsönösen egymás tiszteletén alapuló partneri kapcsolatra könnyebben lehet sikeres iskolai pályafutást építeni. 

Az együttműködéshez elengedhetetlen a folyamatos párbeszéd, a kapcsolattartás. A szülők ugyanis ezen a csatornán keresztül tájékozódhatnak a gyermek fejlődéséről, eredményeiről, magatartásáról. A pedagógusok egy egészen más szemszögből ismerik meg a gyermeket, mint szülei, éppen ezért ezek az ő „külső” meglátásaik  segítik a közös nevelés eredményességét. 

A családi háttér

A tanuló fejlődésének egyik legfontosabb befolyásoló tényezője a családi háttér. Az iskola ellensúlyozni tudja azokat a hátrányokat, amelyek abból származhatnak, hogy a tanuló családi körülményei az átlagostól eltérően kedvezőtlenek. Az eltérés többféle lehet, kezdve a szülők iskolai végzettségétől, a „csonka családon” keresztül egészen az anyagi-, szociális körülményekig. Az iskolák egymagukban képtelenek lennének ezekkel a problémákkal, helyzetekkel megbirkózni. Ehhez kapnak segítséget a gyermek- és ifjúságvédelmi szervezetektől, valamint a családgondozó intézetektől, akik – amennyiben szükségessé válik – a szülők és a tanárok közötti kapcsolatok rendezésében is szerepet vállalnak. 

Közös problémamegoldás

Legtöbb esetben, ha valamilyen probléma merül fel a gyermek iskolai életében, az (jó esetben) otthon megbeszélésre kerül. Amennyiben a tünetek továbbra is fennállnak, érdemes felvenni a kapcsolatot a pedagógusokkal, és higgadtan átbeszélni, hogy mi lehet a gond gyökere. Sok esetben a konfliktusok ekkor kezdődnek: ugyanis mire a szülő elér arra a pontra, hogy a tanárral is megbeszélje a dolgokat, már annyira bevonta magát a történetbe, hogy nem tudja a helyzetet objektíven értelmezni. Ennek elkerülése érdekében érdemes már az első problémás eset után tiszta vizet önteni a pohárba. 

A cél minden esetben az, hogy a gyermek helyzetén javítsunk. Nem jó megoldás – se tanári oldalról, se szülői oldalról –, ha a saját igazunkat akarjuk bebizonyítani. Hallgassuk meg a másik fél érveit, gondolatait, hiszen csak így tudjuk a valós vagy vélt akadályokat elhárítani a diákok útjából. 

Egyes helyzetek viszont vissza-visszatérők lehetnek…

„Amikor egy szülő jobban tudja, mit csináljon egy tanár” – Balatoni József válasza néhány gyakran felmerülő kérdésre. (Forrás: https://wmn.hu/elet/42350-amikor-a-szulo-jobban-tudja-mit-csinaljon-a-tanar

„Miért kell az én gyerekemnek megtanulni ezt a tananyagot? Nehogy már ennyit kelljen tanulnia!”

Hát, sajnos a tanmenet és a követelményrendszer adott, így ezzel nem nagyon tudok mit tenni. Ez van benne a Nat-ban, ezt tanítom. Persze van mozgásterem, de azt gondolom, hogy csak olyat tanítok és kérek számon, ami hasznos, érdekes és fontos.

„Mi az, hogy az idei évben a tavalyi tankönyvnél járnak? Ez felháborító, a könyvnek a végére kell érni és kész!”

Erre viszonylag egyszerű a válaszom: én gyereket tanítok, nem tankönyvet. Sajnos a szülők még a saját gyerekkorukra emlékeznek, amikor mindent szóról szóra be kellett magolni, aztán meg visszaböfögni. Mindegy volt, csak gondolkodni ne kelljen. A történelem tananyaga irreálisan sok, az átstrukturálás pedig egy még kaotikusabb helyzetet idézett elő, ami tarthatatlan. Én gyereket még nem láttam belehalni abba, ha nem jutott idő a tankönyv minden betűjére…

„Mi az, hogy az órán játszanak meg dobálóznak, rajzolgatnak?! A gyerek azért van ott, hogy tanuljon és passz! Ez meg játék! Jocó bácsi dolgozzon inkább a hülyéskedés helyett!”

Ilyenkor kell a legnagyobbat nyelnem, hogy ne az jöjjön ki, ami először megfogalmazódik bennem. Ha az ember új, változatos módszerekkel dolgozik, az nem biztos, hogy rossz. Persze néhány szülő ezzel sem ért egyet. De ami kívülről mókának és játéknak tűnik, mégsem az, mert rengeteg tartalom van mögötte: észrevétlen tanulás, gondolkodásfejlesztés, kompetenciafejlesztés. Hisz az állatvilágban is játszva tanítják meg a kisállatot a túlélésre. Akkor mi miért ne tehetnénk ezt? Miért baj az, hogy a gyerek jól érzi magát az órán? Persze, az a büdös kölyök ne azért jöjjön be, hogy nevessen... meg jól érezze magát, elvégre ez egy iskola, nem? De.