CSODA ÉS KÓSZA (RÉSZLET) - 3. MELLÉKLET Kolotiné Erdélyi Aranka óravázlatához

Melléklet  A kortárs gyermekirodalom megjelenése az alsó tagozatos oktató-nevelő munkában című, 30 órás, akkreditált pedagógus-továbbképzésen készült segédanyaghoz. 

Kapcsolódó linkek:

Óravázlat a Csoda és Kósza mint boltosok című fejezethez (In: Czigány Zoltán: Csoda és Kósza)

 

3. számú melléklet Kolotiné Erdélyi Aranka óravázlatához

1. szövegrészlet:

Csoda és Kósza nagyon-nagyon várták a karácsonyt, de várakozás közben kissé elszomorodtak. Tudniillik azon tanakodtak, mivel lephetnék meg Gyöngyi nénit és Sajó bácsit. Törték a fejüket, és csomó dolog eszükbe jutott, jobbnál jobb ajándékok, például Gyöngyi néninek vehettek volna egy nagy lábost vagy egy zsák babot, Sajó bácsinak pedig egy traktorgumit, no, de miből? Miből lesz nekik pénzük, hogy ajándékot vegyenek?

– Tudom már! – nyerített fel Csoda. – Ahhoz, hogy pénzünk legyen, nekünk is el kell adnunk valamit. Csináljunk egy boltot!

– Csináljunk! – mondta Kósza. – Azonnal csináljunk boltot! Hogy kell boltot csinálni?

Akkor Csoda elmondta szóról szóra, hogyan gondolja. Másnap az udvaron álló, félig szétdőlt, rothadó szekér deszkáiból az országút mellett elkezdtek összetákolni egy deszkabódét. Hamar összerakták, ajtó is került rá, kettő is, végül még egy feliratot is tettek az elülső oldalra. Az állt rajta, hogy BOLT. Kósza sokáig erősködött, írják rá, hogy LÓBOLT, de Csoda lebeszélte:

– Ha kiírjuk, hogy LÓBOLT, azt hiszik, hogy itt lovat lehet venni. Idejön egy vevő, és rögtön elvisz téged.

– Az tényleg nem lenne jó – mondta Kósza.

Úgyhogy annyiban maradtak, az lesz csak kiírva, hogy BOLT. De hát a csinos boltjukban valamit árulni is kellett! Mit lehetne eladni, amiből pénzt szereznek? Amíg ezen gondolkodtak, eleredt a hó. Hatalmas pelyhekben hullott reggeltől estig, egész éjszaka is, úgyhogy egészen csüdig ért másnap reggelre. Kisétáltak a boltjukhoz, és megnézték, jól bírta-e a havat. Úgy púposodott a hó a tetőn, akár egy hideg, fehér kemence. A BOLT betűinek szélén kicsit megállt a hó, így még szebben mutatott. De amíg ott ácsorogtak, még mindig azon gondolkoztak, mit tudnának eladni a bódéban. Csoda azt mondta:

– Nincs időnk késlekedni! Valamit árulnunk kell! Ki van írva, hogy BOLT, mindjárt megáll valaki, és valamit venni akar! Amíg nem jut eszünkbe jobb, addig én hazaszaladok, és hozok a zabunkból és a szénánkból valamennyit – azzal elvágtatott vissza a tanyára.

2. szövegrészlet:

Csak Kósza maradt a boltban. Meg is állt hamarosan egy sárga Wartburg, és kiszállt egy kövér, mogorva ember.

– Jó napot! – nyitott be a boltba.

– Jó napot! – ugrott a pult mögé Kósza a tök üres boltban.

– Milyen bolt ez? – nézett körül az ember, mert látta, hogy semmit sem lehet kapni. – Mi kapható itt?

– Éppen nem a boltban van az áru.

– De mégis, mit lehet itt kapni?

– Ó, hát rengeteg dolgot, és főleg nagy mennyiségben.

– Nagy mennyiségben? Mekkora mennyiségben?

– Be se fér a kocsijába.

– Van utánfutóm! – mondta a mogorva, kövér ember.

– Az utánfutóját is telepakoljuk – mondta készségesen Kósza.

– Jó, pakolja! És olcsón adja?

– Közepes áron – mondta Kósza, mert nem volt rossz üzletló.

– Közepes áron? Hát akkor a pótkocsit is... Na de mivel??? – hördült föl az ember. – Azt nem beszéltük meg, hogy mivel pakolja teli a kocsimat! Mégis, mit árulnak itt?

Kósza kicsit zavarba jött, de nem sokáig: hamar föltalálta magát.

– Itt van a bolt mellett. Menjen csak ki elöl, én kimegyek a hátsó bejáraton. Kósza kilépett hátul, és kétségbeesetten körülnézett.

– Mi a fenét adjak el ennek az embernek, aki vásárolni akar, és akinek az utánfutóját is telipakolhatom azzal, amit megvesz közepes áron? Mi legyen az? Nézett körbe, csak nézett, a két füle közé hulldogált a hó, a lába alatt ropogott a hó, a fákon állt a hó, és akkor azt mondta: – Itt csupa hó minden. Csak havat tudok neki eladni.

Azzal a bódé mögül kilépve odafordult az emberhez:

– Tessék, vegyen havat!

– És közepes áron adja?

– Persze, közepes áron. Azonnal fölpakolom – mondta Kósza. Máris hátat fordított az autónak, és a hátsó lábaival úgy rúgta föl a havat, hogy nagyon hamar megtelt a kövér ember pótkocsija, majd az ablakon át az egész sárga Wartburg is. A kövér ember ámulva nézte. Mint egy hómarógép, úgy dolgozott Kósza.

– Nahát ilyet! Ez aztán ügyes ló!

Mikor már több hó nem fért se a Wartburgba, se az utánfutóba, Kósza szuszogva azt mondta:

– Tehát közepes áron.

– Na jó, de az mennyi? – kérdezte a kövér ember.

– Ötszáz – mondta Kósza.

– Rendben – mondta elégedetten az ember, mert ötszáz forintért még soha nem volt így telepakolva a kocsija. Kivette a pénzt a zsebéből, oda is adta Kószának, majd azt mondta: – És nem fázik ebben a hidegben? Minden csupa hó. Borzasztó! Én annyira

– Szörnyű! – mondta Kósza. – Szörnyű ez a rengeteg hó! Remélem, hamar elolvad!

– Bizony, én is remélem! Csak a kocsiban szeretek ülni, bekapcsolom a fűtést, akkor jó meleg van, nem érzem ezt a rettentő, havas hideget.

– Hát akkor jó utat! – bólintott elégedetten Kósza.

Akkor a kövér ember be akart ülni a kocsijába, de alig fért be a hótól, úgyhogy előbb kicsit odébb nyomta, a másik ablakon pedig már csurgott is kifelé. Csak bepréselte a buta testét és fejét a hóba, és elindult boldogan a Wartburgjával, mert teli pakoltatta közepes áron. Elindult a város felé.

3. szövegrészlet:

– Látod?

– Hát ez honnan van? – kérdezte Csoda. – Egy Wartburgot telepakoltam. Még az utánfutóját is.

– De mivel, te szerencsétlen ló?

– Mivel? Hát mit látsz itt körülöttünk? Amit találtam. Hóval.

– Hóval? És ki volt az az állat, aki ötszáz forintot fizetett azért, mert a kocsiját teleraktad hóval?

– Volt itt egy kövér ember. Nagyon elégedett volt, hogy teli lett pakolva, és közepes áron. Most aztán boldog. Csak nem tudom, mi lesz, ha bekapcsolja a fűtést.

– Úristen! Kósza! Mit csináltál? Ez vissza fog jönni. Gödöllőnél majd nyakig ér a kocsiban a víz!

Csoda lepakolta a két-három zsák zabot és szénát, amit hozott, és várták a következő vevőt, vagy a visszatérő dagadt embert. Kósza a polcokat vizsgálgatta, a zabot, a szénát, Csoda meg az ajtóban állt, és kidugta a fejét, csak úgy hulldogált a két füle közé a hó.

– Mit csinálsz ott hátul, Kósza? – kérdezte néha.

– Csak ellenőrzöm az árukat. Cslapp. Kiírom az árukat. Cslakk. Hogy mi mennyibe kerül. Cslapp.

– De vigyázz rá, mert ez az egyetlen portékánk, amiből valamit remélhetünk!

– Cslapp, cslakk, csalapp – hallotta megint hátulról Csoda. – Mit csinálsz, Kósza?

– Mégis inkább az alsó polcra rakom a zabot, cslapp, és a szénát a fölsőre, cslakk.

Ekkor föltűnt a sárga Wartburg a kanyarban. Már messziről látszott, hogy valamitől nagyon vörös a kövér ember feje. Megállt a bódé előtt, kinyitotta az ajtót, és egy nagyobbacska patak eredt meg a kocsiból. Hömpölygött a hólé, épp a férfi dereka mellett úszott el a sapkája, azt fölkapta, lucskosan-mocskosan a fejére tette, és azt mondta:

– Hol az a ló?

– Kit keres, kérem? – kérdezte Csoda.

– Az a ló, aki lóvá tett engem.

– Á, magát lóvá tették! Akkor talán rokonok vagyunk.

– Nem vagyok a rokona, de lehet, hogy a gyilkosa leszek annak a lónak. Hol van?

– Miért, mi történt, uram?

– Telipakolta hóval a kocsimat. Havat adott el nekem!

– És maga mért vett havat?

– Én nem vettem, azaz vettem... – zavarodott bele a kövér ember.

– Ön talán rosszul lát? Nem látta, hogy mit vásárol?

– Jól látok, nagyon is jól látok. Csak akkor nem látok, amikor teli van pakolva a kocsim hóval, és az orrom hegyén is hó van! Mert ez a ló hóval rakta meg a kocsimat!

– És maga fizetett érte?

– Igen, fizettem. éppen ötszáz forintot fizettem.

– Hát akkor, uram, minden rendben van.

– De nincs rendben! – és akkor valami eszébe jutott az embernek. – Nézze meg! Tele van vízzel a kocsim. Ennek a hónak a szavatossági ideje lejárt. Alig értem Gödöllőig, és már elolvadt. Ez romlandó hó. Ezt én visszahozom, és visszakérem a pénzem! Aztán fel is út, le is út!

Indulatosan inteni akart a sapkájával, de csak egy reccsenés hallatszott, mert a sapka odafagyott a fejéhez.

Csoda erre már nem tudott mit felelni. Benézett a boltba. Kószát ott látta a polcok előtt, és megint ezt hallotta:

– Cslapp, cslakk, cslapp.

– Kósza, mit csinálsz?

– Ellenőriztem a szavatosságot – mondta Kósza, mert jó füle volt.

– Mit tettél? Hol a zab? Hol a széna? Te fölzabáltad mind! Most mit fogunk eladni? Éhen maradunk otthon is, hiszen a sajátunkat hoztam el! Azonkívül kinn áll egy kedves üzletfeled, üvölt a dühtől, és a fejére fagyott a sapkája. Azt mondja, hogy lejárt a szavatossága a hónak, amit eladtál neki.

– Ó, semmi gond – mondta Kósza. – Azonnal megoldom a problémát – azzal jóllakottan kisétált, és odaállt a kövér ember elé. – Mi a baja, uram?

Az ember megint rákezdett, hogy a szavatosság, az út Gödöllőig...

– De kérem, ezt könnyedén megoldhatjuk. és elnézését kérem! Sokkal jobb minőségű havunk esett azóta. Azonnal kicserélem!

Hátat fordított, és megint elkezdte rúgni befelé a havat, mint egy hóma rógép. Az ember fölüvöltött:

– Nem! Nem akarom megint! – Beugrott a kocsijába, becsapta az ajtót, és elszáguldott Gödöllő felé. Még messziről is hallatszott a siránkozása, a büdös, pöfögő Wartburgot sokáig túlkiabálta.

4. szövegrészlet:

Csoda és Kósza a bolt előtt állt, és hulldogált rájuk a hó. Kósza büszke volt, hogy milyen jó üzletet csinált, Csoda nem volt olyan büszke, inkább egy kicsit szomorú volt, sőt, dühös is Kószára, mert egyre éhesebb lett, és tudta, hogy zab most már nincs se a boltban, se az istállóban. Még prüszkölt is egyet:

– Prrrrrprrrrrrbbbbrrrrrrnadekószaprrrrrbrbr.

Ekkor fújni kezdett a szél. A lovak behúzódtak a bódéba, mert ott legalább nem lett teli a szemük hóval, és hallgatták, ahogy a deszkák réseiben dúdol a szél. De valami zörgött is. Kósza kinézett az ajtón, aztán megcsípte Csodát:

– Zöld Trabant! Kedd! Akkor lesz karácsony!

– Akkor megrúglak! Hagyjál már ezzel a csipkelődéssel! Karácsonykor legkésőbb megrúglak! Ha addig így megy!

A zöld Trabant hamarosan megállt, és a tök üres boltba belépett egy hölgy.

– Nem látod, hogy itt egy vevő? Neki is havat akarsz eladni? – prüszkölt Csoda.

– Ennek nem – mondta Kósza, azzal kilépett a pult mögül. – Jó napot kívánok! Tetszik parancsolni szelet?

– Hány szelet? – kérdezte az asszony.

– Bármennyi szelet – mondta Kósza. – Akárhány szelet.

– Vékony?

– Lehet vastag szelet is.

– Ó, a férjem örülne, ha lenne vastag szelet.

– Kérem, lesz. Kinyitná a zöld Trabant ajtaját?

– Annyira vastag?

– Telirakom az egészet.

– Komolyan? Kinyitom – mondta az asszony, és még a hátsó ajtót is kinyitotta. – Hozza már?

– Már száll is bele.

És tényleg olyan jeges szél kerekedett éppen, hogy csak úgy zúgott befelé a Trabantba. Egész szélvihar keletkezett, és úgy keringtek az asszony kendői odabenn, mintha éppen centrifugázó mosógép lenne a zöld Trabant. A nő csak nézett.

– És most akkor hány szelet?

– Benne van az egész szél – mosolygott elégedetten Kósza. – De egy dolgot mondok: nehogy visszajöjjön aztán, hogy lejárt a szavatossága! Föl ne húzza az ablakot Gödöllőig! Csak lehúzott ablakkal menjen! Akkor tudja jól megtartani a szelet.

– Az összes szeletet?

– Az összes szelet.

– Úgy látszik, tájszólásban beszél ez a nagyfejű boltos – mondta magában a nő, s aztán még egyszer megkérdezte: –Az összes szeletet?

– Igen, az összes szelet – mondta ismét Kósza.

Az asszony megköszönte, és fizetett ötszáz forintot. Boldog volt, hogy ilyen olcsón megúszta, pedig tele van pakolva a kocsija. Föl se húzta az ablakot Gödöllőig. Csak úgy süvített a szél a Trabantban, úgyhogy valószínű, hogy a hölgy középfülgyulladást kapott, és hársfateát iszogatott egész karácsonykor. Nem is jött vissza. A lovaknak már ezer forintjuk volt.

Csoda csóválta a fejét.

– Elég disznó dolog ez a te boltod, Kósza! Ebben én nem leszek társtulajdonos. Előbb-utóbb meg fognak verni a vevők, azután meg bezáratják a boltot. Mert nem más, amit csinálsz, csupán csalás!

– Többet nem teszek ilyet – hajtotta le a fejét Kósza. – Inkább hozok valami eladnivalót!

5. szövegrészlet

Azzal most ő ügetett el az istálló felé. Csoda kicsit félve, és egyre éhesebben várta vissza. Egyfelől szerencséje volt, mert egyetlen vevő sem érkezett az üres boltba, amíg Kósza távol volt, másfelől nem volt szerencséje, mert Kósza se szénát, se zabot nem hozott magával, csak négy nagy zsákot.

– Mi van benne? – nyelt egyet Csoda.

– Zsákbamacska.

– Micsoda? Macskát hoztál az istállóból?

– Nem mondom meg, melyikben mi van. Majd ha jönnek a vevők, akkor bontjuk ki. Megromlik. Tudod, a szavatosság! A szavatosság! Nagyon fontos dolog!

– Zabot nem hoztál?

– Zabot nem. Sajnos elfogyott. Minek hoztad el mind?

– Megrúglak! Még oktatsz engem, pedig te faltad föl! – mondta egyre zabosabban Csoda.

Ekkor azonban megállt a bolt előtt egy piros Zsiguli. Két férfi szállt ki belőle.

– Jó napot kívánunk! Ez itt az új bolt?

– Ez bizony. Most nyílt nemrégen. Maguk a harmadik és a negyedik vevőnk egyben. Köszöntjük önöket! – mondta Kósza boldogan.

– Mit lehet itt kapni?

– Van egy karácsonyi meglepetésünk. Zsákban macska.

– Mi gyerekeknek szánnánk.

– Gyerekek számára nagyszerű! Csak nem szabad most még kibontani. Itt megveszi, otthon ki bontja! Kiváló meglepetés lesz.

– Hány zsák van? Mert mindkettőnk gyerekeinek kellene.

– Van két zsákkal – mondta Kósza. – Közepes áron adom. Ötszáz forint.

– Az jó lesz. A gyerekek kapnak ötszázért valamit – mondta a két férfi egymásnak –, nekünk is marad még borra elég. Jó lesz az! A gyerek mindennek örül. Persze! Mi meg csak a bornak! Hihi. Csak vegyünk nekik valamit! Kérjük azt a zsákbamacskát! Aztán jó meglepetés legyen ám benne!

– Tessék, adom! Ha két zsákkal kérnek, akkor az ezer forint.

A két férfi fizetett, bepakolta a zsákokat a piros Zsiguliba, és elszáguldott.

Csoda rosszat sejtett. Már akkor rosszat sejtett, amikor berakták a két zsákot a Zsiguli csomagtartójába, és azok furcsán mozgolódtak és nyivákoltak. Némi kapirgálás is kihallatszott belőlük.

– Te összeszedted a tanya összes macskáját?

– Én mondtam, hogy zsákban macska – védekezett Kósza. – Egy csöppet sem hazudtam! Korábban sem csaptam be senkit, akkor is mondtam, hogy szelet és havat fogok eladni. és összesen már kétezer forintunk van!

– Nem sajnáltad szegény macskákat?

– Azokat a macskákat? Nagyon jól tudod, hogy este hatra otthon lesznek, a tanyán. Ahogy a pasik kibontják a zsákot, szétugrálnak a macskák, és hazaszaladnak. Majd holnap is el tudom adni őket! A macska mindig hazatalál, ne félj!

– És mi van a többi zsákban? – kérdezte Csoda. – Van ott még két zsák.

– Azt nem mondhatom meg előre – emelte magasra a fejét Kósza. Ekkor a hóban csúszkálva lefékezett egy sötétzöld Csepel teherautó a bolt előtt. Kiugrott egy sovány, vörös bajszos férfi a vezetőfülkéből, belökte a bolt ajtaját, és azt kiáltotta:

– Boltrablás! Boltrablás! Minden értéket a zsákomba!

Kósza és Csoda döbbenten nézték a férfit, és a feléjük lógatott, üres zsákot. Végül aztán Csoda szólalt meg:

– Kedves rabló úr, már zsákba is raktuk az értékeinket. Tessék! – orrával a sarokban kuporgó két zsákra bökött.

– Remek! – kiáltotta a vörös bajszos rabló.– Mert itt boltrablás van!

– Nem! – nyerített föl kétségbeesetten Kósza. – Azt nem viheti!

– Hogyne vihetném, ha boltrablás van! – méltatlankodott a vörös bajszos rabló. – Ez itt a bolt, én vagyok a vörös bajszos rabló, más meg nincs is itt, csak az a két zsák, hát azt viszem el. Világos?

– Teljesen világos – bólintott ijedten Csoda.

– Nem! – nyerített megint Kósza.

– Mi van? – kérdezte Csoda.

– Mi van benne? – kérdezte a vörös bajszos rabló.

– Brrrrrrrrrr! – válaszolta Kósza.

– És még? – kérdezte Csoda.

– És még? – kérdezte a vörös bajszos rabló, és lassan leengedte az üres zsákját.

– Brrrrrrrrrrr – mondta megint Kósza, majd bizonytalanul hozzátette: – Kerti törpék.

– Élethűek? – kérdezte a vörös bajszos rabló.

– Egészen azok – felelte Kósza, és bánatában a patáját súrolta az üstöke.

A férfi megragadta a két zsákot, felpakolta a teherautóra, és elviharzott. A rablás befejeződött. És mégsem.

6. szövegrészlet:

Csoda egyre nagyobb aggodalommal nézte Kósza elkeseredett ábrázatát. Előbb gondolkozott kicsit, vajon mit vihetett el a vörös bajszos rabló, aztán csaknem leharapta Kósza fejét, mert szörnyű gyanúja támadt.

– Képes voltál Gyöngyi nénit és Sajó bácsit betenni egy zsákba? El akartad adni őket kerti törpének? Nincs a földön annyi ajándék, amiért megbocsátanák ezt neked! De ha lenne, akkor sem tudnak megbocsátani, mert elvitte őket a vörös bajszos rabló. Ha szerencséd van, ki leszel rúgva a tanyáról, de ha nincs...

Kósza csak ekkor gondolta át, hogy mit is tett tulajdonképpen. A hó, a szél, a macskák... Igaz, hogy nem hazudott senkinek sem, de igazából mégis mindenkit becsapott. és a legfőbb, az utolsó két zsák. A vörös bajszos rablóból ő csinált vörös bajszos emberrablót. Hirtelen elkezdett sajogni a mellkasa, és mozdulni sem mert. Végül Csoda kezdte taszigálni a tanya felé. Szomorúan baktattak, amikor majdnem egy macskába gyökeredzett a lábuk. Aztán még egybe. Az istálló felé közeledve egyre több és több macska futott át a hasuk alatt. és ami még meglepőbb volt: Gyöngyi néni szobájából békés világosság szűrődött ki, és mintha a kémény is vidáman füstölt volna...

Az istállóban azon gondolkodtak, mi lesz most velük. Aztán Sajó bácsi fütyörészve benyitott, és azt mondta:

– Hozok nektek zabot, mert úgy látom, elfogyott. Ma valaki nagyon torkos volt!

Kimérte a zabot Csoda és Kósza elé, majd Kósza nyakát megölelgette.

– Hmmmmhmmm, ravasz kis ló vagy te! – mondta elégedetten, és kisétált. Csoda csak sokára szólalt meg: – Csípj meg!

Kósza hátrafordult.

– Jön a zöld Trabant?

– Csípj meg, mert azt hiszem, álmodom! – prüszkölte Csoda.

– Álmomban nem tudok csípni – válaszolta Kósza.

Ekkor lépett be Gyöngyi néni az istállóba.

– Kedves lovaim, beszélnem kell veletek – mondta. – Gyertek ide! Csoda és Kósza lassan, félve odadugta nagy fejét Gyöngyi nénihez..

– Csoda! Kósza! – kezdte meghatottan Gyöngyi néni. – Ez csoda!

– Ez meg Kósza – mondta a rend kedvéért Csoda.

– Az én Sajóm hónapok óta járta a környéket, hogy fülön csípje a vörös bajszos rablót. Régóta fosztogatott a környéken. Én minden este féltem, hogy minket is kirabol. Ráadásul magas rendőrségi jutalom járt a nyomravezetőnek. De azt nem tudtuk, hogy ti is tudtok róla! Csodás ötlet volt, biztos Csodáé, hogy kerti törpének álcázzatok minket!

– Nem... – mondta óvatosan Csoda.

– Ne szerénykedj! Mindketten jutalmat érdemeltek, és meg is kapjátok, hiszen gazdag karácsonyunk lesz! Sajó bácsival a sötétzöld Csepel teherautó platóján kibújtunk a rejtekhelyünkről, és a vezetőfülkében két oldalról két fülön csíptük a vörös bajszos rablót. Sajó bácsi új karámot tervez nektek, tóval, napozóággyal. Én pedig addig is főzök egy adag ünnepi bablevest!

A lovak némán néztek egymásra, de nem azért, mert nem szerették a bablevest.

– Mi legyen a kétezer forinttal? – kérdezte később Kósza. – És mi legyen az üres bolttal?

– Ami megtörtént, azon már aligha változtatunk.

– Igen – mondta Kósza fölcsillanó szemmel. – Tehát, van kétezer forintunk!

– És van egy boltunk. Meglátod, még ajándékot is készíthetünk, és a bolt is működni fog!

Másnap délelőtt Gödöllőn lisztet, mézet, fűszereket, tojást és porcukrot vásároltak. Délután Gyöngyi néni elővett egy gyúródeszkát, és egy sodrófát. Estére Csoda, Kósza, Gyöngyi néni és Sajó bácsi együtt gyúrták, sodorták, majd formázták a tésztát.

– Na, mutasd a patád, kedves Kósza! – szólt időnként Gyöngyi néni. – Csinálunk még egy Kósza pataformát!

Volt hátsó patalenyomat, volt első patalenyomat, volt Kósza- és volt Csoda-típusú. Másnap reggelre elkészült a rengeteg mézeskalács patkó.

A karácsony előtti napokban Csoda és Kósza reggeltől estig ott állt mint boltos, a szépen behavazott, és eredménytelenül kirabolt bódéban. Egyre több vevő jött hozzájuk, mert Sajó bácsi Gödöllőn is hirdette a boltot. Jöttek sze gények és gazdagok, mert a Kósza által kitalált felirat úgy szólt:

MÉZESKALÁCS ELADÓ! SZEGÉNYEKNEK 10 FORINT, GAZDAGOKNAK 20 FORINT.

Volt, aki nem merte azt mondani, hogy szegény, volt, aki nem merte azt mondani, hogy gazdag. így aztán ilyent is vettek, olyant is vettek, ezen az áron is, azon az áron is. Nagyon jól fogyott a hátsó patalenyomat! Senkinek sem fájt, hanem mindenkinek ízlett! Bevétel volt ugyan elég, de Gyöngyi néninek, Sajó bácsinak és a két lónak nem kellett más ajándék: gyúrták, formázták, sütötték a mézeskalácsot, és boldogok voltak a boltban.

Ezzel véget ért a mese, csak a farkáról hiányzik az utolsó zárónyihogás! Zárónyihogás:

Nyí-ha-ha-ha. Brrr. Brrr! Nyí-í-hi-hi-hi!

 

Forrás: Czigány Zoltán: Csoda és Kósza mint boltosok. In: Uő.: Csoda és Kósza. Pozsonyi Pagony Kiadó, Budapest, 2007. illusztrálta: Baranyai (b) András.