Világjáró Varázscipők

A Világjáró Varázscipők könyvsorozat a Móra Kiadónál jelent meg a nyolcvanas években. Hogy miért érdemes köteteit (könyvtárakban, antikváriumokban) beszerezni, átböngészni? Mert kitűnő szerkesztőik és sajátos tematikájuk révén nagyszerűen kalauzolnak egy-egy európai nép irodalmában – nélkülözhetetlen segítséget adva akár egy-egy tematikus est, projekthét, netán szalagavató-produkció létrehozásához. Emellett – talán mondanunk sem kell, kitűnő szórakozást is nyújtanak.

A képen cipők és könyv látható.

„Volt egyszer egy Világjáró varázscipő. Nem holmi egyszerű, de csodás topánka. Csak bele kellett bújni, és a cipő oda röpítette a gazdáját, ahová csak akarta. Csiribi, csiribá… ehol van ni, húzzuk fel gyorsan… aztán jól kapaszkodjunk meg a madzagjában, mert már röpülünk is. Ugyan hova? Hegyeken, völgyeken túlra, Franciaországba. Gyönyörű régi, igen régi és új verseket, meséket duruzsol a szél. Nyolc évszázad írói, költői szólnak hozzánk, hallgassuk őket figyelmesen” – e beköszöntővel indult a nyolcvanas évek egyik legjobb ifjúsági sorozatának első kötete. Ismerkedjünk meg mi is a Világjáró Varázscipők köteteivel! 

A világirodalom gyöngyszemei 

A méltatlanul elfeledett sorozatnak – sajnálatos módon – csupán öt kötete jelent meg. 1984-ben Az álomtündérek (francia mesék és versek), majd az Ámuel-Bámuel Sámuel (német versek és mesék),  Göndörű nyírfácska (orosz versek és mesék), Tavirózsa kisasszony (angol versek és mesék), Sevillai altatódal (spanyol versek és mesék). A magyar ifjúsági irodalom nagy vesztesége, hogy a tervezett olasz, lengyel és skandináv válogatások (ezek szerkesztési munkálatai el is kezdődtek), illetve a kínai, japán, görög és észak-amerikai válogatások már nem kerülhettek az olvasók kezébe.

A fentiekből következően rendkívül sokszínű és igényes kötetek születtek, – amelyek valóban megismertetik egy-egy nép irodalmát az ifjú olvasókkal. Ennek megfelelően nem csupán „klasszikus” gyermekirodalmi alkotásokat olvashatunk bennük, hanem olyanokat is, amelyek ugyan befogadhatók a fiatalok számára is, mégis kitűnően reprezentálnak egy-egy stílust vagy korszakot –  legyen az a német lovagi költészet, vagy éppen a francia abszurd egy-egy jellegzetes darabja. A fentiek nyomán az sem meglepő, hogy egy-egy kötet anyaga hét-nyolc évszázadot is átível – az egyes korok jellegzetes stílusát formáit is bemutatva. Az egyes népek irodalmának kezdeteitől a kortársakig. Az Álomtündérekben a francia irodalom színe-java (Villon, Victor Hugo, Paul Verlaine, Anatole France, Apollinaire, Éluard, Aragon), az Ámuel-Bámuel Sámuelben Lessing, Schiller, Heine, Rilke, sőt Brecht és Böll nevét ismerhetik meg az ifjú (és kevésbé ifjú) olvasók.

Az orosz irodalmat Puskin, Lermontov, Tolsztoj, Csehov, Paszternak, Jeszenyin képviseli, az angol irodalmat (természetesen) Shakespeare, Defoe, Swift, Blake, Byreon, Shelley, Keats, Wilde, Yeats – vagy éppen T. S. Eliot. A spanyol kötetben Lope de Vega, Federico Garcia Lorca, Miguel Cervantes nevével találkozhatunk – de megismerkedhetünk Fernando Lalana első mesekönyvével is. A kötetek ugyanakkor számos egyéb meglepetést is nyújtanak: a drámaíróként ismertté vált Lope de Vega verseiből közölnek szemelvényeket a spanyol kötetben, Don Quijote történetét Radnóti Miklós átdolgozásában olvashatják az érdeklődők.

A szerkesztők ráadásul a szükséges magyarázatokkal, életrajzi ismertetőkkel is ellátták az egyes kiadványokat – alkalmat adva arra, hogy az érdeklődők tájékozódjanak az egyes szerzők egyéb munkáiról is. A kötet felhasználóbarát voltát jelzi a következő kritikusi megjegyzés is: „az természetes, hogy az idegen nevek, problémás szavak kiejtésében segítséget kap az olvasó.”

Gyerekeknek és felnőtteknek

Az antológiasorozat fő célja volt az, hogy áttekintést adjon egy-egy nép irodalmáról nagyóvodásoknak és kisiskolásoknak. Ugyanakkor már az első kötet megjelenése után „hiánypótlónak és nagy érdeklődést keltőknek bizonyultak ezek a kötetek, a kritikai fogadtatás is megerősítette, hogy gyerekhez és felnőtthöz egyformán szólnak ezek az antológiák.” Ez nyilván már csak azért sem véletlen, mert a gyermek- és felnőttirodalom határai nagyon sok területen elmosódtak: „Gondoljunk csak arra, hogy eredetileg felnőtteknek írott, két XVIII. századi regény, a Robinson vagy a Gulliver utazásai lettek a gyerekirodalom világszerte ismert, kedvelt klasszikusai. És ki az, aki nem olvassa szívesen felnőttkorában is a Micimackót vagy A kis herceget?”

Valóban, a könyvsorozat elemei a világirodalom élményszerű áttekintése mellett kitűnő lehetőséget kínál arra is, hogy gyerekek és felnőttek együtt olvassák – megvitatva olvasmányélményeiket. 

Szerkesztők, illusztrátorok

A Világjáró Varázscipők sorozatszerkesztője a néprajzkutató-műfordító-egyetemi tanár Dornbach Mária volt, az egyes köteteket is irodalmárok szerkesztették: Végh György, Feleki Ingrid, Ágai Ágnes, Szász Elizabeth, Teresa de la Vega Dobos Éva. Az egyik értékelő a következőképpen írt a kötetek fordításairól: „Csak azért nem sorolom föl a fordítók népes seregéből is a legkiválóbbakat, mert attól már igazán unalmassá válna a szemlém.”

Már a korabeli kritikák is kiemelték az egyes kötetek különleges illusztrációit: „Rényi Krisztina finom vonalú, régiesen szép rajzai az angol [és spanyol!] összeállításhoz, Molnár István szecessziós hangulatot árasztó grafikái az orosz és francia gyűjteményhez, Kiss István egyszerűségre és groteszk hatásra törő, a szövegeket érzékenyen követő munkái egyaránt nagy-nagy művészi igényességről tanúskodnak.”