Vanni vagy nem vanni?

Miért mondjuk, hogy meleg, hőség, kánikula, hovatovább forróság van, de azt sose, hogy forró van? Miért felesleges itt a van? Vagyon-e erre magyarázat, régiesen szólva? S ha már itt tartunk: létezhet-e vajmi köze a van igének a múltat jelölő volthoz? S lehet-e a vanból valaha is jövőre mutató lesz? Ezeken jár épp az eszem.

alt


A mai mese nem Dárdarázó Vilmosról íródik, még csak nem is a hamleti nagymonológ első sorairól, a szállóigévé vált „Lenni vagy nem lenni: az itt a…” kérdésköréről szól, és egy kicsit mégis. 

Sokkal inkább arról a „vagyon”-unkról, egy számomra ma is bizonytalan tartalmú, mert soha igazán meg nem fogalmazott szóról-szakszóról, a létigéről (volt, van, lesz, nincs stb.) mesélek ma, amely ekként lett megnevezve poroszos hangulatú nyelvtanokban, és azóta is így, ködös-homályosan lett számon tartva még ma is, szótárakban és tankönyvekben egyaránt. 

Ennél a besorolásnál jóval nemesb lelkű és mélyebb tartalmú a van igénk véleményem szerint, amelynek meglétéről vagy hiányáról, bal- és jósorsa minden nyűgéről s nyilairól szöszmötölök itt a szó értelmét és használatát kutatva.

Hogy miért? Mert rögvest szembejön, hogy az „az itt a kérdés” mondatából a magyarban hiányzik az ige, a van, márpedig a kérdés örök és létezik ma is – Shakespeare nyelvén meg persze ott díszlik az is, az „is”: „that is the question”. 

Arany ugyan szó szerint fordította az utalószót: that = az, holott minálunk az „ez” pontosan ugyanolyan jó lenne visszafelé, összefoglalóan hátramutatva is, de az „is = van” tükörfordítására mégsem vitte rá a lélek a költőt, inkább az „itt” szóval pótolta a hiányzó ritmikai helyet.

Három is van annak a vannak

Vanni akkor ér, azaz akkor van, fordul elő és lehet is a magyar mondatokban királynőként, ha a szó, van valamilyen megfogható, tartalmas jelentést üzen. Különben nem. 

Ilyen a három van közül a ’létezik, fellelhető, megtalálható’ értelmű, például Van a hűtőben tej.; Van olyan, aki úgy gondolja.;  stb. Hallani is, hogy a van ilyenkor mindig nyomatékot, hangsúlyt kap, hisz magában is fontos közlést képvisel. Ezt például az angol a there is / there are – önmagában lefordíthatatlan – szerkezettel váltja ki, az árva nyomatékhelyet ugyancsak kitöltve a saját nyelvi logikája szerint. 

Egy ehhez nagyon közeli, ugyancsak tartalmas értelem is megköveteli a vant a magyarban. Ekkor a van ’rendelkeziket, birtokolhatót’ üzen. Például Négy gyermekem van.; Van mit a tejbe aprítania.; Van-e még kérdésetek?; stb. Ezt más nyelvek, mivel más a jelentés is, gyakran más szóval oldják meg: haben, have (got) stb.

Ha csak arról tudósít a van, hogy ki vagy mi az illető, és nem világos, hogy mégis, kicsoda is (okos vagyok), vagy hogy mikor (okosak voltatok) és milyen feltételnek vagy parancsnak kellene megfelelnie (okos lennél; okosak legyetek), bizony ővansága a jelentő mód, jelen idő, egyes harmadik adta áldott nyugalomban: zéró fokon, csendben csücsül csak, és elmarad. Például Okos gondolat.; Szép lány.; Apám újságíró.; stb. 

Ezt a grammatikai üzenetet, ezt a hiányként érzékelt kódot nekünk, anyanyelvi beszélőknek nem kell látnunk, még csak értenünk sem, de ha idegen nyelvet tanulunk, az összes többi jelentéssel együtt fel kell ismernünk ösztönösen, nem muszáj még kopulát se tenni rá, csak mondani a vant a másik nyelven, mert ott így szokás.

A van és nem van szent hármassága hát így áll össze nekem. Alak, jelentés és funkció szerint. Ha ezt megértik a gyerekek, mert itt a lét(ige) a tét(ige), már a nyelvek közötti átjárhatóságon is enyhítettünk nekik, a saját táguló buksiról nem is beszélve.

Voltak, vanok és leszek birodalma

A vagyon, van szavunk egykori va- tövéből alakult a valaha, való, valójában, valódi, valóság, valóságshow, de még az archaikus csengésű vala alak is. Ki gondolná? Tehát van és vala egy tőről fakadnának? Igen. Nézzük meg a párhuzamot. 

Pont olyan mintára alakult ez így, ahogy a ma már régies alak, a meghalt, eltávozott értelmű „hala, meghala” is. Meghalt-meghótt, azaz már halott, holt. Figyeltétek? Így és innen lett a van-ból is a múltat idéző, valaha volt, de valójában holt, nem rendhagyó, nem kivétel „volt”.

Apropó, a „lenni, lehet” vérrokonát, a lesz igét sem a jelek és egyéb toldalékok hada, tehát nem a grammatika építőkockái, hanem az értelme tette jövő idejűvé. A lesz ’válik vmivé’, azaz jelen idejű értelmet hordoz, próbáljátok ki: okos leszek = azzá válok; meleg lesz = meleggé válik (most vagy majd, de ezt nem az alak, hanem az értelem, a beszédhelyzet  dönti el). És a letteket se hagyjuk ki: okos lettem = azzá váltam; meleg lett = meleggé vált az idő. Így lett a lett a múlté.

Volt, ami volt, lett, ami lett, van, ami van. És… lesz, ami lesz: az lesz.