Tény-LEG? - Kulisszatitkok az Abigél forgatásáról

Azt hinnénk, hogy – a televíziós sorozat máig tartó népszerűsége és számtalan ismétlése révén – már mindent tudunk az Abigél mozgókép változatáról. Holott számtalan kulisszatitok ismerhető meg a nyomtatásban is megjelent forgatókönyv és a korabeli sajtó tanulmányozása révén – elsősorban a film két fő erősségéről: a forgatókönyvről és a színészvezetésről.

Részlet a filmből


Ami a regényből kimaradt

A film forgatókönyvét a regény írója, Szabó Magda jegyezte – aki igen jó munkakapcsolatot ápolt a rendezővel, Zsurzs Évával: nyilatkozatai szerint azért tartotta kitűnő partnernek, „mert a szcenáriumhoz csak akkor nyúl hozzá, ha valami elháríthatatlan akadály miatt azt egy kissé át kell szabni.” A négyrészes tévéfilmből – természetesen – a könyv számos jelenete kimaradt. Sőt, az eredeti forgatókönyv eleje és vége is módosult a végleges változatban: eredetileg Gina utolsó, otthon töltött estéjével kezdődött volna. Így viszont gyakorlatilag spoilerrel indul a végleges változat: a bevezetőben az ellenállók tervezik Gina Árkodra költözését – ráadásul sőt, Garas Dezső jellegzetes orgánuma is hallható, aki jelzi, hogy a lánykára Abigél is vigyázni fog a Matula Intézetben. Vagyis a mű két „kulcsinformációja” (Gina Árkodra költözése és Abigél kilétére) már a film első két percében konkrét utalások vannak… Tény persze, hogy a tévésorozat közel sem kriminek készült… A regény és a Szabó Magda által írt forgatókönyv egyaránt Gina monológjával zárul – melyből kiderül, hogy rájön, kicsoda Abigél. A végleges változatban Horn Mici világosítja fel erről… 

Vannak olyan részek is, amelyeket felvettek ugyan, de a vágás során elhagytak a végleges verzióból. Példa erre a kirándulás (amelyről egyébként már publikáltak a filmben nem látható kockát). Különösen érdekes ez abból a szempontból, hogy néhány fontos mondata a regényből is hiányzik. Példa erre az egyik szerelmi jelenet: „Az ötödik osztály már elég fáradt volt, óriási fűzfa kosarakban hordta át a leszedett és már osztályozott almát a síneken a présházhoz, a töltésen ezúttal Kőnig volt az ügyeletes, Zsuzsanna és Kalmár az osztállyal együtt dolgozott. (…) Kalmár beszélt valamit, ami nem tetszhetett Zsuzsannának, mert a prefekta egyszer csak megállt, hátrakiáltott Czillernek, jöjjön segíteni az osztályfőnök úrnak, s leeresztette a kosarat a földre. A legszebb almák kupacához lépett, aztán Oláht érte futtatta egy puttonyért, s azt kiáltotta Kalmárnak, folytassa csak helyette Czillerrel a hordást, most jut eszébe, hogy összeválogat egy puttonyravalót a püspök úrnak is. »Nem akarja tovább hallgatni, amit mondott neki – érezte meg Gina. – Vajon miről volt szó?«” A forgatókönyvből kiderül: egy félig kimondott szerelmi vallomás volt a beszélgetés tárgya:

„– Zsuzsanna testvér, valamit meg kell mondanom magának.
– Nem!
– Tudja úgyis, de tőlem is meg kell hallania.” – és ezt a vallomást nem hallgatja meg Zsuzsanna.

Fiatalasszony – intézeti egyenruhában

Régi színházi közhely, hogy Shakespeare 14 éves Júliájának eljátszásához legalább 30 év színházi tapasztalatra van szükség. A megoldás többnyire az arany középút – ahogyan az Abigél esetében is: a könyv szerint tizennégy éves Gina (ez mindjárt a könyv első lapján kiderül) – ennek megfelelően ötödik osztályos. A filmváltozatban két évvel idősebb az osztály: Gináék hetedikesek (vagyis 16 év körüliek). A valóságban 22-23 éves fiatal színésznők játszották a matulásokat. Vitay Georginát egyenesen az akkor 25 esztendős, férjezett Szerencsi Éva. Sokan közülük egy osztályba is jártak az – akkor még – Színművészeti Főiskolára: így Zsurzs Kati (Kiss Mari), Rátonyi Hajni (Murai), Gelecsényi Sára (Szabó Anikó), Dzsupin Ibolya (a felolvasó, Kun), Németh Nóra (Salm Gizella) valóban – igaz, főiskolai – osztálytársak voltak. 

Ugyanebből az osztályból több fiú is statisztált: Barbinek Péter razziázott Horn Micinél, Dimulász Miklós – az árkodi ellenállók egyikeként Gina útját segítette Horn Mici házáig. Nem véletlen, hogy – a Zsurzs Éva rendező színészvezetését egyébként is dicsérő kritikusok egyike egyenesen így fogalmazott: „a legkisebb lányszerepekben is jellemek villannak fel, jól megkülönböztethető lányegyéniségek, miközben a tehetséges színészek önfeledt természetességgel élik át Matula-életüket. Régen láthattunk olyan egységes színvonalú színészi játékot tévéfilmben, mint amilyet a négyrészes Abigél produkált.” A hivatalos elismerés sem váratott magára: Rómában, a sorozatfilmek nemzetközi fesztiválján az Abigélben nyújtott játékáért Szerencsi Évának ítélték a legjobb női alakítás díját.

Amit eljátszanak a színészek – és amit nem

Vannak eljátszható és eljátszhatatlan instrukciók… E tekintetben ki szerencsésebb volt a filmben, ki kevésbé. Egyértelműen a „vesztesek” közé tartozik Schubert Éva, aki a filmben láthatóan kissé szétszórt (mondhatni: „elvarázsolt”) Gigus tanárnőt alakítja. Nincs ember azonban, aki a látottak alapján megmondaná, mi motiválja ebben: a karácsonyi jelenetben, amikor is Gina kétségbeesetten telefonálni próbál, az átszellemült Gigus tanárnővel találkozik. Csak a szerzői instrukcióból derül ki: imént kérték meg a kezét. Telefonon. Sajnos, ezt a nézők nem hallhatták… 

Vannak viszont, akik szerencsésebbek – és élnek is a helyzettel: a Mráz urat játszó Végvári Tamás gondosan – és látványosan – végigméri Ginát, amikor az igazgató véletlenül megszólítja a növendéket. Nincs rá szerzői instrukciója – mégis, ez az a jelenet, ahol először látja meg Ginát, akinek a későbbiekben szökését segítve megmenti az életét. Ehhez hasonló alakításra ad lehetőséget a németek bevonulását hírül adó altiszt jelenete: a Bánki Annát játszó Egri Kati elképedten, magáról megfeledkezve ugrik ki a padból, amikor szóba kerülnek az elhurcoltak.

Van viszont egy olyan szereplő, akinek alakítása homlokegyenest ellenkező a szerzői elképzeléssel, mégpedig úgy, hogy ennek ellenére hű marad hozzá. Erre a bravúrra – utolsó televíziós szerepében – a már nagybeteg Bást Lajos volt képes. Abban a jelenetben, mikor katonatiszti „kérésre” – azaz Kuncz Feri kívánságára sem adja ki Vitay Georginát az intézetből, a következő instrukciót találjuk: „nagyon lassan beszél, most nő fel önmaga kicsinyes formája fölé, most ő a Matula, a protestáló erőd, a szavatartó szigorúság”. Básti Lajos voltaképpen végig ezt a figurát alakítja, azaz minden gesztusán ez a – kicsinyesnek semmiképp sem nevezhető – mélységes belső erő, tartás és szigor süt át.