A visszajelzés

Egy jól megfogalmazott visszajelzés ajándék. Segít tájékozódni a fejlődés útján és előre is lendíti fejlődésünket. Tisztában vagyunk a fontosságával, rutinjaink része, hogy a diákoknak megmutassuk teljesítményük, viselkedésük jellegét. Ugyanakkor a visszajelzés napi gyakorlata nem feltétlenül jelenti azt, hogy tudatosan fogalmazzuk meg észrevételeinket.

alt


A visszacsatolási (feedback) mechanizmusok szerepe a természet és az ember alkotta összetett rendszerekben az, hogy azok működését szabályozzák. Lehet ez egy hormon adott szintje, vagy egy programban megírt parancs, funkciója ugyanaz: jelentse, ha egy bizonyos dologból túl sok vagy túl kevés jön létre egy rendszerben. 

Megmutatni, értékelni a gyerekek megnyilvánulásait a pedagóguslét mindennapi kenyere. Általában az a célunk vele, hogy befolyást gyakoroljunk tanítványainkra, akik igazán összetett rendszernek tekinthetők. Jelezzük, ha túl kevés egy adott dolog (például házi feladat készítés) vagy túl sok (például a tanórai ábrándozás). Elsősorban viselkedésváltozást szeretnénk elérni, mivel az mutatja meg, hogy megértették tetteik következményeit, vagy, hogy másképp viszonyulnak a tanuláshoz, hozzánk, vagy társaikhoz. A pedagógiai eszköztár rendkívül széles a tanulók megnyilvánulásaira adott reakciók tekintetében. Adhatunk jutalmat, büntetést, szavakkal megfogalmazhatunk kritikát vagy dicséretet, ezek azonban távol állnak a visszajelzéstől. 

Arról, hogy a visszajelzés milyen helyzetekben kiemelten fontos eszköz, több helyen, például itt és itt olvashatnak, az alábbiak pedig összefoglalják a főbb szempontokat, amik megvilágítják a különbséget dicséret, kritika és visszajelzés között. 

A tényekről, viselkedésről szól

A visszajelzés tartalma a megtörtént eseményekre fókuszál, arra törekszik, hogy konkrétan és specifikusan megragadja a kiemelendő tényezőket. Pontosan megfigyelni és leírni csak egy személy viselkedését lehet. A visszajelzés nem minősíti a személyiséget, ezáltal védve az önbecsülést. Ha nem kérdőjelezzük meg egy személy értékét, kevésbé észleli hozzászólásunkat támadásnak, így nagyobb esélyünk van arra, hogy elgondolkodik azon, amit hallott. Ugyanebből a szempontból törekedjünk arra is, hogy magát a viselkedést se minősítsük, hanem szorítkozzunk a megfigyelt cselekvésre. 

Személyes

Ha elképzeljük, hogy dolgozatkiosztásnál minden jó jegyet szerzőnek azt mondjuk, hogy „Ügyes voltál!” vagy azt, hogy „Te is ügyes voltál”. Jó szándékkal dicsérünk, viszont csökkent hatékonysággal tesszük, mert a diákok nem érzik belőle a figyelmet. A visszajelzés ezzel szemben egyénre szabott, nem mondhatjuk el ugyanúgy valaki másnak. Arról a személyről szól, aki kapja, nyomatékosítva, hogy az adó félnek fontos annyira a másik, hogy külön figyelmet fordítson rá és vele törődjön. 

Van rá fogadókészség

Az fent említett személyesség feltételezi, hogy a felek olyan viszonyban vannak egymással, hogy meg tudjanak fogalmazni egy visszajelzést. Ahhoz, hogy másik elfogadja, amit mondunk, elengedhetetlen a kapcsolat. Ezt érezhetjük abból, hogy a diák felveszi a szemkontaktust, és kialakul a kölcsönösség. Az időzítés érzékeny pontja a visszajelzésnek. Tegyük fel, hogy egy konfliktust követően szeretnék jelezni diákunknak, hogy amit tett, milyen hatással volt társára. Mi már kellőképpen lehiggadtunk ahhoz, hogy egy körültekintő mondatot megfogalmazzuk, lehet azonban, hogy a gyerek még nincs olyan állapotban, hogy tudjon kapcsolódni hozzánk, meghallgatni minket. A megfelelő időben adott visszajelzés hasznosabb lehet, mit egy hosszú litánia, amire nem képes odafigyelni a még dühöngő fiatal.

A megfelelő helyzet is hozzájárul a hatékonysághoz: konstruktív visszajelzést, amiben arra utalunk, hogy min érdemes változtatnia a másiknak, lehetőleg négyszemközt adjunk. Ez is védi az önbecsülést. Pozitívat is a tartalomtól függően mondjuk az osztály előtt. A korábban említett kapcsolat és kölcsönösség jeleként megkérdezhetjük a tanulót, hogy hogyan értékeli visszajelzésünket, kapott-e már hasonlót? Ezáltal láthatjuk, hogy már mások is észlelték ezt a viselkedést, hol tart ebben a fiatal. 

Érzelmeket is közöl

A visszajelzés első fele a viselkedés objektív leírásával indul. Második fele tartalmazza azt, hogy az adott viselkedést hogyan hatott ránk, milyen érzelmeket keltett bennünk. Kifejezhetünk pozitív vagy negatív érzéseket is a cselekvés minősítése nélkül. Ez határozza meg, hogy visszajelzésünk pozitív, vagy építő jellegű lesz. 

Alternatívát ad

A harmadik rész jelöli ki a fő különbséget kritika és visszajelzés között. Ez pedig az, hogy a megfigyelés és az érzések kifejezését követően a visszajelzés megfogalmaz egy kérést, illetve felajánl egy alternatívát. A megváltoztatható dolgokra koncentrál és előremutat, megmutatja, hogy mit lehet másként tenni a jövőben.

Gyakorolni kell

Láthatjuk, hogy a körültekintő visszajelzés önmagában is összetett, pontos megfigyelést, higgadt érzelemkifejezést és kreativitást kíván az alternatívák terén. Mindez nem megy magától, gyakorlást és odafigyelést kíván, hogy széleskörűen tudjuk alkalmazni. Az ehhez szükséges tudatosságot a nagy mentális megterhelés mellett, amivel az oktató-nevelő munka önmagában is jár, leginkább a magas fokú érzelmi feszültség veti vissza. A fokozott csalódottság, szomorúság vagy düh gyakran olyat mondat velünk, amivel nem értünk egyet a későbbiekben. A visszajelzés művészetét leginkább tapasztalati úton, tréningeken, önismereti csoportokon lehet elsajátítani, ahol különösen nagy hangsúlyt fektetnek a személyközi kommunikációra. 

Fontos látni, hogy a visszajelzés adása és elfogadása senkinek sem könnyű, hanem egy tanulási folyamat, amiben lehetnek előrelépések és visszaesések. Hosszútávon a jól megfogalmazott visszajelzések ajándékot és fejlődési lehetőséget adnak diákoknak és nekünk is. 

(A szerző tanácsadó szakpszichológus)