Vitéz László és a többiek

Milyen bábjátéktípusok vannak? Mi jellemzi ezeket? Írásunkban a fenti kérdésekre kerestük a választ, emellett a művészi bábjáték és a vásári bábjáték műfaját vizsgáltuk meg részletesebben.

alt


Mi is valójában a bábjáték? A hivatalos megfogalmazás szerint lényegében gyűjtőfogalom a dráma műnemén belül. Négy változata van: művészi, vásári, népi és alkalmazott bábjáték. Az első három a színjátékból származtatott műfaj, a negyedik „a bábos művészi specifikumok alkalmazása révén az emberi viselkedés végiggondolásának, elemzésének egyik formája, módja –, a személyiségfejlesztés eszköze”. (Vagyis ide tartoznak a különböző bábterápiás eljárások, sőt azok az esetek is, amikor a legkisebbek számára bábok alkalmazásával fogalmaz meg valamilyen tanulságos történetet a pedagógus. Például egy bábnyúllal bonyolódik párbeszédbe arról, hogy miért nem szabad verekedni az óvoda folyosóján.)

Bábok színháza

A művészi bábjátékkal természetszerűen elsősorban a bábszínházakban találkozunk. „A művészi bábjáték célja a bábbal mint tárggyal alkotott előadás létrehozása, színpadra állítása” – vagyis a bábszínházi alkotók tudatosan használják ki a bábok azon jól látható tulajdonságát, hogy tárgyak. A bábdarabok szereplőinek külseje például ezért sokszor jóval karakteresebb, mint a hús-vér színészeké. Nem ritka a szokatlanul karcsú derék, a hatalmas fül vagy orr a bábok esetében – de még ennél is jellegzetesebb bábvonás az elnagyolt vagy hiányzó arc. A bábok ugyanis nyilvánvalóan képtelenek az emberi mimikára, az „arcnélküliség” éppen ezt a vonásukat hangsúlyozza. Ez azonban korántsem hiányossága a báboknak: nagyobb teret ad a fantáziának.

A bábjátékok tárgyi mivolta sok esetben a gyerekjátékokhoz hasonlít – ez gyakran megkönnyíti az ifjú nézők helyzetét, hiszen a saját játékaikhoz hasonló, ám mozgó és beszélő figurák sok esetben igen szerencsés átmenetet biztosítanak a gyerekjátékok és a hús-vér szereplők által játszott előadások között. A bábkirálylány sokszor valóban királylány az ifjú nézők számára szemben a színésznőkkel, akik sokszor „néninek” számítanak a kicsiknek. Nem is beszélve a különféle állatszereplőkről, akikkel sokszor könnyebb azonosulnia a gyerekeknek bábként, mint maszkírozott színészként. 

Vásári bábjáték

A vásári bábjátékok műfaja leginkább a komédia és a bohózat sajátosságait egyesíti magában – elsősorban azért, mert kifejezetten nagy szerepet kapott benne a humor és a közönség reakcióinak játékba építése, a nézőkkel való kommunikáció is. Éppen ezért a legszorosabb rokonságot a commedia dell’arte műfajával ápolja: hasonló játékstílus és hasonló szereplőkkel, illetve szerepkörökkel „dolgozik”. Érdekes azonban, hogy amikor a jakobinus törvények következtében Franciaországban betiltották  commedia dell’arte „élőszereplős” változatát, Moreno Pigoni megfogalmazása szerint „a bábosoknak gyakran sikerült elkerülniük a tilalmat, mert ez természetéből adódóan kevésbé ellenőrizhető műfaj, és az alacsonyabb társadalmi rétegek körében volt népszerű, ezért a hatóságok szemet hunytak a működése fölött; gyakran piactereken léptek föl, és mivel nem »hús-vér« emberek játszották, ez bizonyította a bábjáték »másságát«, hogy büntetlenséget élvezzen.”

A vásári bábosok elsősorban az előadásra és az előadásmódra helyezték a hangsúlyt – és kevésbé a történetre. A vásári bábjátékosok gyakran ismétlődő szituációkkal operáltak – gondoljunk Vitéz László „palacsintasütős verekedéseire”, szemben a bábszínházak kidolgozottabb dramaturgiájú történeteivel. Jellemzően típusfigurákat használtak a szó legszorosabb értelmében: az imént említett Vitéz László sikere részben annak is köszönhető volt, hogy a figurát évtizedekig életben tartotta a Kemény család, vagyis a báb küllemében és kalandjaiban semmi sem változott az ifjú nézők számára. (A felnőttek számára valószínűleg nem okozott meglepetést, hogy az idők során elnyűtt bábokat újravarrták a művészek…)

Bábok? Hús-vér szereplők?

A magyar bábjátszás színes és sokféle: néhány jellegzetes figurájáról már ejtettünk szót, de a bábszínházaknak is voltak jellegzetes darabjai – például az évtizedeken keresztül népszerű Toldi, vagy a könyvalakban (bábfotókkal) is megjelent Kalevala. Sőt, nemzetközi hírűek voltak a felnőtteknek szóló bábelőadások is – például a Csodálatos mandarin, amely Bartók zenéjén és a zenemű történetén alapult – sőt, az egyes figurákat bizonyos mértékig a Pécsi Balett élőszereplős előadása ihlette: 

A magyar irodalom számos ismert alkotása dolgoz fel bábjátékot – különösen izgalmasak ezek közül azok, amelyekben hús-vér szereplőknek kell bábokat játszaniuk a szerzői instrukciók szerint. Így például Weöres Sándor Holdbéli csónakosának főszereplői közé tartozik Vitéz László és Paprika Jancsi is, „akiket” ismert színészek alakítottak (a Thália Színház ősbemutatóján Szabó Gyula és Esztergályos Cecília), de ismeretes „vegyes” feldolgozás is (a Térszínház több évtizeden keresztül játszott produkciójában – legközelebb november 19-én látható! – az egyes szerepeket felváltva játszották emberek és bábok).

Illyés Gyula Dupla vagy semmi című drámájában egy bábjátékosnak jut az a feladat, hogy művészete révén segítsen igazságot tenni a falu lakóinak vitájában. Amikor a darab elején még tiltakozik a megbízatás ellen, épp azzal érvel, hogy bábozással senkit semmiről nem lehet meggyőzni, és a következő választ kapja: „Pedig azokkal tudtál legjobban az emberekre hatni, azokkal a jó kitalálásaiddal. Amikor ott előttünk veszítetted össze a bábuidat olyasmiben, amiben mi is éppen vitában voltunk. S a végén igenis valósággal kicseréltél bennünket.”