„A tánc a legmagasztosabb, a legmegindítóbb és a legszebb a művészetek között” – Martha Graham

1981-ben a Nemzetközi Színházi Közgyűlés a táncművészet világnapjává nyilvánította április 29-ét. Ezen a napon született ugyanis Jean Noverre, francia balett-táncos, akire az egyetemes táncművészet megújítójaként tekintenek. Noverre Levelek a táncról című művében többek között arra kereste a választ, hogy azonos rangú-e más művészeti ággal a táncművészet, illetve mitől művészet az, amit a táncos „csinál” a színpadon. A világnap alkalmából kevésbé ismert, táncművészettel foglalkozó filmeket ajánlunk olvasóinknak, Martha Graham, a modern tánc úttörőjének idézetével.

alt


Mao’s last dancer (2009)

A kínai kulturális forradalom idején játszódó történetben – miközben Mao elszántan küzd a kultúra burzsoá elfajzásának megtisztításáért – a vidéki, kínai faluban a nyomor kellős közepén kiválasztanak néhány gyereket, akikből az államhatalom tudatosan táncművészt szeretne nevelni. A főszereplő Li Cunxin hátrahagyva szülőföldjét, Amerikában éri el legnagyobb sikereit, ott talál rá a szerelem, amely nem lesz ugyan tartós számára. A fiatal Li pályája csúcsán van – amelyet a főszerepet alakító balettművész, Chi Cao Basil variációja támaszt alá –, előtte van a balett-irodalom nagy férfiszerepeinek megformálása, ám a kínai konzulátuson tett látogatása során fogságba esik. Kényszeríteni akarják hazájába való visszatérésére, ám ő lemond erről a lehetőségről, így viszont elveszíti a jogot arra, hogy valaha is Kínában találkozzon szüleivel, testvéreivel. Tehetségét is az új kontinensen mutatja meg szüleinek, akiknek a kínai vezetés engedélyezi az utazást és a találkozást a kapitalista Egyesült Államokba. 

Halálbalett (1985)

Mihail Barisnyikov, az egykori szovjet csillag főszereplésével készült film pikantériája, hogy épp egy Szovjetunióból emigrált balettművész alakítja a film főszerepét, aki szintén a Szovjetuniót hagyta el illegálisan. Ám a filmben Japán turnéjára utazva a Nyikolaj Rodcsenkot (Barishnyikov) szállító repülőgép a Szovjetunió területén kényszerleszállást hajt végre. Rodcsenko hiába tépi össze útlevelét a rázkódó repülőgép mosdójában, a szovjetek hamarosan megtalálják, és a nyomozó beazonosítja a renitens táncművészt. A KGB innentől kezdve arra akarja rávenni Rodcsenkót, hogy maradjon egykori hazájában, és mutassa meg tehetségét ott. A rábeszélés eszközeként egy egykori amerikai katonát (Gregory Hines) állítanak Rodcsenkora, aki azonban egy idő után inkább azon töri a fejét, hogy tudná Rodcsenkót és saját családját a szögesdróton kívüli világba visszajuttatni. A film érdekessége a már említett disszidens játszik disszidenst témán túl a film elején bemutatott táncjelenet (Bach C-moll Passacagli-koreográfiája), amely Barisnyikov művészetének hiteles dokumentációja, illetve a Barishnyikov-Hines duó által bemutatott step tánc. Ezek mellett – Helen Mirren és Isabella Rosselini közreműködésével – persze elgondolkodtató látleletet kapunk a Szovjetunió működéséről, a szibériai falu életéről és valamelyest választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy miért is disszidált egykor Nureyev, Barisnyikov, és sok más szovjet tehetség.

Táncoslábú rekrúták (1941)

Hollywood két legendája szerepel egy kevésbé ismert musicalben, amely a II. világháború idején, 1941-ben készült Rita Hayworth és Fred Astaire főszereplésével, Cole Porter zenéjére. A történet egy igen egyszerű szerelmi négyszög: a színház igazgatója bolondul a tánckar üdvöskéjéért, ám ezt az igazgató felesége nem tolerálja. A fiatal táncoslány viszont a koreográfusba (Fred Astaire) szerelmes. A komikus epizódokat zseniális táncbetétekkel tarkítja a legendás Fred Astaire és Rita Hayworth párosa. Nincs különösebb érdekessége, ám egy kevéssé ismert, mégis zseniális film a korra jellemző musical műfajban, amelyért éltek-haltak a nézők, abban az évben, amikor az Amerikai Egyesült Államok bekapcsolódott a világháborúba.  

Celestial attraction (2010)

Rudolf Nureyev, a vonaton kritikus higiénés körülmények között megszületett tatár a baskír nélkülözésből került a csillogás világába. Sokan Nizsinszkijt tartották a XX. század első felének, Rudolf Nureyevet pedig a második felének legkiválóbb férfi táncművészének. A Celestial attraction című dokumentumfilm archív felvételekkel és fotókkal tarkítva mutatja be Alexander Puskin tanítványának életét, aki nem született ugyan kiváló testi adottságokkal, ennek ellenére azonban csillogó pályát tudhatott be, egészen addig, amíg – annak a bizonyos két végén égetett gyertyának következményeként – meg nem kapta a rettegett kórt, az AIDS-et. A filmben kortársai mesélnek az 1961-es, párizsi repülőtéren történt szökéséről, képeket láthatunk arról, hogy hogyan partnerolt Margot Fonteyn oldalán a londoni Royal Ballet-ban, illetve hazájába, a Szovjetunióba és beteg édesanyjához történő 1987-es visszatéréséről.  Méltó megemlékezés a Tánc Világnapja alkalmából megtekinteni a filmet Rudolf Nureyevről.

A tánc – A Párizsi Opera Balettje (2010)

Nyolc koreográfia próbaidőszakába, és a mindennapi működésébe tekinthetnek be a francia dokumentumfilm nézői, akik elé a Palais Garnier épületében található tíz balett terem hétköznapi megfeszített munkája tárul. Meggyőződhetünk arról, hogy a táncművészet nemcsak a tapsról, a csillogó tütük világáról szól, hanem a megfeszített munkáról, a test, mint munkaeszköz használatáról, annak adottságainak kiaknázásáról. Klasszikus és modern produkciók próbái zajlanak a képeken, miközben a menedzsment alkuiba, döntéseibe is bekapcsolódhatunk. A tánc iránt rajongóknak igazi csemege a 2009-ben készült dokumentumfilm.