„Ugyanaz”, de más I.

Számos olyan könyvet ismerünk például, amelynek szerzője a folytatásban nem csupán a cselekményszálat szőtte tovább, hanem újabb fontos tartalmakat épített a regénybe. Jó alkalom, érdekes kaland a nyáron folytatásos történeteket (újra)olvasni. Jó példát adnak erre Erich Kästner Emil-könyvei is.

alt


Megszokhattuk már, hogy egy-egy ismert és sikeres műnek gyakran készül el (sokadik) folytatása is. Bosszankodva tapasztalhatjuk sokszor azt is, hogy számos esetben a későbbi művet (műveket) nem feltétlenül az alkotói fantázia, szerzői mondanivaló indokolta… Szerencsére számos kivételt ismerünk ezalól. Vélhetően alkalmunk nyílik arra is, hogy nyugodtabban, mélyrehatóbban élvezhessük a szerző rejtett gondolatmenetét is.

Erich Kästner egyik legizgalmasabb műve az Emil és a detektívek, valamint folytatása, az Emil és a három iker. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az 1929-ben kezdődő Emil-történetet a kötet megjelenése utáni évben megfilmesítették és több feldolgozást követően 2002-ben mai környezetbe helyezve is leforgatták.

Szakértők és beavatatlanok

Erich Kästner humora már az Emil és a detektívek első lapjairól is kitűnik. Különösen élvezhető és szerethető humorforrása mindkét műnek, ahogyan a szerző „bepillantást ad” írói műhelyébe. („Nektek nyugodtan megmondhatom: ez a dolog Emillel teljesen váratlanul ért. Tulajdonképp egészen más könyvet akartam írni.”) Az írói kulisszatitkok megismertetése (és az áttekinthetőség) jegyében a szerző mindkét kötetében „kilistázza” a legfontosabb „tételeket” – szereplőket és helyszíneket. „Mindenekelőtt tehát, mielőtt nekikezdenék a folyamatos mesének, leírom azt a bombazáport, amely az Egésznek részleteit, az egyes ötleteket és emlékeket a szobámba s a fejembe zúdította. Talán szemfülesek vagytok, s a különféle elemekből magatok is összeállítjátok a Mesét, még mielőtt én elmondanám! Olyasféle munka volna, mintha építőkövekből egy pályaudvart vagy egy templomot kellene felépítenetek, de nincs hozzá tervrajz, a hozzá való köveket pedig egytől egyig mind el kellene használni.” Ezzel egyrészt rendkívül áttekinthetővé teszi a történtet, másrészt sajátos módon bevonja az olvasót is a történetbe. A második kötetben röviden ismerteti az első kötet tartalmát, sőt fontos szerep jut a történetben az Emil és a detektívek című kötetből készült filmnek is. A második kötetben külön írt előszót a „szakértőknek” (akik olvasták az első részt) és a („beavatatlanoknak”).

A „továbbvitt” cselekményszálak

A folytatásos regény egyik legizgalmasabb kérdése: hogyan lehet továbbvinni a cselekményszálat. Természetesen megmaradnak a „régi” szereplők (esetleg újabb változások történnek az életükben: villát örökölnek, pótapát kapnak). Néhány szereplő újabb státusba kerül – kulcsszerepe lesz Jeschke törzsőrmesternek, a pikolófiúnak. Jobban, illetve újabb szerepkörben is megismerhetünk néhány korábbi szereplőt ([spoiler] a kalandokban az első kötetben passzivitásra kényszerített Kiskedd lesz az egyik kulcsfigura, a nagymama bölcsessége megváltoztatja Emil további sorsát – ám Kalapocska „pajtásból” a fiúkkal csak módjával kalandozó „hölgy”, „kisasszony” lett a második kötetben.)

Az újabb kalandokon túl olyan kérdések is felmerülnek a kötet lapjain, mint például a felnőtté válás és felelősségvállalás kérdései. Szó esik a hírnévről és az ezzel kapcsolatos valós és valótlan tartalmakról. Sőt arról is, hogy hogyan, miképp, milyen formában kérjünk segítséget a felnőttektől. Akár olyan esetekben is, amikor a gondviselők akarva-akaratlanul nem tudnak segíteni rajtunk. A szerző tehát nem riad vissza a kényes kérdésektől sem – mindezt azonban szinte észrevétlenül teszi. Holott könyveinek legalább ennyire fontos tanulságai közé tartoznak azok a momentumok is, amelyek arra vonatkoznak, hogy a tolvaj elfogására készülő Emil tájékoztatja a családját hogylétéről (hogy ne aggódjanak miatta) – illetve az is, hogy miként és milyen tanácsot kap nagyanyjától a nevelőapját érintő kérdésben.

Kästner még arról sem feledkezett meg, hogy – hihetetlenül szellemesen – egy a témához tartozó német klasszikust, jelesül Goethe Wilhelm Meister vándoréveinek bizonyos passzusait idézze az Emil és a három ikerben:

„Goethe szerint természettől fogva szinte rejtve megvan bennünk minden, amire az életben szükségünk lesz. És ugyancsak Goethe szerint mindez magától kifejlődhet. Nem muszáj minket állandóan noszogatni. Szabályokkal meg felügyelettel meg osztályzatokkal. - Apjára sandított. 

- Ugye tudod, öregúr, hogy nem rád célzok. De a legtöbb szülőnek és tanárnak merőben tévesek a nézetei.

Fenemód nehéz ám a gyerekeket nem túlságosan sokat, de nem is túlságosan keveset nevelni - vélte a tanácsos. - És minden gyerek egyedi eset. Az egyik könnyedén kifejleszti vele született képességeit. A másikból harapófogóval kell kihúzni, különben sosem bukkannának felszínre. - Letelepedett. - Majd ti is megtudjátok, milyen az, ha nektek is lesz gyereketek.

Én már előre örülök neki - mondta Emil.

Na de néha bele is lehet őszülni ám! - mondta a tanácsos. Fiára sandított. - Ugye tudod, fiam, hogy nem rád célzok.”

Kalandok – szárazon és vízen

Kästner történetvezetése rendkívül izgalmas és fordulatos – amellett, hogy nem ír hihetetlen történeteket. Azaz a cselekmény alapvetően reális alapokon áll – annak ellenére, hogy a szerző szó szerint az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket az olvasók számára. Emellett olyan művaji „klasszikusokra” épít, mint a krimi és a kalandregény. (Mindkét regényében felfedezhető némi filmszerű eszköztár is, az első kötetben az akciófilmek, a másodikban – a korlsbütteli varietéről szóló részben – a 30-as évek filmjeinek „show-betétei” köszönnek vissza és az olvasók a mozimatinék világából is ízelítőt kapnak.) 

Tolvajfogás, üldözés, konspiráció, álruha az első kötetben – nyári kalandok, vitorlázás, lakatlan sziget, tengerparti üdülőhely filmbemutató a második történetben… Kästner történetei tehát kiváló, szórakoztató  és egyben igen tanulságos olvasmányok a nyárra. A bennük felmerülő helyzetek számos beszélgetés alapját jelenthetik a következő tanévben is.