Tény-LEG? - Írók, művek, katedrák

Számos írónk és költőnk kezdte pályafutását – rövidebb-hosszabb ideig – tanárként. Nagyot tévedünk azonban, ha azt gondoljuk, kizárólag magyar nyelv és irodalom szakosok vannak közöttük. Alábbi példáink azt bizonyítják, hogy nincs két egyforma pályakép – és más-más formában hatottak íróinkra, költőinkre a katedrán eltöltött időszakok is.

A képen egy kéz ír, tollal.

Egy házitanító – Arany János

1851 májusában Kovács János természettudós, régi debreceni kollégiumi diáktársának közvetítésével vállalta el egy rövid időre Arany János a geszti Tisza Domokos nevelését. Az igen tehetséges és szorgalmas ifjút elsősorban poétikára tanította. Tisza Domokosról feljegyzik, hogy már igen fiatalon járatos volt a magyar, német, francia, majd az angol költészetben, „s Aranyt meglepte a helyes tapintat, a finom ízlés, mellyel az igazi szépet, az örök szépet meg tudta választani.” Kapcsolatuk a későbbiekben sem szakadt meg: „rövid személyes vezérlet után Arany János a derék ifjú költői fejlődésének levelei s bírálatai által adott irányt”. Mind Arany levelei, mind Tisza Domokos bizalmas hangú, ám tisztelettudó válaszai arról tanúskodnak, hogy kettejük között valódi mester-tanítvány viszony alakult ki, melynek az ifjú tragikusan korai halála vetett véget. Verseinek gyűjteményes kötetét a fiú halála után egykori nevelőjének közreműködésével jelentette meg édesanyja.

Egy reál szakos – Móra Ferenc

A fiatal Móra Ferencet 1896-ban, gimnazista korában, egy nyári vakáció alkalmával olyannyira megbabonázta a természet varázsa, hogy elhatározta, természetrajz-földrajz szakos tanár lesz.  Négy szemesztert hallgatott a budapesti egyetemen, ahol legkedvesebb tanára Mágócsy-Dietz Sándor, a botanika professzora volt; az ő hatására vált Móra kedvenc tantárgyává a növénytan. Feljegyzik róla, hogy „azok közé a ritka tanárjelöltek közé tartozott, akik kirándulások alkalmával meg tudták különböztetni a rozsot a búzától.” Egyetemi évei alatt igen sokat nélkülözött, tanulmányait sem fejezte be. Ő maga sokrétű érdeklődésében és szétforgácsolódó napjaiban látta a kudarc okát. Fanyar humorával ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Fölkerültem az egyetemre és egyforma lelkesedéssel hallgattam Beöthy Zsolttól esztétikát, Gyulai Páltól magyar irodalmat, Lóczy Lajostól földrajzot, Mágócsy-Dietz Sándortól botanikát… Természetes, hogy ennek nem lehetett jó vége. Egy huszonhárom éves ifjúból, aki úgy eltékozolta az életet – komoly dolgot csak egyet csinált: félévig segédtanár volt – nem lehetett más, csak író, vagy múzeumigazgató…”

Egy tanító és egyben tanár is – Kaffka Margit

Kaffka Margit – író, költő, a nagy sikerű Színek és évek című regény szerzője – elemi iskolai tanulmányait Szatmárnémetiben, bentlakó növendékként kezdte a Szatmári Irgalmas Nővérek iskolájában, ahol csaknem négy évet töltött. Középiskolásként a Szatmármegyei Nőegylet Nőipariskolájában és a Nagykárolyi Polgári Leányiskolában tanult, majd innen ismét a Szatmári Királyi Katholikus Tanítóképző Intézetbe, a Szent Vince Irgalmas Nővérek zárdájába ment. Kezdetben bejáró növendékként tanult, kosztosdiákként, sőt még az is felmerült, folytathatja-e tanulmányait, vagy tanuljon inkább kesztyűkészítést. Végül felajánlotta az intézmény vezetőjének, hogy ha befejezi a tanítóképzőt, cserébe egy évig fizetés nélkül tanít. Így is történt: 1898-ban kapta meg elemi népiskolai tanítónői oklevelét, s ezzel egy évet tanított a rend miskolci zárdájában bentlakó, fizetés nélküli tanítónőként. Írásaiban igen gyakran visszaköszönnek ezek az évek. 1899-ben felvették a pesti Erzsébet Nőiskolába, ahol 1902-ben szerezte meg magyar nyelv és történelem szakos oklevelét, polgári iskolai tanári diplomáját.

Egy gyógypedagógus – Gyurkovics Tibor

Gyurkovics Tibor író, költő, középiskolai tanulmányait követően a Gyógypedagógiai Főiskolán tanult tovább, majd ennek elvégzése után, 1953 és 1955 között pszichológusi oklevelet szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szépirodalmi hajlamaihoz mindkét intézményben hű maradt: itt is, ott is József Attila munkásságát választotta szakdolgozata témájául. Tanulmányai végeztével a Gyógypedagógiai Főiskola előadója, majd tanársegédje lett, miközben a főiskola Csalogány utcai gyakorlóiskolájában is tanított. „ Bárczi Gusztáv felejthetetlen ember számomra” – írta Gyógypedagógia és forradalom című írásában. – „Ma is áldom a sorsot, hogy ismerhettem. Azon kevés férfiember közé tartozott, akire könnyedén és egy helyből felnéztem… Bárczi aktivitása, segítőereje sugárzott a folyosókon, a tanórákon, az új gyógypedagógiai területek (például a pszichiátria) meghódításában, az egyszerű »kisegítő iskolák« kültelki osztályaiban és a vidéki intézetek eldugott fészkeiben éppen úgy, mint a gyakorlati speciálpedagógia lélektani megalapozásában. Bárczi egyetemi rangra emelte az addig pincébe dugott gyógypedagógiát.”

Egy „munkaközösség”

A latin–magyar szakot végzett írók és költők, akár egyfajta sajátos, évtizedeken átívelő „munkaközösséget” is létrehozhatnának: Babits Mihály, Juhász Gyula, Nemes Nagy Ágnes Szabó Magda és Imre Flóra is ezen a szakon végzett. Valamennyiük lírájára nagy hatást gyakorolt a klasszikus műveltség, az ókori kultúra mélyebb ismerete, megértése – sőt többükre a latintanítás is. Szabó Magda így fogalmazott latintanításról szóló írásában: „Az esztétikai nevelésnek a latin tanításában való megvalósítása régi probléma. Szakemberek és tanulmányi felügyelők jelentésükben foglalkoznak azzal, hogy a magas óraszám ellenére is nem olyan a latin tanítás eredménye, mint várhatnók. A gyerekek kínlódnak, ég bennük a jóakarat, mégsem boldogulnak a tárggyal. Sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel elméleti és gyakorlati téren egyaránt. Meggyőződésem, hogy a latin is könnyen tanítható, eredménye és osztályzási statisztikája semmivel sem marad alul bármely más idegen nyelv mellett. Az eredményes munka nem kíván csodát a tanártól, csak számolást a gyermek, s leánygimnáziumról lévén szó, a leánygyermek lelkével, és az esztétikai nevelés megvalósítását, alsó és felsőfokon egyaránt.”