„Tündérország boldogsága rajtunk múlik” - a TanTrend színházi ajánlója

Szabó Magda az azonos napon odaítélt, majd visszavont Baumgarten-díj utáni hallgatás éveiben írta egyik, gyermekeknek szóló művét, a Tündér Lalát. Készült már belőle tévéfilm, hangoskönyv, most pedig egy egészen új feldolgozással vitték színpadra a művet. A TanTrend a Magyar Színház előadásán járt.

alt


A nem hétköznapi nevelést kapott Szabó Magdát egészen kicsi gyermekkorától egyenrangú partnerként tekintették szülei, amiről az írónő többször nyilatkozott. Ahogy ő maga fogalmazott egy televíziós portréban, „nem szabályos mértékkel szerettem anyámat, és ő engem, nem szabályos mértékkel szerettem apámat, és ő engem.” Szabó Magdát ennél fogva meg sem próbálhatták korlátozni, hagyták neki felfedezni a világot, akár maga körül, akár a könyvekből. (Talán innen eredeztethető Tündér Lala kíváncsisága, dacossága a szabályok ellen.) A hihetetlen fantáziavilággal megáldott Jablonczay Lenke (Szabó Magda édesanyja) estéről-estére a tündérvilág kitalált történeteit mesélte lányának, ezért is álltak ezek a történetek közel a későbbiek során elhallgatásra ítélt írónő szívéhez: „volt rá időm, az én kezemet nem figyelte senki, mivel foglalkozik, ha tanítás után hazaérek, s nem kérdezték, mit teszek vasárnap, vakációban vagy éjjelente.” A Tündér Lala is azok közé a történetek közé tartozik, amely a képzelet határát átlépve egy öntörvényű világba viszi el olvasóját, egyfajta álomvilágba, ahol olyan örökérvényű értékek jelennek meg, mint a hűség, a becsület, a ragaszkodás, az igazság. Szabó Magda többek között a Tündér Lalával is az olvasóknak, rajtuk keresztül pedig a társadalomnak üzen az ifjúsági műben megfogalmazott vágyakon keresztül.

alt


A Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínházi rendező szakirányon végzett Halasi Dániel több sikeres ifjúsági előadást jegyez rendezőként, idén október 27-én épp a Tündér Lalát mutatták be a Magyar Színházban. Gyerekek, sőt még a felnőtt közönség számára is izgalmas, vizualitását tekintve újdonságként izgalmas előadás született sokak kedvenc ifjúsági regényéből. Kevés díszlettel (Kovács Yvette Alida tervei alapján), inkább a fényfestés technikáját segítségül hívva bilincseli a székekbe nézőit az előadás, hiszen a néhány jelzésértékű díszletelemen (különböző méretű hengerek, szalagok) túl nem is igen szükséges a történethez más, nem is vágyunk többre. Azt a bizonyos többet ugyanis megkapjuk a szereplők jelmezeitől, amelyek szintén nem hivalkodóak, éppen elegendőek, ám érezzük bennük a tündérvilág jellegzetességeit. Legjobb példa erre Dagi, az óriás, de említhetnénk Aterpatert is, akiről megjelenése pillanatában sejtjük, hogy nem a kedvenc figuráink közé fog tartozni. A dramaturgia, a történetvezetés könnyed, és valóban magával ragadja a gyerekeket, az interakció, a történetbe való bevonás pedig nyitottabbá teszi a gyermekkorú nézőket (is): Lala lejön a színpadról, amikor édesanyja, Írisz szárnyait ellopva az emberek világába kirándul, de akkor is számít az ifjú nézőkre, amikor azok gondjaira bízza a száműzetésben tengődő Gigit, a kissé kotnyeles egyszarvút. Nem kötelező, inkább várt elemként tekintünk ezekre az interakciókra, mivel a gyerekek őszinte kíváncsisága szinte várja, igényli ezt a fajta bevonódást. 

Szintén az előadás mellett szól a zene (Monori András munkája), amely az első pillanattól magával ragadja a nézőt: nem unalmas, hanem épp a tündérvilágot szimbolizálja ez is, hozhatnánk példának Lala hegedűjátékát. Ám szükségtelen kiemelni, hiszen a zene minden egyes mozzanata az előadást erősíti. Csakúgy, mint a figurák megformálása: Döbrösi Laura, mint Gigi, a gyerekek kedvence, Lalánál az sem zavaró, hogy nem fiú, hanem lány játssza Sirkó Eszter személyében. Hiszen ez a Lala egy vagány, jószívű, bármelyik hétköznapi kisfiúval azonos Lala: néha ő is füllent, szereti az anyukáját, kedveli a csínytevéseket. Amalfi kapitánynak elhisszük, hogy egyenrangú társa lesz Írisznek, sőt, még Aterpaterre sem haragszunk a mesejáték végére, hiszen megkapja „büntetését” azzal, hogy kezdhet mindent elölről. Olyan előadás született az egykori Nemzeti Színházként működő Magyar Színházban, amely alapvető emberi értékekkel, tulajdonságokkal szembesíti az ifjúságot, amelyekre manapság igen nagy a szükség. Lehet ugyan hazudni, átlépni a határokat, megszegni a szabályokat, ám annak a következményeit viselni kell, ahogy tette Tündér Lala is, mégis meg kell tartani a becsületet, a ragaszkodást, az igazságosságot, a jószívűséget. A Szabó Magda munkásságát ismerő néző számára vissza-visszacseng az írónő hitvallása is, édesanyjához fűződő kapcsolata, szellemi öröksége. A mesejáték végén énekelt Tündérország dalának szövegét pedig mondanivalója és hangulata miatt érdemes többször meghallgatni az előadásra érkező gyerekeknek, osztályoknak.

http://pestimagyarszinhaz.hu/tunder-lala/