Akinek a zöldbab volt a jele az óvodában...

Interjú Dániel András író-illusztrátorral

Dániel András meséivel és rajzaival a Mikkamakka lapjain is találkozhattatok már, hiszen rendszeresen publikál a lapunkba. Most megtudhatod, hogyan vált illusztrátorrá, és azt is, hogy új könyve, az És most elmondom, hogyan lifteztem milyen ötlet alapján született meg.

Egy különleges tó van a rajzon, benne emberek és állatok

Ha jól tudom, kalandos út vezetett téged a gyerekirodalom felé. Mesélnél erről egy kicsit? Gyerekkorodban is szerettél rajzolni?

Kicsi gyerekkoromtól fogva rajzoltam, egészen attól kezdve, hogy ceruzát fogtam a kezembe. Kamaszkoromban a képzőművészet mellett az írás is elkezdett érdekelni, és idővel inkább az utóbbi felé is fordultam... legalábbis egy időre. Itt-ott megjelentek meséim, gyerekeknek szóló szövegeim, sőt, huszonévesen egy rövid életű gyerekújságnak a szerkesztőjeként is dolgoztam. Bár elkanyarodtam a festészet felé, azért tudtam, vagy legalábbis reméltem, hogy lesz az írással még dolgom az életemben. Grafikusként dolgoztam, de írtam is, ezt-azt, például zenei és könyvajánlókat vagy egy-egy kiállítás megnyitószövegét. Aztán egyszer csak – nekem is meglepő módon – elkezdtek eszembe jutni másféle szövegek is. 2012-ben jelent meg az első gyerekkönyvem, a Matild és Margaréta avagy boszorkányok a Bármi utcából. Ez olyan volt, mintha akkor megnyitottak volna a fejemben egy elzárhatatlan csapot, amin azóta is folynak kifelé az újabb és újabb történetek.
 

Mi alapján választod meg egy-egy szereplő színét, például a Kufli-sorozat karaktereit?

Általában próbálgatni szoktam; keresem a könyv hangulatához, a szereplők egyéniségéhez illő színeket. Több variációt is kipróbálok – hacsak nincs a fejemben rögtön valami konkrét elképzelés. A kuflik tervezésekor fontos szempont volt, hogy a figurák jól megkülönböztethetőek legyenek. Próbáltam mindegyik kuflinak megtalálni a csak rá jellemző, karakteréhez passzoló színt és mintát.

Kuflik

 
Melyik szereplőd áll hozzád legközelebb és miért?

Frissen megjelent És most elmondom, hogyan lifteztem című könyvemnek én vagyok a főhőse mint ötéves óvodás. Ennél közelebb nem állhat hozzám szereplő, hiszen ez én magam vagyok! Természetesen más- és másféleképpen közel állnak hozzám Kicsibácsiék, vagy a kuflik is, főként a kissé szorongó és tétova, ugyanakkor fantáziadús Fityirc.


Általában Te írod és illusztrálod a könyveidet. Hogyan döntöd el, hogy a történeteknél az illusztráció kapja a nagyobb hangsúlyt, ahogy a Mit keresett Jakab az ágy alatt? esetében  vagy a szöveg, mint például Kicsibácsi, Kicsinéni (meg az Imikém) kötetekben?

A Mit keresett Jakab az ágy alatt? című könyvemet eleve képeskönyvnek szántam. A böngészők és foglalkoztatók paródiáját szerettem volna elkészíteni, ezért már a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy itt a képeké lesz a főszerep. Miközben írtam a szöveget, egészen pontosan elképzeltem, mi lesz a képeken, hiszen a szöveg nagyon sokszor utal a látványra, kommentálja azt. A Kicsibácsiék esetében viszont pont fordítva van, ott egyértelműen a szöveg a lényeges. A történeteknek az illusztrációk nélkül is meg kell állniuk a lábukon – ezekben a könyvekben a rajzok inkább kísérőszerepet töltenek be.

Izom Ozi

 
Milyen technikával dolgozol?

Többnyire kézzel szoktam rajzolni, leszámítva az első könyvemet, a Matild és Margarétát, ami teljesen számítógépes technikával készült, nincs benne egy vonal kézi rajz sem. A rajzok legtöbbször ceruzával készülnek, amelyeket aztán vagy kézzel festek ki, mint például a Jakab esetében, vagy beszkennelem őket és számítógépen dolgozom rajtuk tovább – így készülnek például a Kufli-könyvek.


A legfrissebb műved az És most elmondom, hogyan lifteztem egy kisfiúról szól, aki liftkezelőnek áll a Le Pattant hotelbe. Honnan jött az ötlet, hogy a liftezésről írj mesét?

Engem nagyon izgat a képeskönyv mint műfaj. Sokat gondolkozom rajta, hogyan tud kép és szöveg együttműködni, milyen játéklehetőségek vannak ebben. Eszembe jutott, hogy érdekes lenne egy liftezésről szóló könyv, amelyben az olvasó lapozva haladhat felfelé egy épületben, mert minden oldalpár egy emelet. Ezt a könyvet a szokásoktól eltérően 90 fokkal elfordítva kell tartani olvasás közben, hogy fölfele tudjunk lapozni, vagyis liftezni a történet helyszínéül szolgáló hotelben. Először ez a lapozási koncepció volt meg, és erre az ötletre írtam a történetet. A főszereplő kisfiú óvodásként liftesfiúnak áll egy öreg szállodában. Az óvodában zöldbab a jele – ami rá is van hímezve a kispárnájára, amit mindig magánál tart –, aminek aztán fontos szerepe lesz a történetben. Ez egy önéletrajzi motívum, mert – valószínűleg egyedül az univerzumban – egy kreatív óvónéninek köszönhetően nekem valóban zöldbab volt a jelem az óvodában!
 

Csak gyerekeknek szoktál rajzolni?

Többnyire, de nem mindig. Most például van egy nagyon izgalmas munkám. A Tilos az Á kiadónak lesz egy kortárs költészeti antológiája tizenévesek számára, felnőtt versekkel – ehhez készítem az illusztrációkat. Örülök ennek a munkának, mert hiányzott már, hogy valami „felnőtt” dolgot csináljak. 

Lift
 

 

Az interjú a Mikkamakka 2017/2. számában jelent meg.