„Ugyanaz”, de más II.

Számos olyan könyvet ismerünk, amelyek szerzői a folytatásban nem csupán a cselekményszálat szőtték tovább, hanem újabb fontos nézőpontokat is építettek a történetekbe. Már csak ezért is érdekes kaland a nyári szünetben folytatásos történeteket (újra)olvasni. Például egy-két Jean Webster-regényt.

A képen a könyv borítója látható.
 

 

Jean Webster neve kevésbé ismert a magyar olvasóközönség előtt – noha regényei olykor-olykor szerepelnek egy-egy, ajánlott olvasmányokat tartalmazó listán. A fiatalon elhunyt amerikai írónőnek volt kitől örökölnie írói vénáját: Mark Twain (egyebek mellett Tom Sawyer és Huckleberry Finn „atyja”) unokahúgaként látta meg a napvilágot. Nevét a magyarul is megjelent Patty-könyvek tették ismertté, a legnagyobb elismertséget azonban Nyakigláb apó című, 1912-ben megjelent műve hozta meg számára. A mű számtalan színpadi feldolgozást megért és musicalt is írtak belőle – noha (levélregényről lévén szó) nem lehetett egyszerű az adaptáció. Jelen írásunkban erről a kötetről és folytatásáról, a Kedves Ellenségem!-ről ejtünk szót.


Lányregény, levélregény… fejlődésregény?

A Nyakigláb apó sikerének titkát nehéz pár szóval megfejteni – néhány szempontot azért érdemes megemlíteni. A történet egy árvaházban nevelkedő kis-nagylányról Jerusha (Judy) Abbottról szól, aki élete egy váratlan fordulata következtében főiskolásként kezdheti meg felnőtt életét. Minden hónapban levelet kell írnia számára ismeretlen pártfogójához (akit leveleiben Nyakigláb apónak nevez). Ez a kiindulóhelyzet (árvalány felnőttkora hajnalán idegen környezetbe kerül) eleve kiváló táptalaja a lányregényeknek és a romantikus történeteknek. Ebből a műből sem hiányzik a szerelem és a hivatáskeresés kérdésköre sem. A személyes hangvételt éppen a levélregény-forma biztosítja, hiszen ennek révén közvetlenül „pillanthat be” az olvasó Jerusha gondolataiba és mindennapjaiba.

A történet azonban bizonyos értelemben „fejlődésregény” is, hiszen a hősnőnek (árvaházi életéből adódóan) korábban nem volt alkalma megismerni, megtanulni azt a világot, ami választott hivatásához, az irodalmi pályához vezetett volna. Ez a módszer alkalmat ad arra, hogy az olvasó – éppúgy, mint a főszereplő – megismerkedjen az angol nyelvű irodalom és kultúra néhány alapvető elemével. Jól példázza ezt a következő idézet is: „Ezer és ezer olyan dolog van, amit minden más lány megtanul családja körében, otthonában, barátai között vagy könyvekből, ami számomra teljesen ismeretlen maradt, amiről soha életemben nem hallottam. Példának okáért: Sohasem olvastam a »Lúd Anyó«-t, a »Copperfield Dávid«-ot vagy az »Ivanhoe«-t, a »Hamupipőké«-t, a »Kékszakáll«-t vagy a »Robinson Crusoe«-t vagy a »Jane Eyre«-t vagy az »Alice Csodaországban«-t vagy éppen bármit is Rudyard Kipling írásaiból. Nem tudtam, hogy VIII. Henrik többször házasodott meg, mint egyszer, nem hallottam még eddig Darwin tanításáról, és nem tudtam, hogy R. 
L. S. nem más, mint Robert Louis Stevenson nevének rövidítése, és hogy George Eliot nő, noha George férfinév. Soha életemben nem láttam még a híres »Mona Lisá«-t, és (ugye, el sem hiszed, pedig hát igaz) sohasem hallottam Sherlock Holmesról.”

A Webster-regény tudatosan követi az angol nyelvű regényirodalom hagyományait, a hősnő különösen gyakran említi meg a Brontë-nővéreket: „Van valami ezekben a Brontëkben, ami engem bámulatba ejt. A könyveik, az életük, a szellemük. Honnan szedték? Amikor olvastam a kicsi Jane bánatáról és sok bajáról a jótékonysági iskolában, úgy felizgattam magam, és olyan dühbe gurultam, hogy egy nagyot kellett járnom, míg kiszellőztettem haragomat. Ha valaki együtt tudott vele érezni, úgy én voltam az.”

A fentiekben fejlődésregényként és művelődéstörténeti értékek hordozójaként értékeltük Webster Nyakigláb apóját – nem szabad említés nélkül hagynunk, hogy igen izgalmas, fordulatos és humoros mű. „Múlt pénteken az intézeti vezetőnő meghívott minket, akik nem utaztunk el vakációzni, »főzőcskére«. […] Nagyszerű mulatság volt, bár már jobb süteményt is ettem, mint azt, amit mi kotyvasztottunk össze. Mikor végre elkészültünk vele, és a konyha, az ajtókilincs és mi valamennyien egyformán ragadtunk, körmenetet rendeztünk, fehér kötényben és sapkában, főzőkanállal, konyhakéssel, tálalóvillával, nyárssal, serpenyővel felszerelve, végig az üres folyosókon a tanári szobáig, ahol vagy fél tucat tanár és nevelő töltötte csendes nyugalomban az estét. Szerenádot adtunk nekik; diákdalokat énekeltünk, és az általunk készített frissítőkkel, édességgel kínáltuk meg őket. Udvariasan, bár gyanakodva fogadták el süteményeinket. Mikor otthagytuk őket, még nagyban kínlódtak azzal a rágós anyaggal, amit mi süteménynek neveztünk.”

És a folytatás?

Jerusha Abbott története [spoiler] lányregényhez méltóan „révbe éréssel” zárul. Milyen folytatása lehet egy szépen lekerekített, tanulságoktól sem mentes romantikus történetnek? Például az „alapmű” „fordítottja”. Azaz egy olyan levélregény, amelyben (főképp) az előző regény írójához szólnak az írások. Egy olyan mű, amelyben egy gazdag lány kerül árvaházba – Jerusha Abbott egyik barátnője, Sally McBride kerül annak az árvaháznak élére, amelyben barátnője a gyermekéveit töltötte. 

Mi nehezebb? Száztizenhárom árva gondját viselni, egy árvaházat eligazgatni minden szakmai tapasztalat nélkül – avagy puhára főzni, mosolyra fakasztani egy mogorva, goromba, ámde tiszteletre méltó skót orvost?” – sorjáznak a kérdések a fülszövegben. Sőt, ezeket továbbiakkal is kiegészíthetjük: Sikerül-e megreformálnia az intézményt? Búcsút mond-e korábbi társasági életének? Változik-e ő maga is? [spoiler] Eláruljuk: igen. (Sőt párra és társakra is talál „vállalkozásához”.) A humora azonban szerencsére a regény végére sem változik.
 

Kapcsolódó tartalmak

„Ugyanaz”, de más I.

Számos olyan könyvet ismerünk például, amelynek szerzője a folytatásban nem csupán a cselekményszálat szőtte tovább, hanem újabb fontos tartalmakat épített a regénybe. Jó alkalom, érdekes kaland a nyáron folytatásos történeteket (újra)olvasni. Jó példát adnak erre Erich Kästner Emil-könyvei is.