Vándortábor Program 2018.

A sikeres 2017-es tesztév után 2018-ban ismét elindulnak a vízi és erdei vándortáborok, sőt újdonságként megnyílnak a kerékpáros útvonalak is. A Vándortábor Program 2018. sajtótájékoztatóján jártunk.

alt


Az erdei, kerékpáros és vízi vándortáborok célja, hogy a felsős és középiskolás diákok valódi, első kézből szerzett természeti és kulturális élményekkel gazdagodjanak. Gyalogosan, vízen és két keréken ismerjék meg és fedezzék fel Magyarország tájait, kulturális örökségét. Ezért összesen 14 útvonalon, egyhetes turnusokban, előre megszervezett programmal, szállással és ellátással várják a szervezők a csoportokat. A vándortáborokba az iskolák mellett civil szervezetek és egyházi közösségek is jelentkezhetnek. Tavasszal újabb 1100 pedagógus részére akkreditált táborvezető továbbképzés indul. A januárban nyíló jelentkezési időszak 2018. május 31-ig tart.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a program újdonságait foglalta össze. Elmondta, hogy a vándortáborozás újraindítását az egyik legfontosabb feladatának tartja. Kiemelte, hogy központosított, végig megtervezett táborhelyekkel, étkezési lehetőséggel, útvonalakkal ellátott táborok nem voltak eddig Magyarországon. A vándortáborok olyan programok, melyek fel tudják venni a versenyt a számítógépes játékokkal, mert a táborok valódi élményeket adnak a gyerekeknek. Köszönetet mondott a  Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetségnek, a  Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és az Országos Erdészeti Egyesületnek, hogy megtervezték az útvonalakat. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy olyan gyermek sem szorulhat ki a táborokból, aki nem rendelkezik megfelelő saját eszközökkel hozzá, hiszen a vándortábori „csomag” minden kelléket biztosít. Akkreditált pedagógus továbbképzés is kapcsolódik a programhoz, mely során felkészítik a pedagógusokat a vándortáborozásra, valamint bruttó 100.000 forintos juttatást is kapnak a táborokat vezető tanárok. 

Zambó Péter az Országos Erdészeti Egyesület elnöke kitért arra, hogy a 150 éves múlttal rendelkező civil szervezet egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalokat megismertesse a természeti értékekkel. „Semmi sem pótolhatja a személyes élményt az erdőkben, vagy a vizeken” – hangsúlyozta. Elmondta, hogy a helyi erdőgazdaságok erdészei szinte kézről-kézre adják egymásnak a csoportokat, és nagy öröm számukra, hogy eddig 400 pedagógus vett részt a továbbképzésen, hogy vándortábort vezethessen – a képzések telt házzal zajlanak. 5 hegységben 7 napos vándortábor útvonalakat határoztak meg, összesen 350 kilométernyi, 500 ezer lépésnyi útvonalhálózat került kijelölésre. 15-40 fős csoportokat várnak az Erdei Vándortáborokba. A fenntarthatósági szemlélet terjesztését is célul tűzték ki, annak érdekében, hogy az erdőkben az év „legzöldebb” hetét valósítsák meg a táborozók. Többek között szelektíven gyűjtik a hulladékot, nem használnak nejlon zacskókat, homokóra figyelmeztet a zuhanyzóban a tudatos vízhasználatra, és remek lehetőséget ad a tábor a „mobilmentes hét” kivitelezésére is.
   
Pénzes Erzsébet a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség alelnöke a Kerékpáros Vándortáborokról számolt be. 2 kerék, 4 útvonal, 7 nap – foglalta össze frappánsan a lényeget az alelnök asszony. Az útvonalak helyszínei: Őrség–Vasi-hegyhát, Felső-Tisza-vidék, Közép-Magyarország, Körösök mente. Úgy választották ki az útvonalakat, hogy mindig kisebb, biztonságos utakon tekerhessenek a résztvevők. Napi 20-60 kilométeres távokat tesznek meg, napi háromszori étkezéssel. A 21.000 Ft-os részvételi díj tartalmazza a szállást, étkezést, kerékpárt és bukósisakot, láthatósági mellényt, csomagszállítást, orvosi ügyeletet, túrakísérőt és tábori programokat. További információk és jelentkezés a  www.bringasvandor.hu-n elérhető. 

Schmidt Gábor a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a Vízi Vándortáborokat ismertette. A tavalyi év sikereinek összefoglalása után beszélt a pedagógustól érkező visszajelzésekről, melyek kimondottan pozitívak voltak. Megosztotta azt is, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség legkedvesebb programjai voltak a tavalyi vándortáborok. Kiemelte, hogy nem  csak túrázásról van szó, hanem fontos az is, hogy a gyerekek megszeressék és megismerjék a természetet, a természet közeli életmódot, és minél többen töltsék aktív kikapcsolódással a szabadidejüket. További információk és jelentkezés: www.vandortabor.hu