Ungon-berken túl…

A mai mese a meseszók egyik érdekes csoportjáról szól, és csak részben lesz nyelvészkedős. Inkább kikapcsolódásnak szánom. Olyannak, mint a napnyugtával, az éj sejtelmes birodalmának közelgő eljövetelével befogadható finom és lágy érintés, könnyebb holnapért sóhajtva és beteljesülő, szép álomra várva.

A reggeli olvasóknak pedig jó reggelt kívánok, mert ez egy kávé mellett is átélhető, áttetsző, ébresztő szösszenet lesz szándékaim szerint.

alt

Egy kis rágódás a szavakon

Mindig kérdezem magam, hogy vajon léteznek-e egyáltalán teljesen gyökértelen és értelemmel nem rendelkező szavak? Talán nem… Még a pricc-pracc és a prucc sem az. De fordítsuk komolyabbra.

A népi kiszámolók, a gyermekmondókák első hallásra például érthetetlenek, ezért értelmetlennek is tűnnek. Holott ezek nekem a régi korok varázslásait, a gyógyító, a rontó-ártó vagy a szerelmi ráolvasásokat és a varázsigéket idézik. – Mi már tudjuk, mennyire betegít a rossz szó, és mennyire fontos a jó szó, vagyis a „gyógy” szó mindannyiunknak, hisz az is a jóból ered. (http://tantrend.hu/hir/jo-java-so-sava-borsa)

Ahogy ezt a szóvarázst nagy költőnk és minden titkok tudója, József Attila meg is idézte például a Regös ének című versében:

Koromorrú bikát fejtem,

rege, róka, rejtem,

sorsot nézni bikatejben,

rege, róka, rejtem.

Hét csöböröm jó vasában,

rege, róka, rejtem.

[…]

A magyar népi hitvilág szerint egyébként a bűbájosságot tartalmazó szövegek el is vesztik a hatásukat, ha az értelmüket elárulják. Ezek a kiszámolók ezért gyakran értelmetlennek tűnő vagy fiktív szavakból is állnak (pl. Ekete, pekete, cikáta, pé…; Antanténusz…; Apacuka, fundaluka…; stb.).

De így van ez más kultúrákban is, nemcsak nálunk. Ilyen például az abrakadabra misztikus varázsige, amely betegséget gyógyít és tüntet el sok ezer éve a varázsszó rövidülésével, majd eltűnésével együtt:

 

A B R A C A D A B R A
A B R A C A D A B R
A B R A C A D A B
A B R A C A D A
A B R A C A D
A B R A C A
A B R A C
A B R A
A B R
A B
A
 

Bergengócia És A Stand-Up

A mondókák szavaihoz hasonlóan értelmetlen első hallásra a mesék világának látszólag fantázia szülte szava is, a Bergengócia. Gondolta volna bárki is, hogy a mesék Bergengóciája létező hely?

A Bergengócia szóban két egykori területi egységünk, a néhai észak-keleti határnál fekvő Bereg és a vele szomszédos Ung vármegyénk neve lapul. Nézzétek meg a térképet fent, ahol pöttyel jelöltem a két valaha ilyen névvel létezett valós földrajzi helyet, a történelmi magyar vármegyerendszerben értelmezve.

A csavaros észjárású mesemondók valahogy így szerkeszthették egybe ezt a két szót, Bereg és Ung egy országgá: Bereg-Ung-cia – a mesemondók sajátos, kicsit elhallott, kicsit hozzátett szóbeliségében, még a stand-up pazar és egyedülálló kezdeteinek idején, a mese klasszikus dramaturgiájának megfelelően, az idővel már alig ismerős, de talán nem is lényeges, távoli helyre utalva az akkori felnőtt hallgatóság számára.

Mondanom sem kell, hogy az ungon-berken át… / túl… fordulat az Ungon, Beregen át… / túl…, vagyis a messze, nagyon távol, még a határainkon is túl, nem is fontos, hol… is a Bergengóciával rokon kifejezés.

Máskor vagy később pedig (ki tudja ezt ma már kifürkészni?) a Bergengócia szó a földrajzi név értelmét teljesen elvesztette, és már a térképen nem is létező, nem is valós helyet jelölte. Ezzel új használatot nyert el a mesehallgató gyerekek megértésében és képzeletében is. És ez így helyes.

Hogy miért került a Bergengócia a mesék szárnyára, ahogy az Óperencia, az üveghegyek és a hetedhét ország is, melyeket majd máskor együtt kivesézünk? Mert a mesékben a sokszor fantázia szülte, illetve a mitikus-varázslatos történet és annak tanulsága, alkalmazhatósága a lényeges. Mindegy, hogy a mesebeli események hol, illetve mikor játszódnak. Történhetnek azok akár a világ végén, és talán velem, veled is.

Nekeresdország sosevolt szélén

A mesekezdő formulák is ezt a varázslatot sugallják, lebegtetik. A Hol volt, hol nem volt…, vagy Székelyföldön: Mikor volt, mikor nem… értelme és üzenete is ez. Az, hogy hol és mikor történt, egyáltalán nem fontos, nem érdekes, mint az a következőkből kiderül.

A talán a legklasszikusabb magyar mesekezdés az Egyszer volt, hol nem volt…, amely az időt is és a teret is összevonja, és csodássá, meseszerűvé teszi. De külhonban sem más a helyzet.

Az angol Once upon a time…, a német Es war einmal…, azaz ’egyszer, valamikor nagyon régen, nem is tudjuk, mikor’, vagy az orosz Zsilá, bilá ’élt, volt (egyszer)’, bizony ugyanezt üzeni a más országok meseváró gyermekeinek.

Valóság – átszellemítve?

A mesekezdő formulák így csalogatnak és vezetnek át bennünket, felnőtteket és a gyermekeket is – akiknek ez természetesen és átjárhatóan egy világ még – a mesék álomszerűen és varázslatosan létező, átszellemített birodalmába. Ezek a formulák a mesék elején egy fizikai tértől és fizikai időtől független világba tessékelnek, a mesei térbe és a mesei időbe.

Arra biztatnak, hogy ne a reális felől közelítsünk a reálison túlihoz, a természetfelettihez. Hogy ne a vaskosabb valóság, ne a tér-idő tengely felől kiindulva fogadjunk be olyat, ami nem oda, hanem a valóság áttetszőbb rétegeibe tartozik.

Álom és ébrenlét határán

Hátradobok egy fésűt? Belefújok a varázssípba? Levágom a sárkány fejét? Elnyerem a királykisasszony kezét? – Reggeli és esti olvasóim, ti mind ismeritek ezeket az élményeket, amelyek beteljesültek vagy megtörténtek már veletek, a konkrét történet csodákkal telt szószerintiségétől függetlenül. A mesében, ahogy a valós életünk szimbolikájában is: bármi megtörténhet. Még a lehetetlen is működik, ha megértettem a mese valódi üzenetét, és tettem, teszek is érte.

Igen, valóság ez a varázslatos, csodákkal átszőtt mesei valóság is. Valahogy úgy, ahogy az álom működik, az ébrenlét benyomásaihoz nagyon hasonló elemekből építkezve.

A külvilág megszűnésével hatni kezdő álom tehát – akárcsak a stilizált mesei térben és időben feltűnő mesealakok és mesei események – nem az úgymond „valósággal” áll szemben. Az álom irrealitása, fantáziája az ébrenlét reális tárgyi világával alkot ellentétpárt és egységet. Mert mindkettő egyformán, egytől egyig valóságos – a tiszta átélés és a művészi befogadás, a szent jelenlét vaskos és álomszerű pillanatában.

Az elnevezések csodája

Így válik a szavak varázsa a mesék transzcendens, álomszerű valóságának ébren is átélhető, művészi varázsává. Meserajongó gyermekeink még ismerik ezt, és természetesnek is tartják. S akár az álomban: beleélik magukat, benne élnek teljes figyelmükkel és valós jelenlétükkel.

A pontosan és tudatosan, értve és értelmesen használt szavaink hétköznapi varázsa pedig így lesz üzenetünk pompájává és mondanivalónk varázslatává.