Tanítva imprózni, imprózva tanítani – októberben indul a Momentán Társulat képzése tanítóknak

A Momentán Társulat, Magyarország legnagyobb improvizációs színházi társulata októbertől 5 alkalmas, 30 órás impróképzést szervez általános iskolai tanítóknak. A Momentán Társulat kezdetek óta azt a hitet vallja, hogy az improvizáció mindenkié, de hogy éppen az általános iskolai tanítóknak miért is lehet erre a „szuperképességre” szüksége, ezt próbáltuk megfejteni Boldoghy Borbálával és Várady Zsuzsival, a Momentán Társulat tagjaival.

A képen a Momentán Társulat látható.

A Momentán Társulat évek óta tart felnőttképzéseket, miért tartottátok fontosnak, hogy tanítóknak indítsatok egy csak nekik szóló impróképzést?

Boldoghy Borbála: Amiért nekem személyesen fontos ez a képzés, hogy van két gyerekem. Az egyikük éppen tavaly kezdte el az iskolát. Abban a nagyon-nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hogy két csodálatos tanítónk van, és ráadásul az egyikük kapcsolatban állt a Momentán Társulattal. Nekem most nyilván eleve fókuszban van az oktatás témája, ezért számomra ez a legszemélyesebb oka annak, hogy elindul a Momentán Társulat pedagógusképzése. 

A társulatban hiszünk abban, hogy az improvizáció különösen alkalmas arra, hogy energiát és lendületet adjon a hétköznapi életünkhöz, erre a fajta feltöltődésre szerintem a pedagógusoknak nagyon is szüksége lehet. Illetve nagyon sok eszközt is tudunk a kezükbe adni azáltal, hogy játékokat tanítunk, fejlesztjük a kiállásukat, előadói készségeiket. 

Várady Zsuzsi: A tervünk egyébként az, hogy ha a tanítóknak szóló képzésünk beindul, jövőre indítanánk felsős tanároknak, majd utána gimnáziumi tanároknak is képzést. Mindenképpen célcsoportokban akartunk gondolkodni, akikre fókuszálva tudunk specifikus gyakorlatokat átadni. 

A képzés indításában az is motivál minket, hogy abba az életkorba jutottunk, amikor a társadalmi felelősségvállalás egyre jobban bekapcsol bennünk. Egyre fontosabb, hogyan is tudunk egy kicsit visszaadni abból a sok jóból, ami nekünk, a Momentán Társulatnak, megadatott. Szívünk szerint mindenkinek, mindenféle célcsoportnak tanítanánk improvizációt. Ez a műfaj villanyszerelőktől politikusokon át mindenkinek hasznára lehetne, de úgy gondoljuk, hogy a tanítóknak extrán segítheti a munkáját.

B.B.: Ezt ajándéknak is szánjuk részben, legalábbis a képzésre jelentkezők nagy részének jelentős árkedvezményt biztosítunk. Szerintem a pedagógusok ma Magyarországon nincsenek könnyű helyzetben nagyon sok szempontból…

V.Zs.: …miközben az ő szerepük a legfontosabb, hiszen a gyerekeinkkel ők törődnek, ők készítik fel őket az életre!

A következő kérdést a tanítók szempontjából tenném fel: „Miért lesz nekem jó, ha én tudok improvizálni? Illetve miért lesz jó az osztályomnak, ha részt veszek ezen a képzésen?”

V.Zs.: Első körben biztosan jó lesz neked, mert jól fogod érezni magad. Legalább 5 napon keresztül egy évben. Ráadásul magaddal foglalkozhatsz. Szerintem ez már eleve egy ritka dolog a hétköznapokban. 

A képzésünk felidézhet olyan dolgokat is, amik gyerekkorodban talán még evidensek voltak. Ezek: a pillanatban levés, a játék és a kapcsolódás öröme. 

Egyébként azt látjuk, hogy akik jelentkeznek hozzánk, maguk is eleve nyitottak a játékra, a kapcsolódásra, a kreativitásra. Pár sornyi motivációs levelet várunk a tanítóktól, és már most látszik, hogy mindenki, aki meghallja a mi felhívásunkat az eleve nyitott szemléletű. Szóval jó lesz neked ez azért is, mert találsz magadhoz hasonlóan motivált embereket, akikkel közösen beszélgethetsz témákról, problémákról, nehéz kezelendő helyzetekről, gyerekekről és szülőkről. Jó lesz azért is, mert tervezünk adni neked egy csomó praktikus eszközt, fejlesztheted több készségedet is, számíthatsz arra a szemléletváltásra is, amit az improvizáció tud adni. Összességében ez a képzés olyan dolgokat ad a kezedbe, amit az osztályodban napi szinten tudsz alkalmazni.

B.B.: Az improvizáció segíteni fog téged abban, hogy megtapasztald a valódi spontaneitást. Az improvizáció az optimizmust is felerősíti bennünk, segít meglátni a jót a dolgokban, illetve támogat abban, hogy kihozhassuk a lehetőségeinkből a legeslegjobbat.

V.Zs.: Igen, az életöröm nagyon hozzákapcsolódik az improvizációhoz, mint szemlélethez. 

B.B.: Már maga a játék is tanít, fejleszt minket. Egy játék akkor tud igazán működni, hogyha az, aki a játékot megmutatja, szintén tud játszani – ennek az újrafelfedezése egy tanítónak különösen fontos lehet. Sokszor újra meg kell tanulnia egy felnőttnek, hogy tényleg beleélje magát egy játékba, és élvezze azt, hogy megengedje magának azt a szándéknélküliséget, hogy most nem megtanítani akarok valamit a gyerekeknek, hanem itt és most játszani velük. Amit meg kell tanulniuk, azt meg fogják úgyis tanulni. Mi, momentánosok Földessy Margit színitanodájába jártunk, és nekem az az egyik legnagyobb onnan hozott tanulság az életemben, hogy nem mindig szándékkal kell tanítani, a legtöbb dolog szándék nélkül fog átmenni… Tehát a tanulás nem mindig egy irányítható folyamat. 

V.Zs.: Az imprós módszertanban talán ez az egyik legfontosabb szemléleti dolog, hogy mi játékokat játszunk, és amit kap a résztvevő, az az élmény, hogy ő játszotta ezt a játékot és ő közben észrevétlenül tanul magáról rengeteg dolgot. Magáról, a másikról, a társadalomról, a jelen levő csoportról. 

Ha jól értem, akkor nem pusztán azt fogom elsajátítani itt, mint pedagógus, hogyan játékosíthatom a tanulást, hanem játszótárssá tudok válni?

B.B.: Ez csak az egyik cél. Ez egy szelete lenne a képzésnek, de nem kizárólagosan erre koncentrálnánk. Én nagyon szeretném bevinni például a konfliktuskezelést. Hogyan kezeljünk nehéz szituációkat, akár a gyerekek között, akár a szülő-tanár között. Biztosan szó lesz arról is, hogy hogyan adjunk visszajelzést, hogyan dicsérjünk. Szóba kerül majd a fejlődésközpontú szemlélet is, amely a tanulás folyamatának újszerű megközelítésről szól. Nagyon fontos lenne az iskolákban is ez a fajta megközelítés.

Ha „még nem tudok” valamit, akkor hibázhatok is. A képzésetek szemléletformálást ígér a hibázással kapcsolatban is…

V.Zs.: Sőt, a hibázás az improvizációban egyfajta kulcsfogalom. Nagyon szeretnénk azt a szemléletet átadni, vagy megkóstoltatni a résztvevőkkel, hogy az impró hogyan gondolkozik a hibázásról. Nevezetesen úgy, hogy a hiba az része a rendszernek. Általában úgy gondolkodunk, hogy az a normális, ha tökéletesen csinálsz valamit, és ha bekerül egy hiba, akkor az valami rossz, valami szégyellnivaló, az valami elkerülnivaló. Ezek azok a fajta működések és gondolkodási struktúrák, amikben mi felnőttünk, és amik elkerüléshez, félelemmel teli óvatossághoz és merevséghez vezetnek. Az improvizációban a hiba olyan szinten természetes és elkerülhetetlen – hiszen nem tudjuk előre, hogy mi fog történni, ebből a nemtudásból indul ki minden játék és minden színpadi helyzet –, hogy kénytelenek vagyunk hozzászokni. 

B.B.: És megszokjuk azt, hogy vannak olyan helyzetek, hogy lehet, hogy butának tűnünk. Ez az egyik legnagyobb félelem, egy tanárnak különösen, mert egy tanár milyen szerepben van? A mindentudó szerepében, ami óriási teher lehet szerintem. A képzésen megtanuljuk megengedni magunknak, hogy mondhatunk „butaságot”, kérdezhetünk „butaságot” – hangsúlyoznám, hogy idézőjelben mondom a „butaságot”. 

De eleve mi az, hogy hiba? Hogyan definiáljuk? 5+3=7, ez mondjuk egy hiba, ez egy tiszta dolog. A matekban ki tudom mondani, hogy mi az, hogy hiba. Ezt lehet hibának tekinteni. De egyébként ki dönti el azt, hogy mi a hiba? Mi alapján dől el, hogy ez most hiba volt-e, vagy egy új út, egy új szabályra lehetőség, vagy a tanulási folyamatnak a természetes része, ahogy megtanul írni a gyerek…

V.Zs.: …vagy mondjuk járni a gyerek. Ugye, hogy milyen szinten evidencia egy kisgyerek számára, hogy ugyanannyiszor el kell esnie, ahányszor feláll?

B.B.: A járás- és a beszédtanulás közben hány és hány „hibát” elkövet a gyerek, de ott még a felnőtt is teljesen megengedően viselkedik ezekkel szemben. Viszont ahogy az iskolába bekerülünk, ezt mintha elvágták volna, és a gyereknek mindent azonnal tudnia kell. Az iskola küszöbén megnő a felnőttek elvárása a gyerekkel szemben, tisztelet a kivételnek természetesen. 

De azon túl, hogy mi az, hogy hiba, én legszívesebben arra is rákérdeznék, hogy mi az, hogy megtanulni valamit? Mit értünk azalatt, hogy valaki megtanul valamit? Nagyon sokszor azt értjük alatta, hogy tényleg maximálisan, a legmagasabb szinten elsajátított valaki valamit. Ha megkérdezik például: „és tud már úszni a gyerek?” Akkor a kérdező mit ért ezalatt, hogy tud már úszni? Azt is jelenti, hogy bedobom és nem fullad meg és kikavirnyál, meg azt is, hogy leúszik 500 métert gyorsúszásban. Kinek mit jelent? Szerintem a magyar emberek többségének – persze, lehet, hogy nem, meg nem is akarok itt nagyon általánosítani – hogyha valaki gyors úszásban leúszik 500 métert nem tudom hány másodperc alatt, arra jelenti ki, hogy „na, ez a gyerek már tud úszni”. Pedig a másik is tud úszni, bedobom és kijön. Tud úszni. És ezt az alapkészséget meg lehet tanulni nagyon rövid idő alatt. Utána már csak gyakorol, már csak készséget fejleszt, hogy egyre jobb és jobb lehessen. 

A hirdetésetekben, az új szemléletmódok elsajátításánál szerepel egy varázsige, ami elsőre némileg titokzatosan hathat, ez pedig az „igen, és” hozzáállás. Mi fán terem ez és mire jó?

V.Zs.: A tudás nagyon sok helyzetben kontrollt jelent és biztonságot. Nagyon sok helyzetben, ami kicsit nehéz vagy kisebb fajta szorongást okoz, sok emberből az jön ki ösztönösen, hogy ellenkezzen. Például felvetem neked, hogy mi lenne, ha mostantól az útnak a másik oldalán mennénk a munkahelyre, erre azt mondod – részben talán félelemből, részben talán a megszokásaidhoz ragaszkodva –, hogy „nem”. Ha esetleg egy kicsivel lazábbnak tartod magadat, akkor mondhatod azt, hogy „igen, de…”.

B.B.: És máris, azt mondtad tulajdonképpen, hogy nem…

V.Zs.: Az „igen, és” hozzáállás abból indul ki, hogy amit a másik mond, annak lehet értelme, játsszunk el a gondolattal, nézzük meg, hogy én ehhez, hogyan tudok kapcsolódni. A színpadon az „Igen, és” az arról szól, hogy valaki bejön a színpadra, és azt mondja, hogy „Szia apa, de rég láttalak…” és én erre azt felelem, hogy „Szervusz kislányom”. Még nem is történt nagyon sok dolog, de máris elhittük, hogy egy apa és a lánya hosszú idő óta először találkoznak. Egy kezdő imprós erre a mondatra, hogy „Szia apa, de rég láttalak…”, könnyen lehet, hogy azt fogja válaszolni, hogy „De én nem is vagyok az apád…”.

B.B.: Vagy: „Nincs is gyerekem!” Vagy azt, hogy „De épp most mentél ki…”.

V.Zs.: Amivel meg azt mondja, hogy jó, te az apám vagy, de azért nem igaz, hogy régen láttál. Így próbáljuk a kontrollt megtartani a kapcsolódás és az ismeretlen helyett. Az „igen, és”-sel viszont közösen indulunk valami felfedezésre. 

B.B.: Az „igen, és” az arról szól, hogy meghallom, amit a másik mond, átfuttatom a szoftveremen, tényleg befogadom és hozzáteszek.

Hogy fog kinézni egy óra?

B.B.: Biztosan lesz játéktanulás, tehát együtt játszunk olyan játékokat, amit majd a tanárok tudnak használni az órákon.

V.Zs.: Ezek között vannak körjátékok, kiscsoportos játékok és páros gyakorlatok. A játékokról az élményeinket és a tapasztalatainkat is megbeszéljük. 

B.B.: A részt vevő tanítók nyilván egy közösségbe is belecsöppennek – már csak abból fakadóan, hogy lesz itt 14-20 ugyanolyan foglalkozású ember, akiknek azért ugyanaz a nyitottsága is megvan. Tehát mindenképpen keretet fogunk annak adni, hogy az ő általuk felvetett problémákra egyrészt mi is válaszoljunk, másrészt, hogy közösen találjanak rá válaszokat. Ezt is – mondhatni – improvizálni fogjuk, hiszen nem tudjuk, legfeljebb csak sejtjük, hogy milyen problémákkal jöhetnek, de ami felmerül ott és akkor, azzal is szeretnénk foglalkozni. 

V.Zs.: És ha már itt vagyunk, az előadói és a kommunikációs készségek fejlesztése járulékos következménye lesz a képzésnek. Mi itt beszélünk, használjuk a testünket, verbális és nonverbális jelekkel kommunikálunk, kapcsolódunk egymáshoz, a szemkontaktust gyakoroljuk. Tehát csupa olyan dologról lesz szó, amire bármelyik előadónak szüksége lehet. Különösen egy olyan embernek, aki emberekkel foglalkozik. 

A tanár is előadóművész?

B.B.: Előadóművész is. Szerintem egy tanár ideális esetben több szerepben is otthonosan mozog. Frontális helyzetben izgalmasan előad, projektmunka során ügyesen facilitál, vagyis segíti a csoport munkáját. És még hosszan sorolhatnám a különböző szerepeket. Nyilván, akik eljönnek hozzánk, szerintem mindent meg fognak tenni, hogy a lehetséges tanári szerepek választékából mindent meg tudjanak valósítani. Ebben hiszek.

Lehet még jelentkezni? Mik a legfontosabb tudnivalók a jelentkezéshez?

V.Zs.: Húsz hely van összesen. Ez egy egész évados képzés, tehát 5 alkalommal lesz szombati napokon egy napos workshop. Október, november, és aztán január, március, május. A képzést a társulat tagjai tartják. A Momentán Társulat honlapján keresztül lehet jelentkezni. 

B.B.: Még lehet jelentkezni! 2019. szeptember 30-ig várjuk a jelentkezőket.

(A kép forrása: a Momentán Társulat)

Kapcsolódó tartalmak