Szupervíziót a pedagógusoknak!

A pedagógus pálya is, mint minden emberekkel foglalkozó szakma, telített interperszonális stresszel, ami az emberek közötti érintkezésből fakad. Ha ez a stressz feldolgozás nélkül marad, könnyen kiégéshez vezethet. A szupervízió segíthet helyén kezelni a tanári szerepből származó nehézségeket.

alt


Minden, az oktatás területén dolgozó szakember megtapasztalta már, hogy mekkora felelősséggel, feszültséggel és aggodalommal jár munkájának mindennapi elvégzése. Ez a feladat tudásunkon és módszertani eszköztárunkon kívül igénybe veszi személyiségünk erőforrásait is, amik kimerülnek, ha nem figyelünk arra, hogy tudatosan feltöltődjünk. Ez vezet a kiégés folyamatához.

A szupervízió a segítő folyamatok egy speciális módszertana, ami a szakmai szerep és szakmai identitás karbantartását helyezi a fókuszba. Eszközeivel támogatja a reflexiót, hogy kívülről, távolabbról tudjuk elemezni azt, hogy pedagógusként hogyan cselekedtünk egy adott helyzetben. A szupervíziós folyamat elmélyíti a foglalkozással kapcsolatos önismeretet, ezáltal erősíti a szakmai ön és helyzetmegértést. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy különböző technikák alkalmazásával az esethozó (szupervizand) lehetőséget kap arra, hogy más szempontból is megvizsgálja, hogy az adott helyzetben mitől érezte például magabiztosnak, bizonytalannak vagy haragosnak magát. 

A szupervizornak nem tiszte értékelni, megítélni résztvevője munkájának minőségét, nem hozza teljesítményhelyzetbe a szupervizandot, hiszen az éppen a céllal ellenkező hatást keltené, például azt, hogy nem lehetne minden esetben felvállalni nehézségeinket, bizonytalanságainkat. Az elfogadó légkör rendkívül fontos ezeken a beszélgetéseken. A szupervízió egy egyéni tanulási folyamatot jelent, mely során az egyén saját viselkedésére, szakmai mivoltára reflektál, és az események tapasztalati tanulságait beépíti pedagógiai megközelítésébe. 

A szupervíziót képzett szakember vezeti, lehet egyéni vagy csoportos formájú is. A csoport több szempontot képes megmutatni egy-egy szituációval kapcsolatban. Ez a műfaj abban különbözik az esetmegbeszélő csoporttól, hogy nem elsősorban a diákon és az ő viselt dolgain van a hangsúly, hanem a tanári működésen. Egy csoportos alkalom szervezhető egy intézményben belül is, ekkor teamszupervízióról van szó, vagy hasonló élethelyzetben dolgozókból is, például pályakezdők részére. 

A jól végzett szupervízió hosszú távon kialakítja a stresszel szembeni rezilienciát, tehermentesít és olyan energiákat szabadít fel, amik korábban felőrlődtek az ismétlődően előforduló, megoldatlan helyzetekben. 

Bár a fentiek alapján kézenfekvőnek tűnik, a pedagógusok körében, szemben a pszichológusokkal és a szociális munkásokkal, nem elterjedt a szakmai személyiség karbantartásának ez a formális útja. Ehhez szükség volna arra, hogy a szakma és a szakmapolitika elismerje, hogy a pedagógusok megfelelő mentálhigiénés állapota erős feltétele a minőségi oktatásnak. Az egyéni jóllét fenntartása ezen a téren nem csak a tanárok saját felelőssége, hanem meg kell teremteni ennek kereteit a munkakörön, munkaidőn belül is, így biztosítva egy eszközt arra, hogy a pedagógusok képesek legyenek megfelelni a kor kihívásainak (digitális kor, növekvő számú egyéni bánásmódú gyerek).

(A szerző tanácsadó szakpszichológus)