Változó szerepek a tanári pályán

A pedagógusszerepet számos kulturálisan és társadalmilag előírt viselkedés jellemzi. A tanárokkal, tanítókkal szemben a szülők, a gyerekek, a fenntartó, de még a szélesebb társadalmi közeg is különböző szerepvállalásokat fogalmaz meg. Milyen egy ideális tanár? A pedagógusoknak azzal kell szembesülniük, hogy szerepeik folyamatosan bővülnek, hiszen az oktatás-nevelés mellett ma már a fejlesztő, tanácsadó, adminisztrátor feladatok felvállalása is elvárt.

alt


A jó tanár ismérvei

Egy tanárnál bár nagy szerepet játszik a tárgyi tudás, lényeges, hogy az adott korosztály, a gyermekcsoportok működését is jól ismerje, ami pedagógiai és pszichológiai ismereteket is feltételez. 

A nevelés és oktatás sikeressége azon is múlik, hogy egy-egy tananyagot, feladattípust milyen módszerrel ad át a diákoknak, hogyan szervezi meg a foglalkozásokat, tanórákat, illetve hogyan kezeli a társas helyzetekből fakadó esetleges problémákat. 

Az ideális pedagógusnak gyakran ellentmondó tulajdonságokkal és képességekkel kell rendelkeznie. Fontos, hogy megfeleljen a társadalmilag elvárt modellnek, rendelkezzen színészi képességekkel, kezelje helyén a konfliktusokat és az agressziót, mindemellett legyen szuggesztív, lelkes, motivált és vezető egyéniség. 

Színész, művész, előadó

A gyerekek (és gyakran a felnőttek) figyelmét is kemény munka lekötni, s talán még nehezebb ezt az érdeklődést egy tanóra teljes idejében fenntartani. A pedagógusoknak kreatívnak, innovatívnak kell lenniük ebben a tekintetben, hiszen a világ folyamatosan változik, s a digitális forradalomnak köszönhetően egyre inkább felgyorsul. A mai tanárok nagy része még nem a számítógépek előtt ülve szocializálódott, éppen ezért rengeteg fejlesztést igényel, hogy fel tudják venni a versenyt a gyerekekkel. 

Napjainkra már számos kézikönyv áll rendelkezésükre, amelyekben hasznos és jól alkalmazható tippek olvashatók, de az újítás sosem árt. A tanórákra való felkészülés, a módszerek kialakítása mind egy adott korcsoportra szabottan készül el. A foglalkozásokon már nem elegendő az, hogy a tanár csupán előadást tartson, fontos, hogy interakcióba kerüljön a diákokkal, és különböző audio-vizuális eszközöket is bevessen. Ezek egyfelől meg is könnyítik a tanári munkát, más oldalról viszont egy újfajta feladatot állít eléjük. 

Facilitátor vagy kritikus elemző?

Hazánkban még mindig a frontális megközelítés a legnépszerűbb: frontálisan folyik az oktatás az iskolában, frontálisak a megbeszélések a munkahelyeken és még a vezetés is frontális maradt az idők során. Ennek a módszernek nagy hátránya, hogy nehezen tudnak előjönni az újító elképzelések. Ez a típusú nézőpont nem engedi meg, hogy a diákok önálló gondolatokat, ötleteket, megvalósításokat hozzanak létre, és egyben elzárja őket attól is, hogy az egész „vállalkozást” sajátjuknak érezzék. Ezért fontos az interakció, a bevonódás és az elköteleződés, amelyhez nagy segítséget nyújt a facilitátori szerepkör. 

A 21. században napról napra érzékelhetik mind a tanárok, mind a tanulók, hogy milyen gyorsan változik a tanulás módja, formája. Az újszerű oktatási módszerek már bőven túl mutatnak a frontális megközelítésen, amit többnyire már csak gyermekkorban alkalmaznak. A legfontosabb kompetenciák elsajátítása, amelyek a munkaerőpiacon és az élet egyéb területein dominálnak, sokkal inkább a gyakorlatias oktatási módszereket igénylik. 

A facilitátor tanár sokkal inkább vállal fel egy tanácsadói, mentori szerepet, mint a klasszikus értelemben vett oktatói státuszt. Természetesen a tárgyi tudással rendelkeznie kell, de mindinkább arra érdemes törekednie, hogy a diákokat önálló, logikus gondolkodásra sarkallja. A facilitátornak számos olyan képességgel kell rendelkeznie, amely bár az ideális pedagógus képéhez is fontos, mégis egy újfajta megközelítést képvisel. 

Brundage és MacKeracher (1980) terjedelmes összefoglalást adott ki a felnőtt oktatás elveiről, amelyben a facilitátor főbb tulajdonságait is kiemelik. Ezek közül a főbbek: a facilitátornak érzékenynek kell lennie a tanulók önképére; a tanulók múltbeli tapasztalatait tanulságok használható forrásaként kell elismernie; a facilitátor meg akarja osztani tapasztalatait a tanulókkal (és nem csak kényszerűségből hagyja, hogy ellessék azokat); a facilitátoroknak nyitottnak kell maradniuk a tanulók javaslataira.

A kritikus elemző irányzat képviselői kételkednek abban az elképzelésben, hogy az irányítástól tartózkodó (non-direktív) facilitátor lesz az, aki a tanulókat majd hozzásegíti az önmegvalósításhoz. A kritikus elemzők úgy vélik, hogy a tanár elsődleges feladata bemutatni a pillanatnyi gondolkodási, észlelési és viselkedési módok változatait, ismertetni az ellentmondásokat és az összefüggéseket, valamint elmélyíteni a kritikus gondolkodás gyökerét. 

Egyes kutatók, többek között Paulo Freire, elutasítják a facilitátor fogalmát, mivel úgy vélik, hogy a kifejezést “nem a felvilágosítás, hanem az elhomályosítás” céljaira alkották. “Ha a facilitátor kifejezést használnám” – mondta Freire –, “úgy érezném, mintha szégyellenem kellene azt, hogy tanár vagyok, mintha meg kellene játszanom, hogy nem az vagyok, aki vagyok”. 

Milyen szerepet vállaljak fel ezek alapján? 

A döntés nem egyszerű, sőt mondhatjuk azt is, hogy ez a kérdés megválaszolhatatlan. Pedagógusként arra kell törekednünk, hogy ne akarjunk csupán egy szerepnek megfelelni. A tanároknak nem szereplőnek, nem színésznek, hanem sokkal inkább rendezőnek kell lenniük. Tisztában kell lenni azzal is, hogy a hétköznapi gyakorlatban hogyan tudják alkalmazni a megszerzett ismereteket. A pedagógusnak mindig készen kell állnia az új dolgokra, hogy a megfelelő módon tudja átadni tudását a rábízott tanulóknak.