Tanárértékelő módszer: Amikor egy pedagógus is bizonyítványt kaphat a félév végén…

Nem mindennapos jelenség, hogy tanárok osztják meg bizonyítványukat egy közösségi média felületén. A facebookon találkozhattunk a napokban egy hasonló bejegyzéssel, amelyet egy középiskolai tanárnő tett közzé. Felkerestük őt, és beszélgettünk vele.

Az oktatók értékelése a felsőoktatási rendszerben egy jól bevált módszer. Az egyes félévek végén a hallgatók sok egyetemen/főiskolán kurzusértékelő lapokat töltenek ki anonim módon, amely egyféle visszacsatolás a tanárok számára, hogy mit és hogyan sikerült megvalósítani a tervükhöz képest. Emellett a felsőoktatásban egy mókásabb, szabadabb értékelési rendszer is megjelent, a Mark My Professor (http://www.markmyprofessor.com/) internetes oldal. Itt szintén névtelenül van lehetőségük a hallgatóknak egy ötös skálán értékelni tanáraikat, oktatóikat. Az oldal ötletes, de mivel bárki hozzáférhet – olyanok is, akik nem is ismerik a feltüntetett oktatókat – nem igazán hiteles, inkább szórakoztató portálként értelmezhető.  

A közoktatási rendszerbe ezzel szemben nincs igazán tanárértékelő rendszer. Több pedagógus is alkalmazza a félévenkénti szöveges értékelő rendszert, de nem jelenik meg általánosan minden iskolában. Ezek az értékelések mindenképpen hasznosak lehetnek a pedagógusoknak és a diákoknak is egyaránt, hiszen egy ilyen szűrőn keresztül újraértékelhetik az adott félév történéseit, megláthatják az erősségeket és a hiányosságokat is. A közös értelmezés pedig segítheti, hogy javítsunk eredményeinken. 

alt

 

Babai-Mező Borbála középiskolai pedagógus élt ezzel a lehetőséggel, és a félév végén kész bizonyítványt tett közzé Facebook profilján, a következő kommenttel: 

„Idén is megkértem a diákokat (137 fiatalt), hogy (anonim módon) értékeljék a féléves munkámat.  

Legelégedettebbek a szakmai tudásommal voltak, legelégedetlenebbek (jogosan) a "rendfenntartási" képességeimmel. Sokan tartanak őszintének és megbízhatónak, viszont a tananyag érdekessé, a módszerek változatossá tétele terén még bőven van mit tennem.

Köszönöm szépen a visszajelzéseket!”
 
Az értékelési rendszer kapcsán felkerestük a tanárnőt, hogy megtudjuk, milyen motiváció vezérelte őt, hogy ilyen formában „kérje számon” diákjait. Azt gondolhatnánk, hogy ez a diákok számára a legkönnyebb dolgozat, de ha jobban átgondoljuk, akkor elég sok mindent kellett mérlegelniük, hogy megfelelő osztályzatot adhassanak a pedagógusnak. 

Babai-Mező Borbála elmondta, hogy amióta a pályán van, minden félévben megkérdezi a tanítványai véleményét. Fő motivációként kiemelte: 

„Kíváncsi voltam rá, ők hogyan érezték magukat az óráimon, mennyire tartották hatékonynak, mi tetszett nekik, min változtatnának. Ez írásbeli, anonim, szöveges értékelés volt eleinte, de akadtak, akik nem szívesen fogalmaztak hosszan. Ezen kívül szerettem volna, ha a diákoknak meg is tudom mutatni visszacsatolásuk eredményét.  2017 januárjában kértem először a véleményüket "érdemjegyként" is, hiszen félévkor én is érdemjeggyel értékelem addigi munkájukat.”

A tanárnő elmondta, hogy a szempontrendszert a tudományosság igénye nélkül állította össze, csupán saját használatra – internetről összeollózott listákat gyúrt egybe és egészített ki saját fontossági sorrendje, valamint a saját magával szembeni elvárásai alapján. Később a felkerült „bizonyítványt” megosztották az OktpolCafé nyilvános Facebook-csoportjában, s az egyik hozzászólásból derült ki, hogy az értékelési rendszernek van múltja. Szávai István dolgozta ki korábban egy részletesebb formában a sémát, amelyet ha a tanárnő korábban megismerhetett volna, akkor engedélyt kért volna tőle, s ezt a szempontrendszert vette volna igénybe.  

A tanárértékelési módszernek több célja is volt:

„Egyrészt természetesen az önfejlesztés – a gyerekek (fiatalok) a legközvetlenebb "munkatársaim", ők látják legközelebbről a munkámat, így kritikus értékelésükből bőven szűrhetek le következtetéseket. Másrészt szerettem volna, ha érzik a kérésemből, hogy partnernek tekintem őket, komolyan veszem a véleményüket, javaslataikat – hiszen közös célunk, hogy sikerrel szerezzenek érettségit, szakmát: nem ellentétes oldalon állunk. Harmadrészt (és ezért tettem közzé korántsem kitűnő "bizonyítványomat") szerettem volna példát adni nekik arra, hogy én, mint tanár (mint felnőtt), nem vagyok tökéletes, viszont vállalom, hogy szembenézek a gyengeségeimmel, és folyamatosan igyekszem fejlődni.

Ez a "módszer" – véleményem szerint – külső minősítésre nem alkalmas, "csak" privát önértékelésre, és természetesen csak akkor működik, ha az alapvető bizalom a pedagógus és a tanulók között már adott (nem félnek őszintének lenni). Nekem sokat segített, mindhárom célomhoz – folyamatos önfejlesztés, partneri viszony kiépítése a diákokkal, példamutatás – közelebb vitt. Nem mélyedtem el a pedagógiai minősítés terminológiájában, a "bizonyítványíratást" nem tudományos igénnyel/céllal találtam ki és folytattam le, csupán hétköznapi, munkáján és saját magán folyamatosan javítani kívánó pedagógusként (emberként).”

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon hogyan fogadhatták ezt a nem mindennapi kérést a diákok, s mennyire vették komolyan az értékelő feladatot. Babai-Mező Borbála erre a kérdésünkre is választ adott: 

„A diákok először meglepődve fogadták, de komolyan vették a kérésemet. Az adott érdemjegyek egyértelműen nem azt tükrözték, hogy az én tárgyamból milyen eredménnyel zárták a félévet, valamint kevés volt a komolytalan – csupa egyes, illetve csupa ötös – értékelés. Szóbeli visszajelzéseikből úgy tűnik, respektálják a szándékomat. Minden osztállyal beszélgettem utána az eredményekről, elmondtam, hogy csoportszinten milyen visszajelzések érkeztek, majd azt is megbeszéltem velük, melyik javaslatukat tudom megfogadni. Például volt olyan osztály, aki több kreatív feladatra vagy csoportmunkára, gyűjtőmunka-lehetőségre vágyott stb.”

A tanárértékelő módszerrel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, valaki bátor (akár vakmerő) dolognak tartja, valaki nem tartja fontosnak, és olyanok is vannak, akik egyetértenek, sőt valamilyen formában alkalmazzák is a módszert. Kíváncsiak voltunk, hogy a tanárnő kollégái hogyan fogadták ezt a kezdeményezést: 

„A kollégákkal utólag beszélgettem, kiderült, hogy véleményezést többen is szoktak kérni a tanulóktól – az enyém talán annyiban volt más (bár természetesen ebben sem én találtam fel a spanyolviaszt), hogy visszacsatoltam a diákokhoz visszajelzéseik eredményét, ezzel is mutatva, hogy komolyan veszem a véleményüket.”

A pedagógusok diákok általi véleményezése, értékelése hasznos gondolatokat hordozhat magában. A tanár részére ez mindenképpen egy visszajelzés, amelyből építkezni tud a későbbiekben, megismeri hiányosságait, s tudja, hogy az egyes osztályoknak milyen módszerekre van igénye. Vannak olyan csoportok, ahol a frontális oktatás mutatkozik a leghatékonyabbnak, de vannak olyan osztályok is, akik inkább a játékosabb, dinamikusabb órákat kedvelik. Az értékelés kérése a diákok számára is visszacsatolás, megerősíti bennük, hogy a véleményük számít, s a pedagógus nem ellenük, hanem értük van, és azért, hogy minél hatékonyabban elsajátíthassák ismereteiket.