TanTrendre költözik a Mikkamakka

Új fejezet nyílt a Mikkamakka folyóirat életében: nagy örömünkre a TanTrend oktatási portálon kaptunk helyet, hogy kicsit módosított koncepcióval, de továbbra is változatos, izgalmas tartalmakat adjunk olvasóközönségünknek.

alt


Kedves Olvasóink!

Ezúttal a szülőket, pedagógusokat szeretnénk elsősorban megszólítani. A Mikkamakka folyóiratban eddig megjelent cikkekből, szépirodalmi szövegekből szemezgetünk, illetve új cikkekkel is készülünk, majd tesszük ezeket az online felületen könnyen, gyorsan átláthatóvá és elérhetővé. Valamennyi meséhez, vershez számos feladatot, játékot, foglalkozástervet készítünk, ezzel is könnyebbé és színesebbé téve szövegeink órai vagy esetleg otthoni, szabadidőben történő feldolgozását. 

Bízunk abban, hogy a könnyebb elérhetőség, a változatos feladatok segítik majd, hogy minél szélesebb körben válik elérhetővé és lesz a tanítási gyakorlatban is napi szinten használatos a minőségi kortárs és klasszikus gyerekirodalom.

Továbbra is szeretnénk könyv- és kulturális ajánlókkal segíteni az eligazodást a széles kínálatban, interjúkat készíteni neves szerzőkkel, illusztrátorokkal, és friss meséket, verseket kínálni az olvasóinknak.

Reméljük, a TanTrend eddigi látogatói is szívesen olvasgatják majd a cikkeinket, mint ahogy azt is, hogy a Mikkamakka hűséges olvasói is sok érdekes, hasznos, izgalmas írással találkoznak itt, és rendszeres, visszatérő látogatókká válnak!

Jó böngészést, olvasást, kellemes időtöltést kívánunk mindnyájuknak!

A Mikkamakka csapata nevében:

Pásztor Csörgei Andrea
főszerkesztő és

Besze Barbara 
szerkesztő