A gyerekkönyvek birodalma - Látogatás a világ legnagyobb gyerekkönyvtárában

​​​​​​A müncheni Internationale Jugendbibliothek a világ legnagyobb nemzetközi gyerek- és ifjúsági könyvtára. Házigazdáink: Jutta Reusch igazgatóasszony és Paula Gomber programszervező szívélyesen fogadott minket a könyvtár kölcsönkönyvtári részlegében, majd bemutatták az intézmény működését, állománygyarapításuk módjait, valamint gyerek- és felnőttprogramjaikat.

A müncheni Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Könyvtár állományában mintegy félmillió cím található, primer és szekunder irodalom egyaránt. A jövőre éppen hetvenéves, világszinten jegyzett gyerek- és ifjúsági könyvtárat Jella Lepman (1891–1970) alapította. A Stuttgartban született, és zsidó származása miatt üldözött nő a háború után hazájába visszatérve abban a hitben alapította meg a könyvtárat, hogy az irodalom reményt adhat a gyerekeknek. A könyvtár mindenkori vezetői tudják, hogy a gyerek- és ifjúsági irodalom meghatározó része egy ország vagy egy társadalom kulturális életének, és mint ilyent, őrizni kell, dokumentálni és megoszthatóvá tenni. A könyvtár azt is nagyon fontosnak tartja, hogy folyamatosan legyenek olyan programok, amelyek a nemzetközi kulturális értékek és a kulturális oktatási módszerek cseréjét igyekeznek támogatni.

A könyvtár két nagy gyűjteménye a kölcsönözhető könyveket tartalmazó, nyilvános gyerekkönyvtár, valamint a kutatók rendelkezésére álló, többnyire csak helyben olvasható, szekunder és referensz szakkönyvtári részleg tízegynéhány kutatóasztallal.

Az állományt a kevés helyi, önkormányzati forrásból alig tudják bővíteni; leginkább a külföldi kiadók könyvadományaiból gazdagítják a könyvtárat. A kiadók számára a hagyományos, postai úton történő könyvküldés nehézkes és igen sokba kerül, de a könyvtár igyekszik minden adandó alkalmat (könyvvásár, szakmai találkozók stb.) megragadni, hogy a könyveket a kiadók minél kevesebb anyagi ráfordítással el tudják hozzájuk juttatni. A beérkező könyveket mindig két példányban kérik, így az egyik a kölcsönözhető, a másik a helyben olvasható raktárba kerül.

Müncheni Jugendbibliothek

A könyvtár ösztöndíjrendszerrel támogatja a világ minden részéből érkező kutatókat. A kutatási ösztöndíjat a nyugatnémet kormány külügyminisztériuma hozta létre mintegy ötven éve azzal a céllal, hogy támogassa a gyerek- és ifjúsági irodalom nemzetközi kutatóit és komoly szakmai segítséget adjon azáltal, hogy rendelkezésükre bocsátja a mintegy négyszáz év gyerekirodalmát átfogó gyűjteményt. Évente tizenöt kutató részesülhet kutatói ösztöndíjban, a kutatási idő hat hónaptól három hónapig terjedhet. Megtekinthettük a lenyűgöző könyvek között dolgozó kutatók kutatási helyét, az olvasótermet, ahol könyvespolcokkal elválasztott külön boxokban dolgozhatnak.

 

Müncheni Jugendbibliothek_02

 

A nemzetközi gyerekkönyvtár évente megjelentet egy válogatást White Ravens (Fehér hollók) címmel, olyan könyveket gyűjtve össze, amelyeket a zsűri valamilyen szempontból az előző év kimagaslóan innovatív, provokatív, valamilyen szempontból különleges címének tart. A White Ravens válogatás mellett kétévente megrendezik a hasonló nevű gyerekirodalmi fesztivált, amelyre a világ minden részéből a városba és környékbeli településekre sereglenek a beválogatott könyvek alkotói, közreműködői, kiadói. A hat napon át tartó fesztiválon felolvasásokon, interaktív könyvbemutatókon, performanszokon, filmes rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők. A mozgalmas, színes fesztiválra legutóbb épp idén került sor júliusban. A mindig nagyon várt és sok munkával megszervezett eseményt a városi önkormányzat is támogatja, és elvárja, hogy a fesztivál programjai ne korlátozódjanak Münchenre – a környező kisebb települések közösségi terei, iskolái is részesüljenek a fesztiváli hangulatból. Ez ugyan jelentős többletterhet és sok utazást jelent a résztvevőknek, de általában jól viselik a szerzők a felolvasással járó kényelmetlenségeket.

A könyvtár a kutatás és a kölcsönkönyvtári szolgáltatás mellett helyt ad időszaki és állandó kiállításoknak is. Utóbbiakhoz tartozik piciny, ám annál gazdagabb két kiállításuk: a leghíresebb két német szerző, Erich Kästner és Michael Ende munkásságát bemutató tárlóik. Paula körbevezetett minket, megtekinthettük Ende könyvei első és többedik kiadásainak válogatott gyűjteményét, a könyveihez készített eredeti illusztrációk egy részét, illetve apja, Edgar Ende grafikáit. A könyvtárnak otthont adó kastély egyik tornyában rendezték be Erich Kästner emlékszobáját, ahol könyvei és grafikák mellett gyerekek által készített installációkat is láthattunk. Nagy örömünkre a Móra Könyvkiadó egyik régebbi kiadású Kästner-kötetét is felfedezhettük a gyűjteményben!

 

Michael Ende pipái
Michael Ende pipái

 

 

Erich Kastner-emlékkiállítás
Erich Kästner-emlékkiállítás

A könyvtár egyik legkülönlegesebb kincsesbányája a hazájában óriási népszerűségnek és tiszteletnek örvendő Binette Schroeder illusztrátor könyvgyűjteménye, amely majdnem ötezer képeskönyv, művészkönyv és történelmi értékkel bíró gyerekkönyv kollekciója. A müncheni művész 2005-ben adományozta a könyvtárnak híres gyűjteményét, amelynek kiállítóterét férjével együtt tervezték. Az építésszel közösen tervezett kiállítás egészen egyedi hangulatú, különleges formájú könyvszekrényekkel, mozgószínházzal és fedeles dobozokból előbukkanó illusztrációs tárlókkal hívja fel a figyelmet a gyerekkönyvekre. A kiállításon az illusztrátor álomszép, eredeti munkáiból is láttunk ízelítőt.

Binette Schroeder-gyűjtemény
Binette Schroeder-gyűjtemény

 

Binette Schroeder-gyűjtemény - szekrényláb mint női csizma
Binette Schroeder-gyűjtemény szekrénylába (Fotó: Internationale Jugendbibliothek)

 

Binette Schroeder-gyűjtemény - csodadoboz
Binette Schroeder-gyűjtemény - illusztrációs mesedoboz (Fotó: Internationale Jugendbibliothek)

Az időszaki kiállítás a „rovarok a gyerekirodalomban” témát értelmezte újra. Látványos, humoros installációkkal igyekszik elérni, hogy az ismeretterjesztő irodalom is méltó helyet kapjon a sok fikció között.

Rovarkiállítás IJB
Rovarok és pókok a gyerekirodalomban

 

Rovarkiállítás IJB
Pókok a gyerekirodalomban...

 

Rovarkiállítás IJB_02

 

A könyvtárnak 1983 óta otthona a Blutenburg Kastély. Az 1430-as években emelt, gyönyörűen felújított gótikus stílusú palotában megrendezett programok korántsem ódon hangulatúak: az iskolás csoportoknak különféle, fél- vagy egynapos műhelyeket, pl. kreatív írást fejlesztő, szövegértelmezői vagy kézműves foglalkozásokat szerveznek, illetve a nagyobbaknak tanulmányi kirándulásokat a Münchentől nem messze fekvő Dachauba.

 

Müncheni Jugendbibliothek, Blutenburg, München, kápolna

A kastélykert almafáinak enyhet adó árnyékában megcsodáltuk a faágakra függesztett, színes, hívogató programajánlókat. A könyvtár mind a szakma, mind a szélesebb nagyközönség számára nagyon nyitott és barátságos légkört teremt.

A szerzők: Pásztor Csörgei Andrea és Besze Barbara
A szerzők: Pásztor Csörgei Andrea és Besze Barbara

Müncheni utunk további részében megtekintettük a világhírű Alte Pinakothek és a Neue Pinakothek galériákat, a város ikonjává vált kéttornyú Boldogasszony-templomot, valamint a Residenzmuseumot, a hajdani választófejedelmek és hercegek számára fenntartott palotát, amelynek megcsodálhattuk fantasztikus galériáit, kincstárát és a barokk korból származó, a mai napig üzemelő színháztermét.

 

Residenzmuseum, München02

Részletes képet kaptunk tehát München gazdag kulturális életéről, pompájáról és belevaló polgárairól, akik nem röstellnek biciklire pattanni a remekül kialakított kerékpárutakon.

Utunkat az Európai Unió Erasmus+ ösztöndíja támogatta.

 

Besze Barbara – Pásztor Csörgei Andrea