TanTrendi visszatekintő 2017 – pszichológia

Többnyire Gerencsér Dóra tanácsadó szakpszichológus, iskolapszichológus írásaival, érdekes, pszichológiai témájú cikkeivel is gazdagodott a TanTrend 2017-ben. Most ezekből válogatunk.

A TŰZ MEGŐRZÉSE KIÉGÉS NÉLKÜL

alt


Számos kutatás mellett a mindennapi tapasztalat is alátámasztja, hogy a nagymértékű stressz nyomot hagy a pedagógusokon. Megjelenik az arcokon, a hangulaton és a motiváción. Nyomás alatt nehéz rugalmasnak és lelkesnek maradni, a tananyaggal, a diákokkal, és az adminisztrációval való foglalkozás mellett saját magunkkal is kell törődnünk. Sok esetben ez kerül a lista végére, lehetőséget adva arra, hogy eluralkodjon rajtunk a fásultság és a feszültség.

http://tantrend.hu/hir/tuz-megorzese-kieges-nelkul

4 HELYZET, AMELY AZ ISKOLAPSZICHOLÓGUS KÖZBELÉPÉSÉT IGÉNYLI

alt


Számos alap-és középfokú oktatási intézmény alkalmaz iskolapszichológust, a szakember kapacitásai azonban általában szűkösek a rendelkezésére álló óraszám és a sok ellátandó gyerek miatt. Ennek kapcsán felmerülhet a dilemma, hogy minden esetben jelezzük-e felé a problémát, vagy inkább osztályon belül érdemes megoldást találni. Az alábbiakban olyan óvodai, illetve iskolai helyzetekre szeretném felhívni a figyelmet, amikor elkerülhetetlen a segítő szakember bevonása.

http://tantrend.hu/hir/4-helyzet-amely-az-iskolapszichologus-kozbelepeset-igenyli

BTMN AZ OSZTÁLYBAN: HOGYAN KAPHAT TERET AZ EGYÉNI BÁNÁSMÓD?

alt

A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekeket a szakvélemények alapján egyéni bánásmódban kell részesíteni, aminek kivitelezése nagy kihívást jelent a pedagógusoknak. Nehéz egyszerre megfelelni az egyes diákok igényeinek és a tanmenetek ettől eltérő elvárásainak. Az egyéni bánásmód kialakítása időigényes, kreativitást igénylő feladat, de megtérül a befektetett energia, amikor a különleges segítséget jól hasznosítja a diák.

http://tantrend.hu/hir/btmn-az-osztalyban-hogyan-kaphat-teret-az-egyeni-banasmod

HOGYAN LEHET ÉRDEKES ÉS HATÉKONY A SZÜLŐI ÉRTEKEZLET? – 5 TIPP

alt

A szülői értekezlet gyakran jelent megpróbáltatást a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt. Sokszor átélt élmény, hogy a szülők gyerekeik helyére beülve az iskolapadba átveszik a diákok viselkedését, és ugyanolyan passzívan és unottan vesznek részt az értekezleten, ahogy a gyerekek a reggeli órákon. Tanárként ilyenkor nehéz partneri szerepbe helyezkedni, ezért sokan nyúlnak a szokásos, frontális ismeretátadás módszeréhez, ami se nem élvezetes, se nem hatékony.

http://tantrend.hu/hir/hogyan-lehet-erdekes-es-hatekony-szuloi-ertekezlet-5-tipp

A SZEXUALITÁS HELYE ÉS SZEREPE ÓVODÁSKORBAN

alt


„Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta.” Az idézett népdal egy régi hagyományt elevenít fel: eredetileg a nagylányok énekelték villőzéskor, s csak később vált gyerekdallá. A jellegzetes virágvasárnapi népszokás alkalmával a leányok szalagokkal, kifújt tojásokkal feldíszített fűzfaágakkal – ezt nevezték villőnek − járták sorra a házakat. Ki gondolná, hogy finom szexuális utalásokat még a legártatlanabbnak tűnő dalok is rejthetnek, bár nem direkt módon, hanem metaforák formájában: az idézett dalrészletben a zöld ág a férfit, az aranykapu a nőt jelképezi.

http://tantrend.hu/hir/szexualitas-helye-es-szerepe-ovodaskorban