Tény-LEG? - „Kell egy csapat!” – a kötelező olvasmányokban is

Ha a Szigeti veszedelemre, vagy az Egri csillagokra gondolunk – akár tanárként, akár diákként – nem feltétlenül a közösség jut róla eszünkbe. Holott éppolyan fontos eleme mindkettőnek a közösség, mint az igen népszerű háborús filmeknek.

A képen eger ostroma látható

Bandaregények

A Pál utcai fiúk a gyermek- és ifjúsági regények kategóriáján belül a bandaregények csoportjába sorolható. (Hasonlóan Erich Kästner Emil és a detektívek, valamint Csukás István: Keménykalap és krumpliorr című regényéhez.) Az ilyen típusú művek középpontjában rendszerint olyan gyerekcsoport áll, amely eredményesen lép fel egy külső veszéllyel szemben. Ennek feltétele, hogy kialakuljanak a csoportbeli szerepek (a vezértől a csoporteszményt megtagadó árulón keresztül a közlegényig). A bandaregények témája – amint az a felsoroltakra is jellemző – sok esetben nyomozás, vagy csoportok közötti összecsapás, netán valamilyen közös műalkotás vagy produkció létrehozása (esetleg ezek keveredése).

A bandaregények igen népszerűek az olvasók körében. Nem véletlenül, hiszen az ember eredendően csoportlény és könnyen azonosul egyik vagy másik szereplővel. Általánosságban is igaz, hogy egy adott csoport működése akkor lesz sikeres, ha valamennyi tagja megtalálja benne saját szerepét és feladatát, illetve ha ez a közösség jól láthatóan képes elkülönülni más csapatoktól (például közös alapelvek, erkölcsi hozzáállás alapján). Ilyen témájú könyvek olvasása során az olvasó akaratlanul is a formálódó csoport tagjává válik, önkéntelenül is kiválasztja magának azt a hőst, akivel lelki alkatának megfelelően rokonságot érez. (Sőt, az sem ritka, hogy a műben szereplő ellenfél vagy „ellenséges csoport” idegenné és ellenszenvessé válik számára.)

„Tökéletlen közösség” – tökéletes megoldásokkal

A bandaregények alapvető tulajdonságait természetesen számos vonással gazdagíthatja az író. Molnár Ferenc regényének esetében is érdemes megfigyelni, hogy a Pál utcai fiúk egyenként gyengébbek és olykor esendőbbek is a vörösingeseknél (gondolhatunk itt Áts Feri erejére – nem is beszélve a Pásztor testvérpár hasonló tulajdonságairól). Gyakran kisszerű vitákba bonyolódnak – mint Kolnay és Barabás, vagy akár a Gittegylet tagjai – és egyikük sem tökéletes: a hiú Csele, a lassú észjárású Csónakos egyaránt azt sugallja az olvasónak, hogy ezek az alakok hasonló nehézségekkel, hibákkal küzdenek, mint ő. A Molnár-regény csapatának olyan problémái vannak (az eltérő habitusú tagok révén), amelyekhez hasonlókkal bármelyik „hétköznapi” közösségnek szembe kell néznie. Az ilyen témákkal foglalkozó epizódoknak feszültségfokozó hatásuk van – tehát írói szempontból sem elhanyagolható jelenlétük.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az efféle nehézségekre vagy veszélyekre a bandaregények rendszerint megoldást is kínálnak: az említett konfliktusok ellenére a Pál utcai fiúk képesek az együttműködésre, felülemelkednek a vitákon. Ez azért is lehetséges, mert a lényegi kérdéseket illetően azonos álláspontot képviselnek: egyikük számára sem kérdés, hogy meg kell védeni a grundot – mégpedig az alapvető becsületkódex irányelveinek megtartásával. Ez teszi lehetővé, hogy egységesen és fegyelmezetten lépjenek fel a náluk jóval „katonásabb” vörösingesekkel szemben. A közös alapok segítségével az egyes szereplők arra is képesek, hogy felülemelkedjenek egyéni hiányosságaikon, sőt nem egyszer ezekből kovácsolnak erényt – legjobb példa erre a félénknek ismert Nemecsek önfeláldozása.

„Banda” az eposzban

Az Egri csillagok vagy a Szigeti veszedelem természetesen nem bandaregény – utóbbi már csak formai sajátosságaiból adódóan sem. Mégis számos olyan vonása van mind az eposznak, mind a történelmi regénynek, amely rokonítható a bandaregényekével. A fent elemzett, közösségi működésre vonatkozó tulajdonságok is felfedezhetők az Egri csillagokban és a Szigeti veszedelemben is.

Ezeken túl a Szigeti veszedelem, az Egri csillagok és a Pál utcai fiúk történéseit is alapvetően az befolyásolja, hogy egy adott csoport veszélybe kerül – az említett esetekben a törökök, vagy éppenséggel a vörösingesek révén. A történtek hatására a közösség maga is épül: kialakulnak – és az olvasó számára is ismertté válnak – a vezetői szerepek. A cselekmény előrehaladtával egyre nő a külső veszélyeztetés – A Pál utcai fiúkban a zászlólopás, a másik két műben az ellenség közeledése, a harcok kezdete révén. Ugyanakkor egyre erősödnek a közösség belső konfliktusai is – elsősorban az árulások és viták révén –, ráadásul egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a csoport igen gyenge az ellenfél túlerejével vagy becstelen eszközeivel szemben. A végső összecsapás azonban igazságot szolgáltat: nem vallanak szégyent a közösség vezetői és hőssé válnak a leggyengébbek is – igaz, többnyire áldozatok árán.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy mindhárom részletesen bemutatott, tananyagban szereplő műben kulcsszerepet kap a közösség: valamennyiükre igaz, hogy ki-ki megtalálhatja benne szerepét és jelentőségét a hőstől a közlegényig. Mindhárom mű azt sugallja, hogy kellő akarattal, lelkierővel a közösség leggyengébbnek számító tagja is meghatározó szerepet kaphat a csoport életében. Ugyanakkor egyik mű szerzője sem hallgatja el, hogy vannak olyan külső tényezők, amelyek a közösség hatáskörén kívül esnek – s ezekkel szemben még a legjobban működő csoport is tehetetlen: a magyarok nem győzhetik le a török túlerőt, Gárdonyi utal Eger későbbi elestére, a Pál utcai grundot eladják. Ugyanakkor mindhárom mű módot kínál arra, hogy olvasója átérezze: ezek a kudarcok felhasználhatók az egyéniség – és nem ritkán egy tágabb közösség, vagy akár a későbbi nemzedékek – építésére és gazdagítására.

Érdekes, hogy a fenti, közösségekre vonatkozó meglátásokat a filmipar is szívesen használja – különösen a háborús történetek esetében. Egy ismert magyar filmproducer ezt A piszkos tizenkettő sémájaként említette, utalva az 1967-ben készült film hasonló elemeire utalva. A bandaregények alapvonásai tehát széles körben ismertek és népszerűek – érdemes tehát ilyen szemszögből is megvizsgálni néhány iskolai olvasmányt.