„Tanévnyitó” versek

Milyen egy „jó” évkezdő (tanévnyitó) vers? (Van ilyen? Kell ilyen?) Buzdító? Jóra intő? Netán figyelmeztessen a tanév nehézségeire? Vagy ellenkezőleg: koncentráljon az újonnan megszerezhető (megszerzendő) ismeretekre? Legyen komoly? Legyen játékos?

alt


A következőkben három tanulásról, iskoláról szóló verset ajánlunk a közelgő évkezdésre. Egyik sem mondható ismeretlennek: több antológia anyagát is gazdagították. Érdemes azonban újra elolvasni ezeket és soraik nyomán elgondolkodni olyan kérdéseken (akár tanítványainkat is bevonva) is, hogy vajon miért járunk iskolába, alkotómunka-e a tanulás, lehet-e művészeti alkotás egy matematikapélda…

Gyurkovics Tibor 

Iskola-nyitogató

Iskola, iskola,
ki a csoda
jár oda?
A takács, a kovács,
a kőműves meg az ács,
a kardjával odajár
kese lovon a huszár!
Itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
mennyi szálat fon a pók.
Itt tanulta meg az í-t,
hogy a rózsa kivirít,
hogyan írja le az ú-t
s a Dunántúl csupa púp,
pörögtek az ő-k, az ű-k,
mint a fényes köszörűk.
Itt kezdte a hóember,
jaj, de szép a december!
itt sütötte meg a pék
a legelső kenyerét,
itt tanulta meg a csősz,
mikor sárgul meg az ősz,
minden ember itt tanulta
meg, hogy mennyit ér a munka,
é-t is, b-t is, c-t is,
itt tanulok én is!
Kinyújtom a kezemet,
ha ugyan elérem
a kilincset s bemegyek
pirosan, fehéren,
körülöttem karikában
kürtös-fürtös kobakok,
itt tanult meg a halász is
készíteni csónakot,
itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
hogyan kötik a csomót,
meg a d-t, meg a t-t,
emberek becsületét!

Gyurkovics Tibor verse csupa rím, csupa játék, csupa humor – mégis, kicsit több annál. Nyelvi leleményei, olykor szóviccei mögött mélyebb igazságok rejlenek. Arról, hogy mindenki járt iskolába. Ahol írni-olvasni tanult – és világot látni. Sőt: ránézni a világra. A pókra, a rózsára, a „púpos” Dunántúlra. Tárgyi tudásra, konkrét ismeretekre – sőt magára a szépség felfedezésére is. Vagy éppenséggel a másik ember felfedezésére. Vagy önmagunkéra is. (Hiszen a hóember is itt fedezte fel a decembert!) És itt tanulható meg jó esetben a becsület – a munka és a tudás megbecsülése is. Erre várja minden szeptember a kisdiákokat. 

Károlyi Amy

Arany ablak

Nyugvó nap fényét
őrzi az ablak.
Kisleány olvas
háttal a napnak.

Leckét betűzget,
szókat tagolgat:
a betűk szóvá
összefonódnak.

Szavakból mese
szövődik lassan,
kisleány olvas
arany ablakban.

A művészettörténet számos tájképet ismer. Különösen kedvelt a naplemente ábrázolása – az Alföldön, a tengerparton, vagy akár egy tanyavidéken. Az ilyen képek – sok egyéb mellett – a végtelenről üzennek. A költők is szívesen „használják” ezt a képet, legyen szó Petőfi („Nyári napnak alkonyúlatánál. / Megállék a kanyargó Tiszánál…”), vagy éppen Pilinszky („Ne sírj, ne félj. Mire a háború ideér, szelíd lesz, mint a naplemente. Mi több, szelíd, mint egy reménység.”) műveiről. A csend mélyén olykor titkok rejtőznek. Ezek közé tartozik az alkotás és a felfedezés titka is. Sok művész alkot tökéletes csendben, számos felfedezés/felismerés zajlik némán. És – bármily hihetetlen – ezek közé tartozik az olvasás, sőt, a leckeírás is! Károlyi Amy versében – az ars poetica-költeményekkel ellentétben – a mesét nem az író, hanem az olvasó „szövi” magában. A naplementében leckéjét betűzgető, tagolgató kislány nemcsak felfedező, hanem alkotó is.

Jevgenyij Vinokurov

Vadhattyúcsapat

Nem ment sehogy! Majdnem sírtam dühömben: 
nem sikerült a számtanfeladat. 
A szövegével volt a baj különben, 
úgy szólt, hogy: 
„Szállt egy vadhattyúcsapat...”

És kezdtem újra csak, nekibúsultan, 
szorzást, osztást... nem mentem semmire. 
De amint égő szememet behunytam, 
láttam: 
ott szállanak, szállanak messzire... 

Szállnak, tömött felhők közt messze húzva: 
szárnyukon hamvad el az alkonyat. 
Hosszú nyakát vezérük hátranyújtja, 
szólogatja az elmaradtakat. 

Leszállnak inni a kis tavak vizére, 
aztán a sereg újra szárnyra kap, 
az első-röptű gyengéket segítve, 
győzelmesen suhogva szállanak. 
  
Úsznak, szárnyuk az ég-ereszt súrolja, 
rokonuk felhő, havas hegytető... 

De szép, de szép! Ugyan ki hitte volna, 
hogy számtankönyvből röppentek elő? 

Rab Zsuzsa fordítása

Az alkotás korántsem egyszerű feladat. Az ihlet nehéz, és nem ritkán váratlan fordulatokat, pillanatokat eredményez az ember életében. Akár a kisdiákokéban is. Az sem ritka, hogy egy-egy ihletett pillanat éppenséggel nehéz, már-már kilátástalannak tűnő helyzetekben gyökerezik. Erre a helyzetre fókuszál Jevgenyij Vinokurov verse is. Az alaphelyzet egy szöveges példa megoldása lenne: egy vadhattyúcsapat történetéből kiindulva kéne megoldani a feladatot. Hogy a kulcsot mely alapművelet jelenti a példa megoldásához. De vajon csak így lehet megoldani a példát? (A megoldást a „számszakilag korrekt” végeredmény jelenti-e, vagy az iskolában – bármiyen órán elsajátítható élmények? Netán mindkettő hasznos lehet?) Vagy másként is tekinthetünk a szöveges feladatokra? Például a szépség, a fantázia, a művészet eszközeként? Vagy megfordítva a kérdést: csak művészetekkel kapcsolatos órákon találkozhatunk az iskolában a szépséggel, esztétikummal?