Út a mesék kapujához

Szeptember 30. a Népmese napja. Ebből az alkalomból kérdeztük a népmesék titkainak egyik legszakavatottabb ismerőjét, Bajzáth Mária népmesepedagógust.

Pásztor Csörgei Andrea interjúja

Interjúhoz kapcsolódó mese

Bajzáth Mária
Fotó: Szabó Virág


Mit takar pontosan a  Népmesekincstár mesepedagógia  kifejezés? 

A módszerben a gyerekek állnak a középpontban, a világ minden tájáról válogatott népmesék és népköltészeti alkotások őket szolgálják-segítik.  Összekapcsolásuk biztosítja azt az öröm és-élményalapú nevelési és tanítási lehetőséget, amellyel a test- a lélek és az értelem egyaránt fejleszthető. A mesehallgató gyerekek életkori sajátosságai, az őket foglalkoztató kérdések, a népmesék és népköltészeti alkotások összekapcsolása, segítenek abban, hogy a gyerekek a környezetüket, a testüket, az érzelmeiket tudatosítsák, értelmezzék, és megértsék. Felölelik és leírják az élet minden mozzanatát, didaktikus magyarázat nélkül. 
Fontos szerepet kaphat a kézművesség, az alkotás, a párbeszéd minden formája (ez sohasem jelenti a mese megbeszélését, vagy tanulság levonását), az érzékszervek-érzékelés fejlesztése, kapcsolatkeresés a minket körülölelő világgal, a földdel, a vízzel, a tűzzel és a levegővel. Ezek a tevékenységek a gyerekeket „a mesék kapujához vezetik”, amelyen belépve mindenki megtalálhatja a mese – számára érvényes – neki szóló üzenetét. A tevékenységek célja az is, hogy segítségükkel felfedezzék az összefüggéseket a világban, történetekben kapjanak választ kérdéseikre, képesek legyenek narratívákban gondolkodni, kapcsolódni másokhoz és önmagukhoz.

Miért éppen a népmese került a módszer központjába?

A népmese a gyerekeket szolgálja, a szó legnemesebb értelmében, de „csak eszköz”, akkor is ha hét nap hét éjjel tudnám sorolni, mennyire csodálatos és sokoldalú.  A hétköznapok pedagógia gyakorlatában, kezdő pedagógusként vettem észre, hogy a népmesék különleges szövegek, ősi, mágikus nyelvük „varázserővel bír”.  Az élőszavas (fejből, szívből, emlékezetből) mesélés, csak népmesei szöveggel jöhet létre, így különleges beszédhelyzetként is meghatározható, amely erős-tartós-önkéntelen figyelmet vált ki, ráadásul az érzelmekre hat, és a gyerek, érzéki és érzelmi alapon tanul leghatékonyabban. A jókor, jól kiválasztott és jól elmondott népmese a történethallgatási transz nyugalmi állapotába juttatja a gyereket, közben észrevétlenül fejlődik a szókincs, a szövegértés, az olvasási készségek.  A népmese segít történetté rendezni az eseményeket, ez a tudás pedig elvezet oda, hogy saját élettörténetüket (és másokét) is meg tudják majd fogalmazni, érteni. Kárpótlást nyújt: a világ felborult egyensúlya helyreállhat, a rossz jóra fordítható. A gyereket az apró részletek és teljesség egyszerre érintik meg, kíváncsi a makro és mikrokozmoszra egyaránt, a népmese teljes világképe ezt is szolgálja. A népmese hőse: érthető, követhető, egyértelmű minta és példakép, aki mindig jó marad. A népmese didakszis nélkül magyarázza a világot és tanít élni, a szellemi nevelés eszköze.

Ki válhat mesepedagógussá?

Bárki… Aki képes örülni a gyereknek, élni a mesét, mesélni, szán időt és energiát arra, hogy megtanuljon rengeteg mesét, mondókát, népi játékot, közmondást, szívvel -lélekkel kapcsolódjon a történetekhez, a múlthoz, a jelenhez, a jövőhöz és a mesehallgatókhoz. Aki tanmenethez kapcsolódva vagy épp attól függetlenül, érzékenyen reagál a gyereket aktuálisan foglalkoztató kérdésekre, aki tud és akar történetekkel felelni ezekre. Tud és mer a gyerekekkel együtt jókedvvel énekelni, felszabadultan játszani, mintát adni arról, milyen egy mesehős. Képes megmutatni, hogy az élet és a világ, minden nehézség ellenére: szép. A mesepedagógusnak nem kell tökéletes énekhang, nem kell színpadi mesemondási gyakorlat, de kell a dal szeretete, a történet szívvel-lélekkel való átadása, a gazdag szókincs, szép beszéd. A mesepedagógus olyan hiteles ember, akivel szívesen van együtt a gyerek, mert biztonságos, védett, izgalmas, különleges tanulóteret teremt, ahol didakszis nélkül, a kíváncsiságra építve, öröm és élményalapú tudásátadást valósít meg. Végül, de nem utolsó sorban: szeme van a látásra, és füle a hallásra, nyitott a szíve. Észreveszi a minden gyerekben ott lévő jót és ragyogót, amire építeni lehet, meghallja a gyerek kérdéseit és válaszait. Törekszik a gyerek feltétel nélküli elfogadására, ami olyan pozitív érzelmi odafordulást jelent, amely nem a tulajdonságoknak, az aktuális viselkedésnek szól, hanem a személynek, aki önmagában érték és tiszteletre méltó. 
A te nevedhez fűződik a Népmesekincstár-sorozat . Miben különbözik ez a sorozat, más népmesegyűjteményektől? 
A népmese eredetileg nem gyerekműfaj, felnőttek meséltek felnőtteknek. Szülőktől és pedagógusoktól gyakran hallottam, hogy levesznek egy mesegyűjteményt a polcról, és a mese, amibe belekezdenek, nem gyerekek életkorának megfelelő, ezért nem érdekli őket, nem hallgatják végig, ijesztő vagy épp unalmas számukra. Ahhoz, hogy egy gyerek örömmel és értő füllel-szívvel hallgasson meg egy népmesét, végig kell kísérnünk a mondókamesétől a tündérmesékig vezető úton, az egy-két szereplős történektől a sokszereplős, sok helyszínen, sok szálon futó történetekig. A Népmesekincstár mesegyűjteményekben a gyerek életkora, érdeklődése és témák szerint csoportosítom a meséket, figyelembe véve, hogy egészen mást hallgat szívesen a hároméves és mást a kiskamasz. Ezekben a kötetekben a mesékhez, kapcsolok egy mondókát, népdal vagy népi játék - részletet, találós kérdést, vagy közmondást is. 

Van-e kedvenc népmeséd?  

Nagyon sok kedvenc mesém van, a nemrégiben megjelent kiskamaszoknak szóló kötetből választok most egy gyönyörű magyar népmesét, melynek címe: A hajnal .

Én, senki, segítség


A Népmesekincstár-sorozat legújabb, kiskamaszoknak szóló kötetének bemutatója 2018. 09. 29-én, délután 16:00 órakor lesz a Mesemúzeumban (1013 Budapest, Döbrentei utca 15.), ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak!